Az új év beköszöntése sokak számára a fogadalmak időszaka, amikor szembenéznek az óévben nem teljesült vágyaikkal. Albert Ildikó pszichológust az újévi fogadalmak lélektanáról kérdeztük, válaszaiból ugyanakkor az is kiderült, hogy a járványhelyzet hogyan befolyásolta az önmagunknak tett ígéreteinket. A szakember hangsúlyozta: szinte minden fogadalom, de különösen a szilveszteri, holnaptól kezdődik, így már a kezdetektől halogatásra épül. – Melyek a leggyakoribb újévi fogadalmak? – Azt mondhatnám, két nagy csoportra oszthatók: mit nem fogok többet csinálni, illetve, hogy mit fogok. Leszokok a cigiről, italról, netán drogról – sajnos, nálunk is egyre több példa van erre –, lefogyok, nem költekezem többet fölöslegesen. Mozogni fogok, ez gyakran kéz a kézben jár a fogyással. Mint ahogyan az is, hogy egészséges étkezést ígérek magamnak. Megtanulok valamit, rendszerint olyasmit, amit egy életen át nem tanultam meg, de hátha most. Ez lehet bármi: szakma, új szakma, idegen nyelv. Vagy egyáltalán nekifogok valaminek: dolgozni, karriert építeni, üzletet nyitni. Mindegyiknek vannak változatai, illetve sok egyéb fogadalom vagy ígéret, nemcsak magamnak, hanem másnak – társnak, gyereknek, szülőnek – tett ígéret is elhangzik ilyenkor. – Honnan ered a késztetés, hogy az új év beköszöntével sokan fogadalmakat tegyenek? – Egyrészt vallásos hagyománya van, amennyire én tudom, már Babilonban megjelent. Az emberek szertartás keretén belül fogadalmat tettek az isteneknek, majd a judaizmus, illetve a kereszténység esetén az Istennek, ami aztán idővel szerves részévé vált a közgondolkozásnak. Ez a hagyomány megmaradt akkor is, amikor megszűntek az újévi rituálék, sőt megszűnőfélben van (bármennyire nem tetszik) maga a hit, a vallásos érzés, amelyből ered. Látjuk, ez történik lassacskán az egész világban mással is: a karácsonyt, a húsvét ünnepét, bár sok helyütt kiürült a keresztény tartalma, megtartják (még) a másban hívők vagy az ateisták is. Hogy egyesek felszámolnák a fogalmát is, az megint más kérdés. Másrészt, és ez ugyanolyan fontos, mindannyiunk életében vannak nehezen megvalósítható, vagy eddig meg nem valósult kisebb vagy nagyobb dolgok, de az emberi lélekben létezik az illúzió, meg a remény, hogy talán majd egyszer eljön az idő, mikor másképp lesz, másképp történnek a dolgok, illetve másképp cselekszem én magam. Ráadásul minden kezdet, különösen az ilyen fontos, mint az új év, felerősíti ezeket, mert magában hordozza a változás lehetőségét. Mint ahogyan valóban változhatnánk is. Rajtunk múlik. – Mennyi a valós esélye annak, hogy egy ilyen fogadalmat hosszú távon betartson valaki? – Körülbelül ugyanannyi, mint bármelyik más fogadalom esetében. A statisztikák, szakirodalom szerint nagyjából az emberek fele – plusz-mínusz 2-3-5 százalék – tesz ilyen fogadalmat, és úgy tíz-húsz százalékuk tartja be. Nincsenek halálpontos adataink róla. Rendszerint azok teszik, akik különben (is) hadilábon állnak azzal, hogy betartsák az ígéreteiket. Ezért kell az ilyen különleges alkalom számukra, hátha így van esélyük rá, hogy megvalósítsák a fogadalmukat. De van még egy érdekes vonatkozása az ilyen ígéreteknek, amit nem nagyon veszünk észre. Szinte minden fogadalom, különösen a szilveszteri, holnaptól kezdődik: ma még eszem egy nagyot, még berúgok, elszívom, lazsálok, szétszórok mindent magam körül, de majd holnaptól, jövőben… És ez a halogatás végig benne marad, hisz egy egész év áll rendelkezésére, nem? Arról nem beszélve, hogy a fogadalmak is rendszerint általánosak és távolba mutatók. Általában nem azt mondjuk, hogy január elsején már nem eszem kenyeret, vagy reggel 8-kor szaladok, hanem az új évben, az pedig 365 nap, azaz ráérünk arra még. – Hogyan látja ebben a bizonytalan járványhelyzetben, kevésbé nyitottak az emberek az önmaguknak tett ígéretre? – Mivel most már eléggé hosszú ideje tart a pandémia és a vele járó nem kevés fejetlenség, tiltás, néha értelmetlen rendelkezés, átláthatatlan és előre nem látható ügyintézés, miközben munkahelyek szűntek meg, vállalkozások buktak be. Kialakult sajnos egy eléggé erős elbizonytalanodás, sőt, sokaknál létbizonytalanság és szorongás is, szinte minden területen. Gyakran hallom, hogy