borús égbolt
Természeti jelenségekről
Véget ért a szokatlanul engedékeny november, ma kora reggel havas háztetőkre ébredtem. Mivel az első hónak utoljára cirka huszonöt évvel ezelőtt örültem szívből, visszafeküdtem egy órára, persze hiába – addigra az egész város kifakult, mint egy távol-keleti tréningfelső. Alapjában mázlinak tartom, hogy nem holmi trópusi klímával kifizetett helyre születtem, s így nem csak egyetlen évszak részeltet örömeiben. Hanem kettő. Az első havazással is csak az a bajom, hogy rögvest deprimált számvivőt csinál belőlem: eszembe juttatja, hogy közel az év vége, s megvetőn elém löki azoknak a terveknek, feladatoknak, gondolatoknak a kartotékát, amelyeket most sem volt időm, kedvem, lehetőségem véghezvinni. Elszontyolodásomban lefőztem a legfeketébb kávét, amit csak tudtam, de semennyi koffein sem vehette fel a harcot a mikroszkopikus szuperhideg vízcseppekben tobzódó szülővárosom látványával. Amely így nem csoda, hogy – tizenöt perccel és ötvenezer tolakodó hópehellyel később, amíg a szerkesztőségbe értem – az arktikusabb profilját fordította felém: a vízvezeték-fektetés későre megfontolt szándékával feltört járdát, amit idén már aligha fognak újraaszfaltozni, a hirtelen felindulásból toronyházat polisztirolozó munkáscsapatot, akiknek szintén nem lesz érkezésük befejezni a munkát, vagy ha igen, nem sok köszönet lesz benne, a városközponti hodályt, aminek 2015-ben sem sikerül rendeltetést találni, vagy ha mégis, csak erről nem szóltak, inkább halasszák még. S rossz kedvem szilánkos projekcióiként a kör kitágult a bővebb életteremre, Hargita megyére, az egész Székelyföldre, Erdélyország-tündérkertre, amiben idén is félig plántált stratégiák, rosszkor ültetett viták, megtetvesedett diskurzusok várhatják a tavaszt. Hogy kormányváltott országunk dolgairól ne is beszéljünk. Tényleg nem a koloratúra kedvéért, de találják ki, mi volt az első hír címe, amit megláttam a monitoromon: Csíkszeredában havazik. Összehasonlíthatatlanul több érdeklődéssel olvastam, hogy Victor Pontát hozzám hasonlóan érzékenyen érintette a hőmérsékletcsökkenés, s kicserélte Facebook-oldalának profilképét, amely így egy gőzölgő orrú, láthatóan kiábrándult farkas képével a Trónok harca sorozatból ismert Stark-ház morózus jelmondatát idézi: „Közelít a tél…”. Az ország exe márpedig csak tudja, hogy mit akar üzenni, főleg most, hogy van ideje sorozatokat nézni. Ezek után már nem is csodálkoztam, hogy a többi reggeli hír egyiptomi, görög, tunéziai bombamerényletekről, brüsszeli terrorkészültségről, lelőtt orosz repülőkről, nemzetközi adatlopásról, aranybevonattal árult japán nápolyi szeletről, bécsi karácsonyi giccsvásárról, magyar bevándorló-pánikról és felvonulni készülő román szélsőségesekről szólt. S ha már úgyis a negatívumoké a nap: saját magát is ámulatba ejtette az Országos Korrupció-ellenes Igazgatóság, egy húzásra harmincöt Argeş megyei polgármester és három alpolgármester ellen emelve vádat a napi korrupciós botrányban, amelyben érintett továbbá egy parlamenti képviselő, egy cég két munkatársa és a megye korábbi tanácselnöke – utóbbi állítólag arra szorította rá az előbbieket, hogy említett parlamenti képviselő érdekeltségébe tartozó céggel kössenek szerződéseket a – most fogózzanak meg – települések fejlesztési stratégiáinak kidolgozására. A jövőképek ennek a stratégiának köszönhetően persze nem készültek el, egymillió lej értékben. A volt tanácselnököt egyébként már év elején megdorgálta a bukaresti törvényszék hét év nyolc hónap letöltendővel némi csúszópénz elfogadásáért meg uniós alapok hamisítás útján történő bevonzásáért. Hát ugye, hogy igaza van Pontának, a Stark-háznak, s nekem is: közelít a tél. Az év vége, a számvetés ideje. Mely pirulát legalkalmasabban a viccel lehet lenyelni, amelyben a székely hétfőn hajnalhasadtakor istenesen nyakon cserdíti a fiát, s rámordul: „Kelj fel, mindjárt itt a szerda, a hét eltelt, s nem csináltunk semmit”.
Burus János Botond
.jpg)
