erős felhőzet
Ünnepi fényözön
Beérett néhai Hajdó István főesperes elképzelése: sikerült ünnepet teremtenie a szentmiklósi közösségnek, de akár az egész Gyergyói-medencének azáltal, hogy létrehozta az ünnep, az ünneplés külsőségeit is, kialakította rendjét, ami mára nemcsak szokássá, hanem rítussá nemesült. Bizonyára, sokan már nem is tudják, hogy a Szent Miklós-ünnep rendje – legalábbis ami az egyházi, vallási részt illeti – kinek a nevéhez kötődik. Holott az aranyszájú szónokként tisztelt egyházi elöljáró minden bizonnyal nem a maga dicsőségére dolgozta ki az ünnep forgatókönyvét, hanem azért, hogy az általa pásztorolt közösségnek ünnepet teremtsen – alkalmat a pihenésre, a rohanásból való megállásra, a befelé fordulásra, a számvetésre. Kezdeményezése kiállta az idő próbáját, s ma már sokan azt hiszik, hogy mióta a világ, így zajlik Gyergyószentmiklóson a búcsús ünnep. Tehát a gyergyóiak ünnepet teremtettek maguknak. Szent Miklós ünnepén ünnepel a város, és vele együtt ünnepel a medence valamennyi községe. A falvak népe ez alkalommal nem ügyes-bajos dolgait intézni megy a városba, hanem lélekben feltöltődni, együtt imádkozni.
Adventi időszakban gyakoribbá válnak a közösségi alkalmak. Gondoljunk csak a közösségi adventi gyertyagyújtásra, ahol vasárnapról vasárnapra több száz fős tömeg gyűl össze, hogy közösségben részesüljön a várakozás, a születés ígéretének örömében. Vagy gondoljunk a karácsonyi vásárokra, ahol elsősorban kézművesek kínálják portékáikat, vagy hagyományos, házi jellegű élelmiszereket lehet vásárolni, netán helyben megenni, meginni.
A településeket beragyogják a fényfüzérek, van ahová több jutott belőlük, máshol szerényebb a díszítés, visszafogottabb a fényár, de a hangsúly nem a díszvilágítás mértékén, hanem esetenként a villanyszámla nagyságán is van. A lényeg azonban az ünnepi hangulat megteremtése. Legalábbis az ünnepi külsőségek biztosítása, az ünnepi készülődésnek az a része, ami megvásárolható. Sokan azonban képtelenek vagyunk túljutni a külsőségeken, nem látunk túl rajtuk, az ünnep nagyságát a villanyégők számában, az általuk adott fény intenzitásában mérjük, nem annak lelki tartalmában. A szeretetet az ajándék pénzbeli értékében mérjük, s közben sejtelmünk sincs arról, hogy a megajándékozottnak mivel szerezhetnénk a legnagyobb örömet.
Gyertyát gyújtunk vasárnaponként. Egyre-másra, mert ez a szokás, ezt teszi környezetünk. Csak közben megfeledkezünk arról, hogy a keresztények számára mit jelképez a gyertya: önmagát Krisztust. Viasza emberi természetét, fénye pedig isteni mivoltát jelenti. Mivel a gyertya önmagát fölemésztve világít, jelképe az önzetlen szolgálatnak, a jócselekedetekkel világító hitnek. Bízzuk benne, hogy a külsőségekkel telített adventi készülődésben nem feledkezünk meg a lényegről. Arról, hogy mit ünnepelünk valójában…
Sarány István
