Tavaszi lomtalanítás: Újabb rekordmennyiség

Fametszés. Engedélyköteles tevékenység

Az elmúlt évet ismét felülmúlva, a március közepén szervezett tavaszi lomtalanítás során összesen 316 tonna hulladék gyűlt össze – közölte lapunkkal az Eco-Csík Kft. hulladékgazdálkodási vállalat.

Ezt az elképesztő mennyiségű hulladékot most már szervezett körülmények között fogják felhasználni, újrahasznosítani, megelőzve azt, hogy a természetben végezze – áll a közleményben.

„Cégünk március közepén szervezte meg a tavaszi lomtalanítást, melyet minden évben elvégzünk annak érdekében, hogy a lakók egyszerűen és ingyen szabaduljanak meg felgyűlt lomjaiktól. A mozgósításban segítettek a településvezetők és a helyi önkormányzati képviselők is, a lakosság pedig élt a lehetőséggel” – olvasható a közleményben. Mint írták: összesen 316 tonna hulladék gyűlt össze, mely jóval több, mint az előző alkalommal összegyűlt mennyiség.

Mindebből 32,8 tonna elektronikai hulladéknak minősül, 71,9 tonna szelektíven gyűjtött, újrahasznosítható hulladék, 211,3 tonna pedig lomtalanításból származó hulladék, többnyire bútorok, gumiabroncsok.