– Miben több a szexuális nevelés, mint a szexuális felvilágosítás?

– Sokáig a szexuális nevelés címszó alatt inkább szexuális felvilágosítás történt, ami gyakorlatilag a nemi úton terjedő fertőző betegségekre, a nem kívánt terhesség elleni védekezésre szorítkozott, inkább a veszélyekre és a problémákra fókuszált, és kevésbé érintette a szexuális élet pozitív elemeit. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010-ben megfogalmazott irányelvei szerint a szexuális nevelésben a holisztikus megközelítés javasolt, illetve a pozitív hangvétel, és amely sokkal többről szól, mint a védekezés a betegségek és terhesség ellen. A szexuális nevelés mondhatni a születéskor kezdődik és magában foglalja az anatómiai, biológiai ismereteket, hogy értsék a gyermekek, mi történik a testükkel, a testi és lelki változásokat, az érzelmekről, vágyakról való beszélgetéseket, a kapcsolati nevelést a barátságokra, szerelmekre, párkapcsolatokra vonatkozóan. A szexuális nevelésnek része a szexuális abúzusokkal való foglalkozás, amelynek célja, hogy a gyermekek egyáltalán felismerjék a helyzeteket, továbbá a megelőzés és a védekezési lehetőségek elsajátítása. Fontos az olyan készségek megtanítása, amelyek elősegítik, hogy ismerjék fel a határaikat, hogy ne válhassanak visszaélések áldozataivá. Tulajdonképpen a szexuális nevelés általános érzelmi nevelés, érzelmiintelligencia-fejlesztés, ahol a szexualitás mint pozitív, az ember testi-lelki jóllétét szolgáló elem jelenik meg.

– Továbbra is hiányzik az iskolai programból a szexuális nevelés, bár sokan, többek között diákszervezetek is kérik a bevezetését. Mi indokolja az iskolai szexuális nevelés fontosságát?

– Tudjuk, hogy rohamosan változik a környezet, amelyben a gyerekek felnőnek, most elsősorban a technikai fejlődésre, a közösségi média súlyára gondolok. A médiából, virtuális világból érkező hatásoknak egyre nagyobb szerepük van, akár a szexuális identitás fejlődésében is. Könnyebben hozzáférnek a pornóhoz, olyan tartalmak jutnak el hozzájuk, amelyek adott esetben károsak számukra, mindez akár későbbi szexuális zavarok melegágyává is válhat, de még azelőtt sok feldolgozatlan feszültséget okoz. Ugyanakkor rendre első helyeken szerepelünk az európai uniós országok közül a kiskorú terhességek számát tekintve. Bár a szexuális nevelés iskolai bevezetése ellen még mindig gyakran felhozzák érvként, hogy azért nem szükséges, mert felkelti a kíváncsiságot, túl korán kedvet csinál a szexhez, érdekes, hogy nincs intézményes, rendszeres szexuális nevelés, és mégis Európában itt kezdik el leghamarabb a nemi életet a fiatalok, és egyes adatok szerint több mint felük mindenféle védekezés nélkül! Én inkább azt mondom, hogy egyértelműen fontos lenne ezt a területet is érinteni az oktatás szintjén, és arról se feledkezzünk meg, hogy mi egy konzervatívabb társadalom vagyunk, ahol még rengeteg családban tabu a szexualitás, tehát nem lehet bízni abban, hogy minden szülő fel tudja készíteni az életre a gyermekét. Arra például, hogy hogyan fogadja, kezelje a menstruációt, a serdülőkorral, a gyors fejlődéssel járó testi és lelki változásokat. A szülők gyakran nem tudják, hogyan közelítsék meg a témát, nem is teszik meg sok esetben. A szexuális nevelés kimarad otthon, nincs az iskolában, maradnak a barátok és a közösségi felületek. Innen viszont nem a tudományos ismeretek mennek át, hanem a sok tévhit és káros példa.

– Mindezek ellenére gyakran a szülők ellenzik hangosan a szexuális nevelés bevezetését.

