erős felhőzet
Tehetünk a háború ellen!
„Hallom a híreket / Nézem a képeket / Mért kell hogy így legyen, óh istenem / Annyi a szenvedés / és a segítség kevés / Ha valahol létezel / Mondd, miért tűröd el?” Ugye, hogy (ismét) mennyire időszerű a dalszöveg néhány sora?! Hetek óta folyamatosan figyeltük a tegnap reggelig tartó nyilatkozatháborút. A román államelnök azt mondta, Joe Biden rámutatott, Vlagyimir Putyin cáfolta, a NATO-főtitkár megerősítette, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte, Mucsaröcsögia külügyminisztere felszólította, Ferenc pápa a békére intett, és így tovább. Így kezdődtek a sajtóban megjelenő híradások az orosz–ukrán konfliktusról. Tegnap reggel azonban arra ébredtünk, hogy orosz csapatok jelentek meg Ukrajnában, és több nagyvárost ért rakétatámadás. Eleinte a repülőterek és a katonai bázisok voltak célkeresztben. Későbbi beszámolók szerint az ukrán fővárosban eluralkodott a pánikhangulat, a lakosság megrohamozta a benzinkutakat, gyógyszertárakat, bankautomatákat, és aki tehette, biztonságosabb helyre menekült Kijevből. Majd arról is tájékoztattak, hogy a bevezetett hadi állapot miatt sokan elindultak Magyarországra, az állomásokon is megnőtt az utasok száma, főként a fiatal férfiak igyekeztek és igyekeznek elhagyni az országot, hiszen tartanak az esetleges mozgósítástól. A tegnap reggeli támadás legszomorúbb következményei közé tartozik az is, hogy hét ember haláláról számoltak be az ukrán hatóságok. Aztán a világ számos országából érkeztek ismét a reakciók, és mintha kezdődne elölről a nyilatkozatháború, ugyancsak Biden ezt mondta, a NATO-főtitkár azt nyilatkozta stb. Közben egy ország lakossága retteg az újabb robbantásoktól, de a szomszédos államok lakossága is fokozottabb figyelemmel követi a fejleményeket. Talán nemcsak a székely testvéreink fejében motoszkál a himnuszunk első sorában feltett kérdés: Ki tudja, merre, merre visz a végzet?! Találgatások és elemzések százai ömlenek szembe szinte mindenhonnan. Egy biztos, a világbéke egy időre odalett. Csak tudnánk, hogy meddig, és mik lesznek a következményei!?
Különben érdemes megfigyelni, hogy a helyzet kapcsán ahányan megszólaltak, senki nem tartotta jónak (még Putyin sem), megoldásnak a háborút. Mi ugyan nem, de nagyszüleink még tudnak hitelesen beszélni a „nagy verekedések idejéről”. Ők sem mondtak, mondanak jókat a háborúról. Talán még reménykedhetünk a helyzet diplomáciai úton történő rendezésében, illetve a Gondviselőben. Ellenkező esetben el sem merem/tudom képzelni, hogy milyen lenne, ha a mi országunk is belekeveredne a háborúba. Országunk fiainak nagy része messze földön keresi boldogulását, más része túl öreg lenne a harcokhoz, így hát az itthon maradottakkal együtt – ahogyan mondani szoktuk – csak golyót fogni lenne jó. Úgy gondolom, hogy amíg forrong a világ, addig a jobb időkben való reménykedés mellett fontos, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és becsülettel végezzük hétköznapi teendőinket, mint ahogyan eddig tettük, mindennap próbáljunk meg egy kicsit figyelmesebbek lenni a környezetünkben élőkkel, és – ha vallásosak vagyunk, ha nem – egy fohásszal mondjunk többet a békéért. Talán kezdésnek az is megteszi, ha dúdolgatjuk:
„Békét adj, uram, kérlek / A háborgó szíveknek / Békét és reménységet / Minden ártatlan gyereknek / Békét és reménységet / Békét a világnak.”
Biró István
.jpg)