ha majd ennek vége lesz, ha újra a régi életünket éljük, ha békén hagynak végre, meg hogy ki tudja mi lesz, nem tudjuk, meddig tart és hasonlók, ami mind a bizonytalanságunk, sőt, néha a kilátástalanság kifejeződése. Ez az érzés pedig erőteljesen befolyásolja a mindennapjainkat, a jövőképünket, ami különben is nagyon divatos szó, meg természetesen a tervezést és az ígérést, az önmagunknak tett ígéreteket is. Inkább elodázzák a terveket, és ilyen értelemben az ígéreteket is. Nincs erről semmi tudományos információm, de az az érzésem, hogy sokkal inkább előtérbe kerültek a kívánságok, a remények, mint a fogadalmak. Természetesen ez alól kivételek azok, akik nem hisznek a vírusban, no meg azok is, akik csak úgy vaktában ígérgetnek mindig másnak is, maguknak is. – Sokat olvasunk arról, hogy legtöbb esetben feleslegesek az ilyen fogadalmak. – Hát igen, ha az említett adatokat nézzük. Végül is minek fogadalmat tenni, ha úgysem tartjuk be? Legfeljebb arra jó, hogy ideig-óráig a lelkiismeretünket, esetleg a környezetünket nyugtassuk meg vele, hogy íme, most már megfogadtam, amit eddig nem, vagy ami mostanig nem sikerült, de majd a jövő évben minden másként lesz. Természetesen lehet jótékony hatása, bizonyíték rá az a nem túl nagy, ám mégis létező százalék, aki betartja ezeket a fogadalmakat. Ha valóban komolyan gondoljuk, esetleg, ha nyilvánosan történik, és akkor egyrészt ez ösztönöz, hogy ne égessük le, ne járassuk le magunkat a többiek előtt vagy effektív segítenek azok, akik részesei voltak ennek a döntésnek. Ilyenkor nyilván jótékony hatásról beszélünk, hisz megvalósítjuk vagy igyekszünk megvalósítani fogadalmainkat. – A „tiszta lappal” újrakezdést sokszor használjuk. Erre a metódusra épülnek a januári fogadalmak is? – Igen is, meg nem is. Azt hiszem, mindannyiunknak vannak olyan pillanatai, mindenki kerül olyan helyzetbe, mond-tesz olyat vagy történik olyasmi egy kapcsolatában, hogy szeretné semmissé tenni a történteket, és tiszta lappal indulni. A vágy, hogy meg nem történtté tegye a megtörténtet, érthető, ám az az elképzelés, hogy ez lehetséges, a gyermeki mágikus gondolkozásunk maradványa, és aki azt hiszi, hogy ez megvalósítható, abban maradt valami ebből a gyermeki lélekből vagy ő maga gyerekes. Sokan tudjuk, hogy ez sajnos nem működik, mások, akik hiszik és kipróbálják, rendszerint előbb-utóbb menet közben rájönnek, hogy nem működik. Aztán vagy megjegyzik ezt, vagy újra és újra kísérleteznek vele. Valószínűnek tartom, hogy az újévi fogadalmat tevők egy részénél is megtalálható ez a hit, ha úgy tetszik, módszer, vagy legalábbis a tudatalattiban működik valamilyen szinten és fenntartja a változás lehetőségének illúzióját, de nem gondolom, hogy mindig ez az alapja. Ráadásul nem ritkán az újévi fogadalmak a pillanat, egy pohár pezsgő, a társak példája, a nagyot mondás varázsának hatása alatt születnek meg. Ez is magyarázza egy részük tiszavirág-életét. – Mi történik, ha kudarcot vallunk az újévi fogadalmunkkal? – Mivel a fogadalmak nagy­része ismételt, azaz már azelőtti szilveszterekkor vagy év közben is vágyakként jelentek meg, elkövetőik nem élik meg különösebb traumaként a meg nem valósításukat. Az az érzésem, a legtöbben „tudják”, hogy nem fogják betartani a szép ígéreteket, mert eddig sem sikerült megvalósítani őket. Illetve egyesek eleve kudarcra vannak ítélve, annyira irreálisak, és ezt a fogadalmat tevő érzi a lelke mélyén. Valószínűleg sokan megszokták, hogy nem lesz semmi a fogadalmukból, vagy egyszerűen rájönnek, hogy megvalósíthatatlan, illetve, hogy képtelenek betartani és talán kissé összekacsintanak saját magukkal. Esetleg találnak bűnbakot, akit okolhatnak. De erősítheti az eleve negatív énképet, hogy íme, megint, ez sem sikerült, amivel aztán él tovább, mint addig. Én úgy gondolom, hogy aki komolyan vesz egy fogadalmat, az be is tartja, vagy legalább részben megvalósítja, azaz, igazi kudarcot nem él meg, mert nem élhet meg, hisz ezeknek a fogadalmaknak a megtartása rendszerint teljes egészében vagy nagymértékben attól függ, aki tette őket. Ha mégis kudarc lesz belőle, akkor meg képes szembenézni önmagával, és megkeresi az okát, javít rajta és megerősödve lép tovább.

Fazakas Bea