Nagy port kavart a nemzetközi közéletben, hogy egy tucat elit európai labdarúgóklub bejelentette: saját szuperbajnokságot indítanak. A kezdeményezés olyan elemi tiltakozást váltott ki Európa-szerte a szurkolókból, játékosokból és edzőkből, hogy azzal a lendülettel, ahogy bejelentették, el is bukott a nagy terv. Nyugodtan mondhatjuk, hogy hamvában holt kezdeményezés volt. (Okosabban, jobban megtervezve is megpróbálhatták volna, de ez most nem ide tartozik.) Ennek az egész történetnek látszólag semmi köze hozzánk, székelyföldiekhez, elvégre sem Csíkszeredában, sem Székelyudvarhelyen, de még Gyergyószentmiklóson vagy Székelykeresztúron sincs olyan focicsapat, amelyik a közeljövőben a Bajnokok Ligájában való szereplésről merészelne álmodni. Márpedig van köze hozzánk. Egész egyszerűen azért, mert olyan globalizált világban élünk ma, hogy lassan ott tartunk, bármi is történjék a nagyvilágban, annak ránk nézve is lesz valamilyen következménye. Így vagy úgy, de hatással vannak ránk a világgazdaság folyamatai, társadalmi átalakulásai. Elég, ha csak arra emlékezünk, hogy a koronavírus-járvány Kínában kezdődött. Milyen messze van Csíkszeredához Kína is, ugye? Aztán mégis már második éve a bőrünkön érezzük a hatásait. Ráadásul esetünkben nem is távol-keleti, hanem saját kontinensünkön lejátszódó, kisebb gazdasági, társadalmi földindulásról van szó. Persze elintézhetnénk egy legyintéssel is, hogy ilyen a nemzetközi élsport. Csakhogy ami most pár nap alatt lezajlott, az minden, csak nem sport. Kőkemény üzleti, gazdasági érdekek csaptak össze olyan kendőzetlenül és nyilvánvalóan, hogy a kommunikációs trükkök százaihoz szokott európai közvélemény nem hitte el, hogy ilyesmi a szeme láttára megtörténhet. Pedig dehogynem! A viharos gyorsasággal lezajló történet több szempontból is tanulságos, olyannyira, hogy botorság lenne egy jegyzetben arra vállalkozni, hogy valamennyi tanulságot levonjuk. Ezzel együtt bőven találunk elég nyilvánvaló, könnyen érthető motívumokat a történések mögött, amelyek értelmezéséhez nem kell elemzői diplomával rendelkezni. Elvégre a holdról is látszik, hogy a pénzről van szó. Ráadásul nem két sör áráról, hanem sok sörgyár többéves költségvetéséről. Minimum. Maga a konfliktus az európai élcsapatok és az Európai Labdarúgó-szövetség körül nem új keletű. Mindössze annyi történt, hogy amiről eddig tárgyalásos úton meg tudtak egyezni, az most nem sikerült. A topklubok jóval több pénzt szeretnének kaszálni, mint amennyi most jut nekik, az UEFA meg természetesen nem akarja ezt engedni, hiszen akkor ők maradnának pénz nélkül. Leegyszerűsítve így néz ki a képlet. A tizenkettek ugyanakkor több hibát is vétettek, nem készítették elő megfelelően az új szuperbajnokság bejelentését. A sportszakmai hibákon túl többek közt elkövették azt a mulasztást is, hogy egész egyszerűen nem számoltak az európai társadalmakban a világjárvány ideje alatt felhalmozódott társadalmi feszültséggel. Az angol szurkolók közérthető egyszerűséggel fogalmazták meg a lényeget: „létrehozták a szegények, ellopták a gazdagok”. Nyilván a labdarúgásról van szó. Egy olyan sportágról, amely rég nem sport már. Jóval több annál. Brazíliában például vallás. De máshol is szekuláris valláspótlékként működik. Elég, ha eszünkbe jut Maradona egyháza, amelyet argentin futballszurkolók alapítottak. Másképpen fogalmazva: egy sor kulturális és társadalmi identitás hordozójává vált a világ legnépszerűbb sportága. Ahogy egy csíkszeredai származású sportszociológus ismerősöm fogalmazott: a sport a társadalom tükre. A társadalomnak pedig elege van. Elege van a világjárványból, de még jobban elege van a pénzért, presztízsért, hatalomért mindenen és mindenkin átgázolni kész oligarchákból. Ez pedig olyan tanulság, amit kies kelet-európai tájainkon sem ártana, ha megszívlelne társadalmunk gazdasági elitje.

Kiss Előd-Gergely