Új szakemberek a korai fejlesztő központban

HN-információ
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatásával, a Pros­peritas Vitae Egyesület által működtetett Csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központba újabb szakemberek érkeznek hamarosan.  [caption id="attachment_57962" align="aligncenter" width="2600"] Több orvos, több helyszín. Kiterjedt hálózat Fotó: László F. Csaba[/caption] A korai fejlesztő központban 2010-ben kezdődött meg a munka, amelynek célja, hogy minél kisebb korban segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akik fejlődési zavarral vagy más, fejleszthető, javítható rendellenességgel küszködnek – idézte fel a kezdeteket Sógor Enikő, a Prosperitas Vitae Egyesület elnöke tegnap délelőtt Csíkszentmártonban, a korai fejlesztő központban tartott sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke, valamint Demeter Ferenc kórházmenedzser is. Szakemberekkel gazdagodnak A korai gyermekkor soha vissza nem térő alkalom a minél egészségesebb fejlődéshez, a sikeres élet alapjainak lefektetéséhez. A 0-tól 5–7 éves korig terjedő időszakban fokozott mértékben korrigálható, regenerálható, fejleszthető az idegrendszer. Ezt a munkát Romániában jelenleg csak Csíkszentmártonban végzik ingyenesen, az állami egészségügyi rendszer keretében, pedig lényegesen nagyobb szükség lenne erre. – A statisztikai adatok szerint a vidéken élő gyermekek a legkiszolgáltatottabbak. Sajnos gyakori, hogy egészségesen született gyermekek a rossz környezet hatására válnak sebezhetővé. És sok gyermek csak későn jut el a fejlesztő tevékenységekre, holott a jobb eredmény érdekében erre már egyéves kor előtt nagy szükség lenne – ismertette a korai fejlesztő központban végzett munka előnyeit Sógor Enikő. A központban heti 120 óra foglalkozást nyújtanak, és az ott dolgozó kilenc ember számára ez sokszor erőn felüli megterhelést jelent. Ezért jött létre az igény, hogy még több szakembert alkalmazzanak az intézményben. A megyei kórházat – és amiatt közvetve a korai fejlesztő központot is – működtető Hargita Megye Tanácsának új munkatársak alkalmazására nincs lehetősége, azonban a központ infrastruktúrájának javítására igen, ismertette a törvények szabta korlátokat Edvi Péter. – Ezért azt a megállapodást kötöttük a megyei tanáccsal, hogy a gyermekmentő szolgálat egy éven át finanszírozza hat új szakember bérét, a megyei tanács pedig felújítja a központ medencéjét, amelyet eddig nem lehetett használni, pedig nagy szerepe van a mozgásfejlesztés szempontjából – mondta a gyermekmentő szolgálat elnöke. A hamarosan csatlakozó hat szakember közül egyébként néggyel már meg is kötötték a szerződést, kettővel pedig folyamatban vannak a tárgyalások. Az ők segítségükkel 70-80 újabb óra foglalkozást vezethetnek be, hatékonyabbak lesznek a kora gyermekkori intervencióhoz tartozó, de nem kimondottan fejlesztő tevékenységek is. Így például a szülők támogatása, a család fokozottabb bevonása gyermekük fejlődésének előmozdításában, a közvélemény és a szülők érzékenyítése, tájékoztatása a kora gyermekkori fejlődési szakasz és a korai felismerés fontosságáról. Mobilszűrés és képzés A korai szűrés és felismerés megszervezésének érdekében a megyei kórház pályázatot is előkészített, amellyel a Hargita, Kovászna és Maros megyei családorvosok és asszisztenseik számára olyan képzési lehetőséget biztosítottak volna, amelynek köszönhetően akár a gyermekek egyéves kora előtt is felismerhetnék a rendellenességeket, mondta el a sajtótájékoztatón Demeter Ferenc kórházmenedzser. – Sajnos a pályázatunk végül nem nyert. Nem adjuk fel, mert tudjuk, hogy még maradt pénz ilyen típusú támogatásra, azonban úgy tűnik, hogy politikai támogatásra is szükség van ehhez. Reméljük, hogy hathatós segítséggel az újra benyújtott pályázatunk ezúttal nyer – nyilatkozta a kórházigazgató. Sógor Enikő hozzátette, hogy a családorvosok képzéséhez kapcsolódna az úgynevezett mobil szűrőprogram megvalósítása, amellyel még nagyobb esélyt teremtenének a családoknak, hogy időben felismerjék, hogy a gyermeknek segítségre van szüksége. November 10-én szakmapolitikai napot szerveznek erdélyi, magyarországi és moldáviai szakemberek részvételével azzal a céllal, hogy az eddig főként civilek által működtetett fejlesztő központoktól jussanak el az államilag finanszírozottak létrehozásához. Folytatódik az együttműködés Edvi Péter elmondta továbbá, hogy az önkéntes orvosok már huszonhat éve jönnek el minden tavasszal és ősszel a Székelyföldre, hogy szűrővizsgálatokat végezzenek. Ezen a munkán keresztül jöttek rá arra, hogy milyen nagy szükség van a korai fejlesztésre. A szolgálat gyermek-neurológusa azóta is folyamatosan tartja a kapcsolatot a csíkszentmártoni otthonnal, amelyben jelenleg óvoda, leányanya otthon és napközi otthon is működik. A gyermekmentő szolgálat 1999 és 2009 között több mint 473 millió forinttal (közel 7 millió lejjel) támogatta a csíkszentmártoni épület átalakítását és fenntartását. Amint arról korábban beszámoltunk, október 8. és 13. között a gyermekmentő szolgálat önkéntes orvoscsoportja újra a térségben végez vizsgálatokat. A körúton Szé­kely­udvarhelyre, Kápol­násfalu­ba, Karc­falvára, Csík­ma­da­rasra, Csík­szent­simonba, Csík­szép­víz­re, Csík­szent­már­ton­ba, Csík­szent­ki­rály­ra és Csík­szeredába látogatnak el. Gyi­mes­bük­kön pedig moldvai csán­gó gyerekeket vizsgálnak, akiket 100-200 kilométerről buszok szállítanak oda. Az október 13-i, pénteki gyermek-neurológiai vizsgálatok elmaradnak a csíkszeredai Hargita Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán. A többi aznapi rendelést azonban változatlanul megtartják. Tavaly egyébként a szervezet önkéntesei több mint 10 ezer vizsgálatot végeztek, a szűrővizsgálatok eredményeként 68 gyermek magyarországi műtétjére, kivizsgálására, gyógykezelésére került sor és 41 gyermek jutott ingyenesen szemüveghez. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!