Az élet, a gazdasági-társadalmi tevékenység bármilyen területén akár naponta is szembesülhetünk, találkozhatunk figyelemre méltó, meggondolkoztató esetekkel, történésekkel. Sokszor olyanokkal, amelyek első látásra akár jelentéktelennek is tűnhetnének, de azok hátterében mélyebbre mutató okok, állapotok lapulhatnak meg. Ilyenkor pedig felvetődhetnek különböző kérdések is: ott miért lehet és itt miért nem? Ugyanaz a miért jelenítődik meg másként a helyszín, az időpont vagy éppenséggel a szereplők „szerepvállalása” függvényében? Folytathatnánk a kérdésfelvetést, de inkább felvázolnánk két, akár hétköznapinak tűnhető „észlelést”. Azt, hogy a magyar vasút a versenyképesség szempontjából kívánnivalót hagy maga után, azt maga a MÁV elnök-vezérigazgatója is elismerte egy szeptember 19-i nyilatkozatában. Tiszteletre méltó az ilyen viszonyulás, és ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy ha az anyaországban a versenyképességet kifogásolják, akkor mi mit mondhatnánk a hazai vasúti személyszállítás helyzetéről, mert arra nehéz lenne jelzőt találni. (Talán csak azt a bizonyos békatestrészt lehetne felemlegetni.) De lássunk egy konkrét tényt: egy Budapestről Brassóba induló nemzetközi gyorsvonat a Keleti pályaudvar és a Biharkeresztes közti 229 kilométeres távot 3 óra és 34 perc alatt teszi meg, azaz az átlagsebessége 58 kilométer/óra körül van. A szerelvény a Nagyvárad és a Madéfalva közti 433 kilométeres távot 8 óra 32 perc alatt teszi meg, ami körülbelül 49 kilométer/óra átlagsebességnek felel meg. Durván számolva, ha ugyanolyan átlagsebességgel közlekedhetne, mint az anyaország területén, akkor több mint egy órával hamarabb érkezhetne Madéfalvára az utas. (Az külön ügy, hogy a határátkelés miért is vesz igénybe közel egy órát, de ez valószínű, más témakörbe tartozik…) Nos, az átlagsebességek közti közel 10 kilométeres különbség talán választ ad arra a kérdésre is, miszerint: hogy ha Magyarországon nem eléggé versenyképes a vasút, akkor az milyen lehet Romániában. Az a csillag, nem az a csillag… A román–magyar határtól nem messzire található egy fürdőváros, de fürdőváros van a határon innen is szűkebb pátriákban, Hargita megyében is. Az már magától értetődő, hogy egy fürdővárosban, egy gyógyfürdőtelepen létezik vendéglátóipar, azon belül pedig szállodák, 2-3, akár 4-5 csillagosak is. Így van ez esetben is, mindkét helységben van 4 csillagos szálloda, s egy kétágyas szobában félpanziós ellátással az egy személyre jutó díjszabás is most ezekben a szeptember végi napokban nagyjából azonosnak bizonyul(t). (Némileg olcsóbb a „hazai”, de jó tudni, hogy az anyaországi olyan pluszszolgáltatást is kínál, amelyre itt objektív okokból kifolyólag eleve nincs lehetőség.) Tehát a dolgok rendjén is lennének, hisz a 4 csillagnak meg vannak a maga nemzetközi szabványai és a vendég elvárásai is azokhoz „igazított”. Ugyanazon csillagokról lévén szó, jogos elvárás, hogy mennyiségileg és minőségileg is ugyanolyan szolgáltatásokban részesüljön a vendég. Azonban ez csak nagyvonalakban van így, mert például „itthon” a szobák méretei valamivel kisebbek, nem minden szobának van erkélye, sem fürdőkádja. A legnagyobb meglepetés viszont a menü tekintetében mutatkozik. Ha odaát az estebédnél a főfogás legalább 10-12 készítményt jelent, s abba mindennap belefoglaltatik halkészítmény is, a desszertbe belefoglaltatik meleg készítmény, valamint legalább 4-5 féle cukrászsütemény, plusz krémek, reggelente pedig csak dzsemből 4-5 féle (köztük cukormentes) és legalább 5-6 sajt -és túróféleség várja a vendéget, valamint külön pulton sorakoznak a különböző biotermékek és legalább 3-4 féle üdítő. Egyszóval: igen változatos, gazdag menü, legyen szó reggeliről vagy ebédről, akárcsak a mindennapos 16 órai teadélutánról. Azaz: a kínálat ráfelel a „négy csillag” jelentette igényekre. Itthon abban a 4 csillagosban sokkal szegényesebb (vagy éppenséggel „egyhangú”) a választék, azaz a kínálat és szerényebb a tálalás is. (Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy amit kínálnak, az nem ízletes vagy nem jó minőségű, de a felhozatalnak a vendég szempontjából meg van a maga szerepe, sőt esetenként az jelenti a vonzóerőt is.) Az sem lehet rendjén, hogy a SPA részlegen egy berendezés technikai okok miatt napokig nem működik. (Az ugyan egykönnyen meghibásodhat, de a kijavítás sem mehet a vendég ott-tartózkodásának rovására.) Azt szokták mondani, az összehasonlítás, a szembeállítás önmagáért beszél. Ez esetben mi is egy összehasonlításra szorítkoztunk, az elmarasztalás, a rosszallás szándéka nélkül. Lehet azt mondani: ez van, ezt kell szeretni. Van azonban, aki ebbe nem tud belenyugodni és inkább „odaát” nyaral, ugyanazon díjszabás ellenében. Hecser Zoltán