Október a töklámpások hónapja! Ekkora érik be a növény, és ekkor készítik a legtöbbet belőlük a gyermekek nagy örömére. Visszagondolva gyerekkoromra, mi nagytatámmal készítettük a lámpást, és kitettük a kapu egyik oszlopára, hogy ott világítson esténként, és elijessze az ártó szellemeket. A magokat gondosan újságpapírra gyűjtöttük, és a fáskályha lerébe tettük, hogy kiszáradjanak, és meg lehessen enni. Bevallom, azóta sem sokszor készítettem ilyesmit, pedig eltelt már egy-két évtized. Gyermekeim is mindig a nagyszülőkkel közösen faragták ki a tököt, s ez számomra egyértelműen nagyszülős-unokás programként volt elkönyvelve. Igen ám, de kisfiam házi feladattal érkezett haza egyik nap az iskolából, méghozzá azzal, hogy másnapra töklámpást kell készíteni. 
Kicsit megijedtem a feladattól, mert tudtam, hogy bár az ő házija, a javát én kell elkészítsem. Neki is gyürkőztünk a feladatnak. Méltó ellenfélnek bizonyult a tök, nem akarta egykönnyen megadni magát, aztán csak győzött az erősebb, és sikerült levágnom a tetejét. Ekkor jött csak az igazi móka! – két kézzel estek neki a gyermekek kiszedni a puha részét és a magokat, de volt kacagás, visongás, és persze kulimász nyakig. Így született meg a szintén mosolygós, kissé foghíjas, fél szemére kancsal figuránk, akinek köszönhetően igazi tartalmas családi délutánt sikerült eltöltenünk. Ragyogtak a szemek, és olyan büszkék voltak a tökünkre, mintha csak valami mestermű lett volna. El is gondolkodtam azon, hogy milyen könnyű örömet szerezni, nem kellenek drága ajándékok, hanem egy kis odafigyeléssel, közös programmal mennyi mókát és feledhetetlen élményeket szerezhetünk egymásnak. Hiszen a legfontosabb az együtt töltött, tartalmas idő. Az idő, amely megállíthatatlanul rohan... a gyermekek pedig hipp-hopp felnőnek, az élmények meg csak gyűlnek és emlékekké válnak. Nekünk arra kell törekednünk, hogy olyan szép emlékekkel gazdagodjanak, amelyekre mindig jó lesz visszaemlékezni, mint a kapuzábén világító lámpásra, vagy a sült tökmag illatára annak idején.