Székelyföldön a tehetségek

HN-információ
A Hagyományok Háza és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében 2019. május 12. és 18. között Hargita megye több településén mutatnak be válogatott műsort a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny résztvevői. A Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncos tehetségkutató verseny nagy népszerűségre tett szert, környékünkön iss sokan követték azt. Májusban turnéra érkeznek Hargita megyébe a verseny résztvevői, 35 fős csapat jön el és színvonalas előadással örvendezteti meg a népzene és néptánc kedvelőit. A fellépőket főként a műsor hatodik évadából, a Döntők Döntőjéből válogatták össze. Csíkszereda és Székelyudvarhely után a Gyergyói-medence hat településén lépnek majd fel. A Páva-turné fellépői között szerepel többek között Kacsó Hanga, a 2014-es évad énekes szólista kategórianyertese, a Jászság Népi Együttes, a 2012-es és 2018-as évad táncegyüttes kategória győztese és a Tokos zenekar is, amely 2014-ben szintén kategórianyertes volt a zenekarok között. A turné szakmai vezetője Kádár Ignác örökös aranysarkantyús táncos, koreográfus, aki a Fölszállott a páva mentora volt több évadban is. – A cél a magyar népi kultúra, azon belül a népzene és néptánc népszerűsítése – mondta Kolcsár Béla, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója sajtótájékoztatón. A programot úgy állították össze, hogy a helyi néptáncosoknak alkalmuk legyen találkozni a fellépőkkel egy táncház keretében. – Ez a találkozás új lendületet adhat azoknak a fiataloknak, akik a néphagyományok terén tevékenykednek, s talán kedvet adhat azoknak, akik még bizonytalanok – fogalmazott Kolcsár. Ugyanakkor figyelmet fordítanak arra is, hogy az ide érkező vendégek megismerjék Hargita megye és azon belül a Gyergyói-medence látványosságait: ellátogatnak például Csíksomlyóra, a Gyilkos-tóhoz, a szárhegyi Lázár-kastélyhoz, templomokat néznek meg, néprajzi kiállításokba pillantanak be, s a helyi gasztronómiával is ismerkedhetnek. A fellépéseket május 12. és 18. között tartják. A pontos időpontokat és helyszíneket az érdeklődők a plakátokon találják vagy a rendezvény számára létrehozott Facebook-eseménynél. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!