Tizenöt éve működik a székelyföldi szálláskereső: Nehéz évet hagytak maguk mögött

Parajdi Kálmán Endre: többnyire román vidékről érkeznek a turisták Fotó: Nagyálmos Ildikó

Tizenöt éve indította el a felsősófalvi Parajdi Kálmán Endre a székely szállásokat egy helyre tömörítő honlapot, amely vendégeknek kínál székelyföldi szállásokat. Turisták hiányában tavaly februártól viszont leállt az idegenforgalom egy része, ráadásul a nagyobb szálláskeresők elhalásszák a vendégeket.

Parajdi Kálmán Endre, a székelyszállás honlap üzemeltetője családi házát eleve úgy alakította ki, hogy az emeleten lévő négy szobában vendégeket tudjon fogadni. Turizmussal már régóta foglalkozik, egyetemi diplomát is szerzett ebből, kistérség menedzserként is dolgozott a Hegyalja-Sóvidék kistérségben, és itt került kapcsolatba a parajdiak testvérmegyéjével, Zalával. Kéthetes képzésen vett részt Magyarországon, majd ezt követően feleségével hét évre kitelepültek Zalaegerszegre. Egy helyi lap fotósaként és honlapkészítőjeként ismerkedett meg a honlapkészítéssel, így elkészítette Felsősófalva honlapját is. Amikor kinőtte magát a honlap, ki akarta terjeszteni Sóvidékre, de végül nem kapott elegendő segítséget. Azt vallja, honvágyból fogott hozzá, az iskoláról, a faluról, a térségről kerültek fel információk a világhálóra.
A székelyföldi szálláskereső ötlete akkor fogant meg, amikor magyarországi ismerősei erdélyi, székelyföldi szállásokról érdeklődtek nála, tudva, hogy ő ismeri a régiót. Kibővítette a Sófalva honlapot, és tulajdonképpen ebből alakult meg a székelyföldi szálláskereső.
– Amint hazajöttem, összeszedtem az adatokat, információkat a szálláshelyekről, meglátogattam néhány parajdi és gyer­gyó­szár­hegyi panziót. A székelyszállás 2004-ben indult el, és három-négy év alatt sikerült felfuttatni a honlapot, már mindenhol ismerték és sokan örültek, hogy hasznos információkhoz juthatnak – meséli a kezdeteket Kálmán.
2019-ben megújult és háromnyelvűvé alakult át a honlap, a hétszáz aktív szálláshelyből ötszáz került át az új felületre. Tavaly kellett volna újra megkötnie a szerződéseket és felfrissíteni az adatokat, ám közbeszólt a járvány. A partnerek nem voltak hajlandók fizetni, hisz nekik sem volt bevételük.
Ugyanakkor az utóbbi négy-öt évben a nagyobb szálláskeresők annyira megerősödtek, hogy teljesen elnyomták a kicsiket, tehát ez a tevékenység már nehezen tudna egy családot fenntartani.
– Úgy gondoltam, hogy ha már turizmussal foglalkozom, mi is alakítsunk ki egy kis teret a vendégfogadásra, ezért a Felsősófalván lévő családi házunkat úgy építettük, hogy erre a célra megfeleljen. Az igazsághoz tartozik, hogy hiába van csupán néhány kilométerre Parajdtól, Szovátától, nehéz idevonzani a turistákat. Ennek ellenére a jó kapcsolatoknak köszönhetően mindig van nálunk vendég, tavaly óta a piac is megváltozott, magyar vendégek helyett többnyire román vidékekről jöttek. Tavaly szeptembertől csak hétvégén voltak vendégeim, s ha nem lenne a sósdézsa és a szauna, talán még ennyi sem lenne. Kell adni most már valami pluszt a vendégnek, másképp nem jönnek el egy ilyen csendes környezetbe. A hétvégi bulik viszont újra bejöttek divatba, Varság például nagyon népszerű volt a fiatalok körében az elmúlt évben. Parajdra a sóbánya és a strand miatt jönnek leginkább a turisták, itt különösebb programokat nem szerveznek nekik – tudtuk meg Parajdi Kálmántól.

Nagyálmos Ildikó