Tudományos ismeretterjesztés humorral

HN-információ
Meg lehet jósolni a sikert, vagy léteznek eleve kudarcra ítélt kezdeményezések? Lehet-e egy székelyföldi kisvárosban olyan teljesítményt felmutatni, melynek értékelése túlmutat annak határain? Lefordíthatók-e Barabási Albert-László törvényei a színházra? Az előadás sorsa valóban a közönségen múlik? – ezeket a kérdéseket járja körül a Figura Stúdió Színház új előadása. A Hatházi András által rendezett K. Gedeon tündöklése és bukása című darab sajátos formában beszél a siker természetéről. Első alkalommal dolgozik a Figura Stúdió Színház csapatával Hatházi András rendező, drámaíró: a darab kiindulópontját a világhírű, székelyföldi származású hálózatkutató, Barabási Albert-László A képlet című tudományos könyve adja. A mű színpadra adaptálása nem hagyományos módon történt, a rendező új utakat keresve, a hagyományos színháztól eltávolodva tekintett a darabra. – Mi az érdekes színházi szempontból a sikerben? Erre a kérdésre kerestem a választ, azzal a másfajta látásmóddal, amellyel egy ideje a színházra tekintek. A képlet félig tudományos munka, szerteágazó, sok adatot tartalmazó mű, hivatkozásokkal, ezért sokat kellett egyszerűsíteni a szövegen. Írtam ugyan egy vázlatot, de ez a színészekkel való közös munka folyamán sokat változott, alakult – fogalmazott sajtótájékoztatón Hatházi András, a darab rendezője. Deák Katalin dramaturg elmondta: néhány gondolatot kiemeltek a könyvből, amelyeket fontosnak tartottak viszontlátni a darabban is, de nem hagyományos dramaturgiai formában gondolkodtak. A szöveg aszerint változik, ahogy elmondható, ahogy közvetíthető a színészek által – fejtette ki Deák Katalin. A darab látványvilágát Hatházi Rebeka alkotta meg, létrehozva egy kortárs művészeti installációt, amely díszletként is működik, ugyanakkor teret ad a kivetített részleteknek is. Az előadás műfaját tekintve tudományos-ismeretterjesztő kabaré-előadásként határozták meg az alkotók; a produkcióban Barabás Árpád meghívott vendégként vesz részt az előadásban mint a Konferanszié, Dávid Pétert K. Gedeonként, Sosovicza Annát B. Reginaként, illetve Tamás Boglárt a Siker szerepében láthatják a nézők. Az előadás nemcsak a lokális lehetőségekre reflektál, hanem a színházi előadás és a színészi identitás sokszínűségére is, hiszen nem biztos, hogy tudásuk legjavát kell nyújtaniuk az előadásban, sokkal inkább a jelen levés hitelességét. A próbafolyamat alatt azt tanultam meg, hogy ne legyenek elvárásaim önmagammal szemben, inkább válaszoljak a környezet impulzusaira, hiszen ezek alakítják az előadásnak nevezett eseményt – beszélt tapasztalásairól Hatházi András rendező. Az előadás bemutatóját február 19-én, szombaton 19 órai kezdettel tartják a stúdióteremben. A további előadásokat február 21-én és 26-án, illetve március 4-én tűzi műsorra a Figura, szintén este 7 órától. Az eseményeken továbbra is érvényesek az aktuális járványügyi szabályozások.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!