Táboroznak a fúvósok

Táborban tanulnak, gyakorolnak a Gyergyó­szentmiklósi Fúvószenekar tagjai. A Bucsin-tetőn több mint ötvenen vesznek részt a foglalkozásokon egy héten át. „Bármilyen zenekar életében nagyon fontos a szakmai fejlődés, a tanulás, erre fektetünk hangsúlyt a nyári táborban” – mondta György István ügyvezető. Szaktanárok vezetésével gyakorolnak a zenészek a táborban, emellett pedig elméleti órákon is részt vesznek, naponta közel nyolc órát töltenek tanulással, zenéléssel.
A fúvószenekar vezetői szerint nagyon fontos az is, hogy a tábor lehetőséget nyújt a tagok összekovácsolódására is, jobban megismerik egymást, hogy könnyebben menjen a közös munka. Már tervezik, hogy télen is szerveznek majd tábort.