– Pedig ha az oktatási rendszer felvállalná ezt a szerepet, azáltal biztosított lenne, hogy a szexuális nevelés során tudományos ismereteket közvetítsenek a gyermekekhez, hogy meghitt, bizalmas légkörben kompetens, szakképzett felnőttel beszélhessenek az őket foglalkoztató kérdésekről, és jussanak koruknak megfelelő, megbízható válaszokhoz. Aki képviselni tudja, hogy a szex­u­á­lis kultúra is fontos, és fejlődni lehet benne. Az egészséges személyiségfejlődésnek meghatározó eleme, hogy a fiatal kitől kap ismereteket, azok mennyire pontosak, mennyire tudományosak, és mennyire mentesek mindenféle ideológiától. Egyébként jogos a szülők aggodalma, figyelve a máshol zajló trendekre is, de az ideológiák mindenfelől jöhetnek! A WHO is azt közvetíti, hogy szexuális nevelésnek illeszkednie kell a közösség kultúrájához, hagyományaihoz. Igen, mi – mint már utaltam rá – konzer­va­tí­vabb közösség vagyunk, ahol a vallási szabályoknak még mindig jelentős szerepük van. A szexedukációnak ebbe a keretbe kell illeszkednie, de úgy, hogy mégis a tudományos ismereteken legyen a hangsúly, mert az ideológiáknak nincs helyük az oktatásban. Ma már rengeteg, évtizedek óta bizonyított biológiai, pszichológiai elmélet van, amely biztos hivatkozási pont lehet egy tudományos igényű nevelői munkában.

– Intézményes szinten milyen életkortól lenne szükség a szexuális neveléssel foglalkozni?

– Minél korábban, de negyedik-ötödik osztálytól mindenképpen. Ebben az életkorban a kiskamaszoknál már beindul a nemi érés, és rendkívül fontos lenne értő közegben foglalkozni a változásokkal.

– Mit tapasztal iskolai tanácsadóként, mi van jelenleg az iskolákban?

– Óvatosság van, szélesebb körben még mindig tabutéma a szexualitás, de már egyre több pedagógus érzékeli, hogy hiányosság van ezen a téren, meghívnak előadást tartani, a diákok pedig nagyon igénylik a szexualitásról szóló beszélgetéseket, nyitottak arra, hogy egy felnőttel megbeszéljék a kérdéseiket. Nem kellene félni a témától, és azt hiszem, ha csak néhány alapdolgot fejtünk ki, mint például a testi és lelki változások, a párkapcsolatok alakulása, a közösségi média hatása, a fogamzásgátlás lehetőségei, a szexuális visszaélések megelőzése, egymás határainak tiszteletben tartása, máris sokat tettünk. Egyre gyakrabban látom például a határátlépések negatív hatását, főleg az online térben, már az elemi osztályos gyerekekkel előfordulhat, hogy felnőttek írnak nekik és osztanak meg velük még nem kívánatos tartalmakat, nem elhanyagolható mértékű megrázkódtatást okozva.

– Hogy hatékonyabb, ha fiúk, lányok együtt vesznek részt az ilyenfajta beszélgetéseken, vagy inkább külön?

– Tapasztalataim szerint hatodik, hetedik osztályig ideálisabb, ha külön csoportokban beszélgetünk. Különböznek a velük történő változások, és éretlenségükből fakadóan a kisebbek még nem tudnak kellő érzékenységet mutatni a másik felé, és a kuncogásokat, beszólásokat nem veszik egymástól jó néven. Később már közösen újra elő lehet venni ugyanazokat a témákat, amikor már a másikra is tudnak kellő érettséggel figyelni.

– Véleménye szerint hogyan kéne kinéznie az iskolai szex­e­du­ká­ci­ónak?

– Az lenne jó, ha központi szinten kidolgoznának egy tartalmi vázat, keretet, amit a szülői közösségekkel is meg lehet ismertetni, majd véleményüket, javaslataikat is figyelembe véve kellene elfogadni egy olyan tervet, amivel a nagy többség egyetért. A szülői beleegyezés szerintem is fontos. Magát a tevékenységet bizalmas beszélgetések, osztályszintű tematikus foglalkozások formájában tudom elképzelni. A pedagógusi végzettség ehhez nem elég szerintem, orvosok, asszisztensek, iskolapszichológusok, tanácsadók tarthatnák, mindenképpen olyan személyek, akik pluszképzettséggel rendelkeznek a témában.