Szolidaritás
Hajdanán, megboldogult ifjúkoromban nagyon kedves, gyimesi asszonyokkal is dolgoztam, akik amolyan pótmamaként vettek pártfogásukba, s gondjuk volt arra, hogy az otthonról frissen elkerült fiatalembernek mindig legyen tízóraija, s az minél változatosabb legyen, de még arra is, tiszta legyen a gúnyám, ne kelljen hétvégeken hazahordjam édesanyámnak. S rendszerint számon kérték, hogy eszem-e, alszom-e, pihenek-e eleget, s rendesen viselkedek-e, nehogy szégyenszemre elzülljek a városban. S a közös tízóraizások alkalmával nagyon sok, számomra érdekes dolgot meséltek, megosztották velem például az időjárásra vonatkozó tudásukat. Ma megfigyelésen alapuló tapasztalati tudásnak neveznék, számomra azonba olyan volt, mint a mese. S bár hallottam nagyanyáimtól is a Pisis Margit megnevezést meg a Medárd napjához fűződő hiedelmet, nem tulajdonítottam nekik nagy fontosságot. A városon élő embert nem érdekli annyira az időjárás, sem annak várható alakulása, mert nem függ tőle az egzisztenciája. Azaz nem érinti közvetlenül sem a szárazság, sem a fagy, sem e jégverés, sem a földeken rohadó termés, az időjárás csak annyiban érdekli, hogy aznap mit kell felvegyen, vigyen-e magával ernyőt vagy sem, illetve lehet-e strandolni, kirándulni vagy sem.
Aztán a gyimesi nénik, mentoraim megtanították, hogy miért kell tartani a Medárd-napi esőzéstől: a hiedelem szerint, ha ezen a napon, június 8-án esik, akkor 40 napig esni fog. S azt is megtudtam tőlük, hogy ugyanilyen „negyvenes szent” az olykor Pisis Margitnak is nevezett Antióchiai Szent Margit, akinek napját mártíriumának napján, július 13-án ünnepli a nyugati egyház, illetve miért baj az, ha „Margit esment lepeselte magát”: ekkor is várható, hogy szintén negyven napig folytatódik az esős, viharos időjárás. Ami bizony tönkreteheti az évi termést, egy év munkáját.
Gyakran eszembe jutnak a kedves gyimesi nénik történetei, figyelmeztetései. Eszembe jutottak a tíz évvel ezelőtti áradásokkor, amikor szűk két hét alatt háromszor öntötte el az ár az utcánkat, harmadikszor pedig nemcsak az utca, hanem az egész városrész víz alá került. S eszembe jutott a napokban is, amikor az udvarhelyszéki településeken okozott szinte naponta kárt – s mikor kárt nem, akkor is mérhetetlen riadalmat – a szinte szűnni nem akaró eső.
A híradásokat olvasva megerősödött bennem az emberi szolidaritásba vetett hit, bizalom. Ezt a szolidaritást tapasztaltam a népi időjóslás rejtelmeibe bevezető gyimesi néniknél, s akkor is, amikor segélykérő hívásomra az alcsíki önkéntes tűzoltó-alakulatok jöttek segíteni, vizet szivattyúzni, enyhíteni a károkat. S ennek a szolidaritásnak a jeleit látom az udvarhelyszéki településeket sújtó áradások kapcsán is.
Az önkéntes tűzoltó-alakulatok közösségeket alkotnak, s a nagyobb közösségek biztonságát szolgálják önzetlenül. Ez az önzetlenség jól jön a közösségeknek, hasznukra válik. Ugyanúgy, mint ahogy jól jött számomra, önállósodásom hajnalán a gyimesi nénik gondoskodása. Hálával tartozom nekik mindmáig…
Sarány István