Túllép Udvarhelyszéken a Vágta

HN-információ
Széki Vágtává vált az idén harmadik alkalommal megrendezett lovas ünnep, amely korábban Udvarhelyszéki Vágta néven futott. Még várják a jelentkezőket, a hónap végén lesz az első futam, és idén Csíksomlyón is versengenek majd a virtuskodó lovasok. [caption id="attachment_29272" align="aligncenter" width="1000"]Közösségi lovas esemény. Megadják a módját Közösségi lovas esemény. Megadják a módját[/caption] Elkezdődött a jelentkezés az idei vágtára, amely több újdonsággal is szolgál. Egyik a név: Széki Vágtává bővült a három évvel ezelőtt, a magyarországi, de másfél évtizede Udvarhelyszéken élő Kovács Nemes László által megálmodott lovas esemény. A főszervező tavaly elmondta lapunknak, hogy két verseny után már kialakult a rendszer, és a tapasztalatok alapján idén valószínűleg a döntővel együtt négy futam lesz, a korábbi alkalmakkor többet is meghirdettek. Így is lesz: három előfutamot rendeznek, a döntőt pedig Oklándon tartják augusztus végén. Bár korábban az volt a rend, hogy a győztes település rendezi a következő esztendőben a finálét, idén ezen is változtattak, hogy minél több település kapjon lehetőséget – tudtuk meg a főszervezőtől. Az első futam május 28-án lesz Székelypálfalván, a második június 26-án Székelyderzs mellett, és újdonságként egy csíkszéki település is otthont ad a versenynek, mivel már tavaly is voltak érdeklődő lovasok ebből a térségből. Így hát Csíksomlyón tartják a harmadik előfutamot, július 16-án. A versenyprogram szerint itt egyéni versenyt szerveznek, amelyre a lovasok május 15. és június 15. között jelentkezhetnek a Fodor Házban (Kájoni János utca 1. szám). Az udvarhelyszékiek számára egészen az első előfutamig tolták ki a jelentkezési határidőt, de már közel 20-an jelentkeztek, a szervezők 35-40 lovasra számítanak. Az első két előfutamon lesz egyéni és csapatverseny is, egyéniben 18 év alatti és az feletti kategóriákban. A „Nemes Székely Nemzet Legjobb Lovas Közössége” vándorzászlóért az idén is háromfős csapatok vívhatnak küzdelmet. A Széki Vágta döntőjét Oklándon tartják augusztus 27–28-án, ezen a megmérettetésen hirdetik ki az idei győzteseket. Kovács Nemes még elmondta, hogy mind az előfutamok, mind a döntő nyertesei értékes díjakat, ajándékokat vihetnek haza, és itt következik még egy újdonság: pénzjutalmat is lehet nyerni. A 18 év alattiak egyéni versenyében például az első helyezett 500 lejjel térhet haza, míg felnőtt kategóriában a fődíj 2000 lej. A csapatverseny dobogósai 3000 lejt kapnak. Jó tudni még, hogy a versenyzőknek a versenyeken fehér ing, blúz és sötét nadrág viselése kötelező, a versenykiírás további információi a www.szekelylovas.ro oldalon olvashatók. – A Széki Vágta nem klasszikus lóverseny, hanem a falusi lovasoknak kínál megmutatkozási lehetőséget, egyszerre színes vetélkedő, lovas mustra és közösségi esemény – fogalmazott Kovács Nemes László. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!