Hirdetés

Színes kínálat, jó hangulat

Benépesedett szombaton a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Ház. Ezúttal nem kulturális műsorra készültek, hanem adventi vásárt szerveztek a jótékonyság jegyében. Az eseményen elsősorban a községhez tartozó településeken tevékenykedő kézművesek, helyi termelők várták színes kínálattal és jó hangulattal a betérőket.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 5 perc
Színes kínálat, jó hangulat
Közösségi élmény. Bemutatkozási lehetőség Fotó: Hadnagy Éva

Igazi karácsonyi hangulat, finom illatok, színes és változatos kínálat fogadta mindazokat, akik szombaton ellátogattak a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Házban szervezett adventi vásárra. A községhez tartozó települések közül Farkaslakán kívül Bogárfalváról, Székelyszentlélekről, Nyikómalomfalváról és Székelypálfalváról is voltak kiállítók, összesen 24-en mutatták be termékeiket. 

Hadnagy Éva
Jakab Katalin, a polgármesteri hivatal munkatársa elmondta, évekkel ezelőtt még volt hasonló kezdeményezésre példa, ám annak inkább cserebere jellege volt. 2019-ben döntöttek úgy, hogy felfrissítik az eseményt, és a cserebere mellett egy kis ünnepre hangolódást is belecsempésznek. Két év kihagyás után most már kimondottan adventi vásárt szerveztek. 
– A világjárvány jótékony hatását érezhetjük ezúttal, hiszen a pandémia ideje alatt nagyon sokan nekikezdtek alkotni, a község minden településén. Ez a vásár pedig jó alkalom a bemutatkozásra, ismerkedésre – fogalmazott a hivatal képviselője. Kiemelte ugyanakkor a rendezvény közösségépítő, közösségformáló hatását is. Horgolt és hímzett karácsonyi díszek, figurák mellett sütemények, habcsókok, nemezelt és fából készült ajándék, illetve dísztárgyak, ékszerek közül válogathattak a betérők, de tönkölybúzából készült kenyeret és különféle mézeket is kóstolhattak, illetve bemutatkozott termékeivel a farkaslaki levenduláskert is. 

Hadnagy Éva
Pakot Zita farkaslaki kézműves is a kiállítók között volt, aki horgolt játékaival vett részt az eseményen. Mint mondta, örömmel tett eleget a felkérésnek, hiszen ez is egy jó lehetőség a bemutatkozásra, találkozásra, ahol megismerhetik egymás munkáját, termékeit. 
Bálint Tímea Szé­kely­pál­fal­váról érkezett a családja által készített mézzel és mézből készült termékekkel az adventi vásárra. Mint mondta, több mint tíz éve foglalkoznak méhészkedéssel, vásárokra azonban eddig nem jártak. A mostani alkalomra jó bemutatkozási lehetőségként tekintett. 

Hadnagy Éva
Az eseményen a Böjte Csaba által működtetett délutáni foglalkoztató-központ, a Szent Fausztina kötelékébe tartozó gyermekek is jelen voltak az általuk készített kézműves termékekkel. Az alapítvány javára ugyanakkor felajánlották a nap folyamán fogyasztott tea, kávé, illetve szendvics értékesítéséből befolyt összeget is. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!