Hirdetés

Tamási Áron-emlékév

HN-információ
Tamási Áron-emlékévet indít a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága. A 125 éve született székely-magyar író életműve köré szerveződő események január 22-én Marosvásárhelyen, a magyar kultúra napja alkalmából indulnak. Az emlékév programjai összefogják a magyar közösségeket az egész világon. „Tamási Áron neve hívószó az összmagyarság számára. Az emlékévvel szeretnénk újra bemutatni az írót, életművét, műveit közelebb hozni a fiatalokhoz” – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a keddi budapesti sajtótájékoztatón. Hozzátette: Tamási Áron munkássága a magyar kultúra elidegeníthetetlen része, szervesen hozzátartozik a magyar identitáshoz. Az emlékév fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a rendezvények lebonyolítója a Magyarság Háza. A Tamási Áron-emlékév főbb programjairól A. Szabó Magda projektvezető beszélt. Mint elmondta, Magyarországon, a Kárpát-medencében és a diaszpórában egyaránt lesznek események, köztük színházi előadások, kiállítások, irodalmi estek, próza- és esszéíró verseny, novellapályázat és illusztrációs pályázat. Az emlékév január 22-én, a magyar kultúra napján indul a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A helyszín jelképes, hiszen a kommunista diktatúra idején mellőzött Tamási Áron 1956 októberében tért vissza íróként Erdélybe, és itt olvasta fel előző éjszaka írt novelláját. Idén ezen a napon a marosvásárhelyi Spectrum Színház mutatja be Tündöklő Jeromos című darabját. A mű a Nemzeti Színház előadásában idén Kárpát-medencei turnén is szerepel. Az emlékév alkalmából díszkiadásban jelenik meg Tamási Áron leghíresebb műve, az Ábel-trilógia, egy erdélyi grafikus illusztrációival. Születnek tanulmánykötetek, és folyóirat-emlékszámmal is tisztelegnek az író előtt. Szeptember 20-án, Tamási Áron születésnapján Farkaslakán rendeznek emlékünnepséget – olvasható a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!