Tömbházfelújításra pályáznak Gyergyószentmiklóson

HN-információ
Azonnali tanácsülésen döntött a gyergyószentmiklósi önkormányzat hat tömbház energetikai felújításáról. Ez százszázalékos kormánytámogatással valósulhat meg, ha sikeres lesz a pályázat. A Bucsin negyedi 2-es és 20-as, a Virág negyedi 19-es, a kórház utcai IPEG és A2, illetve a Forradalom negyedi 9B tömbház újulhat meg – döntötte el a testület szerdán délután. Az elsősorban energiatakarékosságot célzó felújításokat kormánytámogatásból végeznék el, a frissen kiírt program nem kér önrészt sem a várostól, sem pedig a lakószövetségektől. Tizenegy tömbház végül kimaradt a már zajló tömbház-korszerűsítési programból, ezek közül hat lakóközösség belegyezett abba, hogy részt vegyen most az ingyenes felújításban. Nyílászárócserék, a tetőzet rendbetétele és hőszigetelés is része lesz a munkálatoknak. A kormány négyzetméterenként 200 eurós támogatást nyújt, ez áfa nélkül értendő, ha ennél nagyobb lesz a költség, azt már a tulajdonosoknak kell megfizetniük. Hargita megyének 13 és fél millió eurós keret jutott ebben a programban. Gyergyószentmiklós mintegy hárommillió lejre pályázik ebből. A tanácsosok közül ezúttal is többen telefonhívás által adták le szavazatukat, mindegyikük támogatta a javaslatot.

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!