Hirdetés

Tanügy, sport, mezőgazdaság, vásári élelmiszerek és választások

HN-információ
A tanfelügyelőség által ebben a tanévben lebonyolított projektekről, a Csíkszeredai Sportklub tavalyi tevékenységéről, a mezőgazdaság jelenlegi helyzetéről, valamint a piacokon, vásárokon árusított élelmiszerek és kozmetikumok előállításának és forgalmazásának követelményeiről, illetve a választások előkészületeiről számoltak be az intézményvezetők a tegnapi Prefektusi Kollégium ülésén. [caption id="attachment_29925" align="aligncenter" width="620"]Ülésezik a prefektusi kollégium. Beszámoló Fotó: László Róbert Ülésezik a prefektusi kollégium. Beszámoló Fotó: László Róbert[/caption] Görbe Péter főtanfelügyelő az ebben a tanévben lebonyolított projektekről számolt be. A Hargita Megye Tanfelügyelősége által a didaktikai személyzetnek szervezett hét pályázatíró-képzés, tanácsadás és tájékoztatás eredményeképp megyeszinten ebben a tanévben 342 projekttel pályáztak, amelyből 214-et megnyertek, több mint 12 millió lej értékben – mondta Görbe. Ezek többsége nevelő, illetve kulturális célzatú volt (32 és 31 százalék), 15 százalék az infrastruktúra fejlesztésére vonatkozott, 12 környezetvédelemmel kapcsolatos, és 5-5 százalék szociális tevékenység és sport területén elnyert pályázat. Megjegyezte, 97 pályázatot még nem bíráltak el. Negyvennégy érem A Csíkszeredai Sportklub tavalyi tevékenységéről Hodos László igazgató számolt be. A műjégpályán elvégzett felújítások mellett kitért arra, hogy a nyolc szakosztály, az alpesi sí kivételével mind aktív (biatlon, bob-szán, jégkorong, cselgáncs, gyorskorcsolya, műkorcsolya és rádióamatőr), 2015 folyamán 13 edzőt foglalkoztattak (7-et főállásban, 5-öt félnormával). A Sportklub berkeiben összesen 207 leigazolt és 84 le nem igazolt sportoló szerepelt, akik az országos bajnokságokban, illetve a Románia Kupában összesen 44 érmet szereztek felnőtt és ifjúsági kategóriában. A beszámoló végén Jean Ad­rian Andrei prefektus gratulált az elért eredményekhez. Az arra vonatkozó kérdésre, hogy az alpesi-sí szakosztály miért nem aktív, Hodos László kifejtette: sem edző, sem sportoló nincs ebben a szakágban, próbáltak edzőt keresni, azonban az alacsony fizetés miatt nem találtak. Hozzátette, szükség lenne a sportfinanszírozási törvény megváltoztatására, különösen annak tekintetében, hogy a téli olimpiára való kvalifikációhoz kanadai vagy amerikai versenyeken kellene részt venni. Szerinte, ha ez nem történik meg, a sportnak nem lehet nagykövet szerepe. Csökkenő burgonyatermelés Török Jenő a tavaszi vetések és a mezőgazdasági termények jelenlegi állapotáról számolt be. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, aggódva figyelték a tél folyamán, hogy kevés csapadék hullott, viszont sokszor –20 Celsius-fokos hidegek voltak, hó nélkül. Szerencsére a gabonafélék 95 százaléka átvészelte a mostoha időjárást, és az áprilisi esőkkel növekedésnek indult. Hozzátette, a május eleji fagyok részben károsították a gyümölcsfákat, egyes területeken pedig jégeső is volt. Török kifejtette, az előző évhez képes 9 százalékkal kisebb területen ültettek burgonyát, jelenleg 8240 hektáron, ami jelentős csökkenés, ha a tíz évvel ezelőtti adatokkal hasonlítjuk össze, amikor közel 15 hektáron termesztettek krumplit. Ennek okai a lakossági fogyasztás csökkenése, az átlagtermés növekedése, az EU-csatlakozást követő erőteljes import, a termelők szerveződésének gyengesége, az orosz embargó, és hogy az egyszerű termelők nehezen tudják bejuttatni termékeiket a hipermarketekbe. A gazdák krumpli helyett inkább gabonát, illetve takarmánynövényeket vetnek. A parlagon hagyott területek 2700 hektárral csökkentek. Továbbá a cukorrépa termelése is jelentős csökkenést mutat, míg 1990 előtt több mint ezer hektáron termesztették, három éve 350 hektáron, idén viszont már csak 16-on. Ennek oka egyrészt az alacsony felvásárlási ár, másrészt pedig az, hogy a cukorgyárak nem kötnek szerződést a Hargita megyei gazdákkal a nagy távolság miatt – magyarázta. A kukoricatermesztés nagyjából azonos az előző évi mennyiséggel, az állandóság oka ebben az esetben a vadkároktól való félelem. A téli szárazságot a mostani esőzések kiegyenlítették, így mezőgazdasági szempontból jó év lehet az idei, és a májusi eső aranyat ér – mondta az igazgató. Intézkedések megelőző jelleggel Megelőző jelleggel az élelmiszerek és kozmetikumok piacokon és időszakos vásárokon való árusításának feltételeit ismertette a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság jelenlegi vezetője, Tar Gyöngyi. Elmondta, szeretnék megelőzi a más megyékben bekövetkező eseteket, miközben a megyében a vásárok száma egyre gyarapodik. Hangsúlyozta, engedélyre minden esetben szükség van, az engedély feltétele pedig a minimális higiéniai követelmények betartása. A Prefektusi Kollégium ülésének végén Jean Adrian Andrei elmondta, rendben haladnak a választások előkészületei: már két esetben kipróbálták az új informatikai rendszert, amelynek célja a részvétel valós idejű követése és a választási csalások kiszűrése, a sepsiszentgyörgyi nyomdában kinyomtatták a szavazólapokat, Bukarestben az öntapadós matricákat és pecséteket, sorshúzással kijelölték a szavazókörzetek elnökeit és helyetteseiket, akik a tegnap óta háromnapos felkészítőn vesznek részt. Hozzátette, nincsenek különösebb problémák, és nem kértek pluszforrásokat a választások megszervezésére. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!