Hirdetés

Szolgálat a közösség érdekében

HN-információ

Birtalan Sándor, Csíkszent­már­ton község új polgármestere elsősorban az elkezdett munkák befejezését tartja szem előtt. Mint mondta, ezek a munkák folyamatszerűek, hiszen egyik tennivaló elvégeztével neki lehet fogni egy újabb munkálatnak. Kiemelte: szeretné a fiatalokat bevonni a közösségi életbe, és nem titkolt szándéka barátságos, gyors problémamegoldó hivatali hozzáállást kialakítani.

– Korábban a testület tagjaként és tanárként tevékenykedett. A beiktatás óta milyennek tűnik a polgármesteri munka? 

– Eddig nem láttam át a polgármesteri munka apró részleteit, és azt kell mondanom, hogy teljesen más kívülállóként figyelni ezt a fajta tevékenységet, és más a kormánynál ülni. Ezelőtt, kívülállóként másnak tűnt a polgármesteri munka, mint most, két hét után. Nyilván, meg kell szokni azt, hogy megoldást várnak az emberek a polgármestertől, és azt is, hogy állandóan szem előtt van. Ezekkel még barátkozok, mert nagy felelősség példát statuálni. A mappákkal és az iratokkal is barátkozok még, de András (szerk. megj. Gergely András, Csíkszentmárton előző polgármestere ) szerencsére rendet hagyott, így számomra is egyértelmű, hogy mit hol találok meg. Szívesen segít, ha szükséges. Egyelőre még jövök-megyek, kézbe veszem az iratokat, olvasom őket, de lassan kezdek kiigazodni. Azt eddig is láttam, hogy a bürokrácia nem könnyíti meg a dolgunkat, de a részletekkel most ismerkedek.

 – Milyen teendők vannak most, és hosszú távon melyek az elképzelései? 

– Tennivaló szerencsére akad bőven. Sok projekt van folyamatban, elsősorban ezekre figyelünk most. A kultúrotthon remélhetőleg hamarosan elkészül, és akkor majd be kell rendeznünk a belső teret. A riasztóközpont is alakul, de ott is sok munka van még hátra. A hosszú távú elképzelések része, hogy a közösségi tereinket élettel töltsük meg, és nagyon remélem, hogy minél hamarabb lehetőség lesz erre. Emellett fontosnak tartom megszólítani a fiatalokat, bevonni őket közösségi tevékenységekbe, mert érezniük kell, hogy szükség van rájuk. Szeretném, ha népszerűsíteni tudnánk az önkéntességet a fiatalok körében. Az iskolával abban egyeztünk meg, hogy a gyakorlatozó diákok időnként takarítanak a parkban, és ez már egy jó lépés ahhoz, hogy a gyerekek úgy érezzék, felelősek a falu egy bizonyos részéért. Rá szeretnénk venni a fiatalokat arra is, hogy megszólaltassák a fúvóshangszereket, hogy újra legyen fúvószenekara a községnek. Ehhez nyilván kitartásra, rendszeres gyakorlásra, szakember irányítására, önfeláldozásra van szükség. Beszéltünk már arról is, hogy a sportba is be kellene vonni a fiatalabbakat is, habár a mostani focisok szegre akasztották a cipőt a vírus miatt. Ha minden visszaáll a rendes kerékvágásba, akkor mindenképp odafigyelünk erre is. Ezek mind olyan tevékenységek, amelyek által a közösség összetartóbbá tud válni, és erre nagyon nagy szükség van manapság.

– Milyen az együttműködés a községet vezető testülettel?

– Bízok benne, hogy csapatmunkával szembe tudunk nézni a kihívásokkal. A testület tagjai nagyrészt férfiak, de nagyon örülök, hogy Judit benne van a testületben, fiatalos lendülettel áll a dolgokhoz, és ő a szívét is beleteszi a dolgokba. Ezt a komposztnap sikere is bizonyítja. Minden kapcsolatot a közösség javára kell fordítanunk, és a testület tagjainak tenni akarását is jóra kell használni. A hivatali csapat segítségében is bízok, akik az eddigi tapasztalataik alapján a törvényeket jól ismerik. 

– Nem az önkormányzat tevékenységéhez kapcsolódik, de befolyásolhatja a szentmártoniak életét, ha elkészül az úz-völgyi út aszfaltozása, hiszen megnőhet a forgalom a falu között. Sokan már most panaszkodnak a sofőrök felelőtlensége miatt, a balesetveszély pedig növekedhet, ha a forgalom is megnő. Lehetne tenni valamit ez ellen? 

– Az úz-völgyi út megyei útnak számít, ezért a munkálatokba nem igazán tudunk beleszólni. Ez egy hosszú távú projekt, van pozitív és negatív hozadéka is. A szentmártoniak szempontjából talán az a legnegatívabb, hogy ha elkészül az út, akkor megnő a falu között a forgalom. Lehet, hogy mérlegelni kellene a lehetőségét annak, hogy inkább a falu hátánál húzódjon az út, amelyen nagyobb forgalom is járhatna. Arra is figyelni kell, hogy a falu közötti útnak nincs olyan alapja, amely megfelelő lenne nagyobb teherforgalomnak, viszont szem előtt kell tartani az utcák aszfaltozását is, mert erre is igény van.

– A választások előtt említette, hogy a kislánya nem repes az örömtől, hogy ön polgármester lesz. Ez most is így van? 

– A gyerekeim érdekesen viselik azt, hogy polgármester lettem. Amikor megbeszéltük, hogy ez mit is jelent, akkor kérdezték, hogy otthon leszek-e egyáltalán. Ha előfordul, hogy kicsit korábban hazaérek, kérdezik, hogy vissza kell-e mennem, és csodálkoznak, ha otthon maradok. Végül is elfogadták, és valamilyen szinten megértik, hogy milyen munka ez. 

– Hogyan tekint a vezetői munkára, a következő évekre? 

– Szeretném úgy felfogni ezt a munkát, mint egyfajta szolgálatot a közösség érdekében. Ezt próbálom a kollégákban is erősíteni. Szeretném, hogy még akkor is, ha kevésbé jó napunk van, ha valaki bejön ide, akkor segítőkészen tudjuk fogadni az illetőt, és meg tudjuk oldani a problémáját. Ha valami rajtunk múlik, akkor azt minél hamarabb, pozitív hozzáállással meg kell oldani. 
 




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!