Szükséges a tanfelügyelőség jóváhagyása

HN-információ
A megyében mindössze öt iskolában működik törvényesen az „after school”. Bár a délutáni iskolai tevékenység kereteit egy 2011-es törvény szabályozza, gyakorlatilag minden tanintézmény a maga módján szervezi azt meg, és legtöbb helyen átláthatatlan a szolgáltatásért a szülők által kifizetett pénz útja. A tanfelügyelőség rendet tenne. [caption id="attachment_44613" align="aligncenter" width="1000"] Barátságos környezetben – délután is. Ide várják a gyerekeket a Tompában Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] Mint ismert, a szülők igényére válaszolva sok iskolában (a pontos számot a tanfelügyelőség sem ismeri – szerk. megj.) működik délutáni tevékenység: az elemi osztályos gyerekek ott maradnak az utolsó tanítási óra után, általában 16 óráig, és pedagógus felügyeletével többnyire a másnapi tananyagból készülnek fel. Van, ahol ebédet is kapnak a kicsik. Ezért a szolgáltatásért a legtöbb helyen fizetnek a szülők, viszont a pénz körforgása, azaz, hogy ki és mi alapján számolja el, mire költik el – teljesen követhetetlen. – Egy múlt évi számvevőszéki ellenőrzésen is nehezményezték az ellenőrök, hogy átláthatatlan az ún. „after school” szolgáltatás lebonyolítása a megye iskoláiban. Haladékot kaptunk a tisztázásra – mondta el érdeklődésünkre Sipos István tanfelügyelő. Kidolgoztak erre egy eljárást, és a tanfelügyelőség felkérte az iskolaigazgatókat, hogy a törvénynek megfelelően állítsák össze a jóváhagyáshoz szükséges dokumentációt november 10-ig. Ennek mindössze a maroshévízi O. C. Tăslăuanu Elméleti Líceum, a gyergyószentmiklósi Vaskertes Általános Iskola, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium, továbbá a székelyudvarhelyi Tompa László és Bethlen Gábor általános iskola tett eleget. A felsorolt öt tanintézmény meg is kapta a tanfelügyelőség jóváhagyását a 2016–2017-es tanévre szólóan a délutáni iskolai tevékenységre, az erről szóló értesítés honlapjukon is megjelent. – Ezek a tanintézmények hivatalosan működtetik a szolgáltatást, ahol pedig pénzt kérnek ezért, az is teljesen hivatalos módon történik. Ami máshol zajlik, nem törvényes és ellenőrzés esetén bajba kerülhetnek az iskolák – tisztázta a neveléshez való hozzáférés programjainak felügyeletét ellátó Sipos István. Még hozzátette: a tanfelügyelőség célja törvényes mederbe terelni ezt a tevékenységet, elszámolhatóvá tenni, tehát arra biztatják az iskolákat, hogy induljanak el, és rendezzék az „after school” szolgáltatásuk szervezési, pénzügyi helyzetét. Felzárkóztatás és rekreáció A törvény egyébként elég megengedő a délutáni iskolai tevékenység finanszírozása tekintetében. Lehet ingyenes, a költségeket lehet fedezni pályázati forrásokból, adományokból, felvállalhatja a helyi önkormányzat is. A székelyudvarhelyi Bethlen Gábor iskolában például a szülőkkel szerződést kötöttek, amelynek alapján – mint önkéntes adomány – befizetnek heti 40 lejt, ebből fedezik a tanórák utáni foglalkozás költségeit, a pedagógusok órabérét – tudtuk meg Lukács Barna igazgatótól. Mivel napirendre került ez a kérdés, a Bethlen lakótelepi tanintézmény vezetősége is fontosnak látta rendezni a problémát. Érdekes, hogy az igazgató elmondása szerint enyhe lemorzsolódás tapasztalható a szülők részéről, mivel az ár egy kicsivel magasabb az eddiginél. Náluk 10 csoport működik ebben a tanévben, ha megmarad a mostani létszám, akkor fenntartható ily módon a rendszer, ha csökken, akkor már bizonytalan a jövője. A szülő ugyanis nem kötelezi el magát az egész évre – hívta fel a figyelmet az iskolaigazgató. – A tanfelügyelőséghez leadott programunk szerint délutánonként felzárkóztatás zajlik, továbbá szabadidős, sport- és játéktevékenységet szervezünk a gyerekeknek. Ebédet nem kapnak – tájékoztatott Lukács Barna, aki fontosnak tartotta kihangsúlyozni: a délutáni oktatás az iskola kínálata, nem XY tanítóé, és a pénzügyi hátteret is iskolai szinten kell rendezni. Sokoldalú fejlesztés az órák után A másik engedéllyel rendelkező székelyudvarhelyi tanintézmény a Tompa László Általános Iskola, bár itt pénzt sosem kértek a szolgáltatásért. Három éve zajlik ingyenes délutáni foglalkozás, ebben a tanévben két csoport – egy előkészítős és egy negyedikes – indult. A két osztályban tanító marad a gyerekekkel és rajtuk kívül még három pedagógus teszi színesebbé a tevékenységet, munkájukat önkéntesen, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzik. A gyerekek ebédet is kapnak, tanítójuk kíséri el őket egy városközponti iskola étkezdéjébe, ennek pénzügyi részét a szülők rendezik – részletezte Imre Ildikó elemi iskolai tanár, aligazgató. Kiemelte, hogy sokoldalú nevelési programot dolgoztak ki, amelynek középpontjában a személyiség-, készség- és közösségfejlesztés áll. – Vesszőparipám, hogy a tananyagot az órán kell megtanítani. Délután nem házi feladatokat oldunk, nem magolunk, hanem kompetenciákat fejlesztünk. Ebéd előtt inkább a szabadtéri játékoké a főszerep, utána furulyáznak, sakkozni tanulnak a gyerekek, és egyéb rekreációs tevékenységeken vehetnek részt. A nagyobbaknál a tanulás tanítása is fontos cél – mondta el az aligazgató. Elkészítették már a jövő tanévre szóló programot is, amit március 1-jéig kell leadni a tanfelügyelőségen. Az „after school” program a kötelező oktatást kiegészítő tevékenység, amely legtöbb 12 fős csoportokban szervezhető meg. Tartalmazhatja az elsajátított tananyag ismétlését, eligazítást a házi feladatok megoldásában, de kompetenciák fejlesztését, rekreációs tevékenységeket, sőt egyénre szabott fejlesztést is szükség esetén. Tehát nemcsak az iskolai tanítás támogatását, hanem felzárkóztatást és az életre való felkészítést is megcélozza. [box type="shadow" ]Iskolahívogató Nyílt hetet szervez a Tompa László Általános Iskola. A közelgő beiratkozási időszakot megelőzően a tanintézmény betekintést enged mindennapjaiba az érdeklődő szülőknek és gyerekeknek, akik megismerkedhetnek a pedagógusokkal, a környezettel, az iskola kínálatával. Délelőttönként, egész héten várja a tanítók közössége azokat, akik személyes tapasztalatokat szereznének gyerekük beíratása előtt.[/box] Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!