Hirdetés

Támogatja az állam az ukrajnai háború miatt kényszerszabadságra küldött alkalmazottakat

HN-információ
Bértámogatást nyújt az állam az ukrajnai háború miatt tevékenységüket csökkenteni vagy felfüggeszteni kényszerülő vállalatok kényszerszabadságra küldött alkalmazottainak – az erről szóló sürgősségi rendeletet szerdán fogadta el a kormány. Az intézkedés az ukrajnai katonai konfliktus által közvetlenül és közvetett módon érintett cégekre egyaránt vonatkozik, a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak bérének 75 százalékát fizeti ki az állam ilyen esetekben – közölte Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter. A kormányülést követő sajtótájékoztatón Marius Budăi rámutatott, a kormány támogat minden olyan intézkedést, amely Oroszország szankcionálására irányul, de amellett is kiáll, hogy egyetlen román állampolgár sem szenvedhet ezek miatt, ezért fogadták el ezt a sürgősségi rendeletet. A minisztérium közleménye szerint az intézkedés 2022. december 31-éig érvényes, és azon cégek alkalmazottai élhetnek vele, amelyek tevékenységét közvetlenül vagy közvetve befolyásolja, hogy az ukrajnai háború ellehetetlenítette az ügyletek lebonyolítását ukrajnai, oroszországi és fehéroroszországi gazdasági szereplőkkel. A támogatásra azok a munkáltatók jogosultak, akiknek a kérelmezés hónapjában legalább 20 százalékkal csökkentek a bevételeik 2022 januárjához vagy a 2021-es év azonos hónapjához viszonyítva. A becslések szerint az intézkedés 736 millió lejes terhet ró a költségvetésre. A támogatásra vonatkozó igényléseket az illetékes megyei munkaerő-elhelyezési ügynökséghez lehet majd benyújtani.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!