Taroltak a birkózók

HN-információ
Hét éremmel, az összetettben pedig első hellyel tértek haza a Szé­kelyudvarhelyi ISK szabadfogású birkózói a hétvégén Kon­stan­cán rendezett országos kadét bajnokságról. A sportiskola igazgatója kiemelte, a szakág ismét bebizonyította, hogy az egyik legerősebb húzóerő. Hárman mehetnek az eredmények alapján az Európa-bajnokságra. [dropcap]„K[/dropcap]omoly edzői munka, nagy fegyelem van a háttérben, ennek pedig a gyümölcsét rendre learatjuk” – kezdte a sportiskola székhelyén tartott sajtótájékoztatón a sportiskola igazgatója, Bakó Lajos. Hozzátette, eddig is sokat áldoztak a szabadfogású birkózásra, ezután is megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy ne szenvedjenek hiányt a sportolók. Bodrogi Csaba, az együttes egyik edzője elmondta, mit vittek véghez az elmúlt hétvégén tanítványai a konstancai kadét (15–17 évesek) országos bajnokságán. „Ezt a tornát egy hónappal előbb kellett volna megszervezni. Ez számunkra is pluszmunkát jelentett, de jól sikerül a formaidőzítés. A csapatot egyben tartottuk a vakációban is, ami nem kis dolog, hiszen jórészt a környező településekről, Udvarhelyszékről vannak a sportolók. A döntő előtt edzőtábort tartottunk”. A tíz súlykategória közül nyolcban voltak érdekeltek az udvarhelyi versenyzők, heten elértek addig, hogy érmekért küzdjenek, ami rendkívüli eredmény. Az első nap, szombat nem indult a legjobban, az 50 kg-osoknál Joun Mihálytól aranyat vártak, egy ponttal viszont kikapott, így csak ezüstöt vehetett át. Ez kis csalódás azt követően, hogy a nagyobb korcsoportban, az ifjúságiaknál megnyerte a bajnokságot. A szomorúságot viszont nagy öröm követte, Molnos Norbert megvédte országos címét az 58 kg-osoknál. Aznap még született három bronzérem: Józsa Sándor (42 kg), Tifán István (69) és Lőrincz Botond (85). Másnap sem maradtak érem nélkül az udvarhelyiek, sőt Kovács Krisztián jól indított, a 76 kg-osok között nem talált legyőzőre, így a dobogó legfelső fokára állhatott. Az 54 kg-osoknál pedig Német Bátor harmadik lett. Ez azt jelenti, hogy a küldöttség két arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel tért haza, ami a nem hivatalos éremtáblázaton, az összetettben az első helyet jelentette.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!