Támogatják a Székelytámadt vár és az énlaki római tábor régészeti feltárását

Vizigót falu állt itt a Kr. u. 3-4. században. Régészeti objektumok feltárásaFotók: Sófalvi András

A Haáz Rezső Múzeummal közösen a Székelytámadt vár további kutatásait a megyei tanács 35 ezer lejjel, míg a székelykeresztúri Molnár István Múzeummal az énlaki római tábor ásatásait 20 ezer lejjel támogatja. Az erre vonatkozó szerződéseket a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban írták alá kedden.

Szerződéskötés a Haáz Rezső Múzeumban Fotó: HMT

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, 2007 óta támogatja a megyei önkormányzat a régészeti feltárásokat, s az évek során egyre nagyobb kihívásokra igyekeztek megoldást találni.

– Közösségünkben múltunk megismerésével tudunk erős jövőt építeni. Gazdag történelmi múltunk van, amelyek feltárását igyekszünk támogatni. Nagyon sok műemléket úgy sikerült megőrizni, hogy előtte hozzájárulhattunk a szükséges régészeti feltárások költségeihez. Örülünk, hogy idén hamarabb el tudtuk indítani a programot, ugyanakkor bízunk benne, hogy a kutatások során gyakornokokat is sikerül foglalkoztatni. A feltárt örökséggel pedig nemcsak gazdagabb, de kicsit büszkébb is lehet a közösség – mondta a megyei tanács elnöke.

Bíró Barna Botond alelnök a régészeti kutatások turisztikai értékére hívta fel a figyelmet, amelybe a Visit Harghita programmal is igyekeznek ráerősíteni.

– Örülünk, hogy idén már lehetőség lesz a nyarat is kihasználni a kutatásokra. Nagyon sok esetben egy beruházási munkálat a régészeti feltárások miatt kell hogy szüneteljen, de bízunk benne, hogy a program révén ezeknél a feltárásoknál is hamarabb tudunk szakembereket foglalkoztatni, és a szükséges kutatások mihamarabb lezárulnak. Turisztikai szempontból a Székelytámadt vár akkor lesz fontos, amikor sikerül felújítani és megnyitni a közönség előtt, addig azonban a régészeti feltárásokat el kell végezni – tette hozzá az alelnök.

Hargita Megye Tanácsa együttműködik a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, a Csíki Székely Múzeum, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, valamint a székelykeresztúri Molnár István Múzeum régészeivel.

2009-től a helyi önkormányzatok is bekapcsolódtak a programba, támogatva a régészeket, ezáltal a régészeti lelőhelyek tulajdonosai is nyitottabbá váltak.

Legutóbbi ásatások: Csíkszentkirály, Csíkkozmás–Kőházkert, a pricskei vám, Both vára, az elpusztult Szentimrefalva régészeti kutatása, a parajdi Rapsóné vára, Keresztúr térségben pedig két őskori (Kőrispatak–Homlógy, Nagygalambfalva–Várfele) és egy dák kori (Csehétfalva–Üveroldal) lelőhelyen. 2010-ben folytatják az ásatásokat Both váránál (Demjén Andrea), a piricskei vámházaknál (Demjén Andrea) és a csíkkozmási Kőházkertnél (Botár István), valamint a 2007-ben elkezdett kustalyi/rikai (Sófalvi András) kutatásokat is.

A régészeti programokról bővebben itt olvashatnak: https://epitettorokseg.ro/

HN-információ

: