Székely ruha és színjátszó találkozó

HN-információ
Amatőr Színjátszó Találkozó néven épült be a köztudatba a Csíkszentmihály községben szervezett, évente visszatérő program, amelyet idéntől Műkedvelők Színjátszó Találkozójaként hirdetnek. A vasárnapi rendezvény ismertetése mellett székely ruhákat is átvettek tegnap, amelyeket szintén vasárnap mutatnak be. [caption id="attachment_58149" align="aligncenter" width="2600"] Új névvel, de a megszokott lelkesedéssel. Mozgalmas hétvége Fotó: László F. Csaba[/caption] Tizenhatodik éve szervezi meg a Csíkajnádi Szent István Szervezet és a Vacsárcsi Ifjúsági és Kulturális Egyesület (VIKE) az amatőr színészek ta­lál­kozóját, amelynek három köz­ségbeli falu a házigazdája: eddig kétszer Csíkszentmihály, hétszer Csíkvacsárcsi és hatszor Csíkajnád biztosította a helyszínt a rendezvény számára. A színjátszó találkozóra az esemény előtt 1-2 hónappal tesznek közzé felhívást, a jelentkezést a program kezdete előtt egy héttel zárják. A hétvégi találkozón három csoport vesz részt. Ezzel kapcsolatban Bogos Róbert magyartanár és szervező elmondta, hogy a találkozó célja az amatőr színjátszás és tánc ünneplése. – Az elmúlt években virágkorát élte az amatőr színjátszás, ez mára annyiban változott, hogy sok fiatal vándorolt ki külföldre, így sajnos egyre kevesebb az utánpótlás. Ennek a tevékenységnek közösségfejlesztő hatása van, és fel kell vállalni az ezzel járó nehézségeket, folytatni kell – mondta a szervező. A találkozóval kapcsolatban elmondta: az első tíz évben versenyként hirdették meg a programot, ahol szakmai zsűri rangsorolta a részt vevő csoportokat. Később úgy döntöttek, mindenki számára kedvezőbb, ha a versengés helyét átveszi a találkozó, és a hangsúly az egymástól való tanuláson és az ünneplésen lesz. Az esemény tizenöt éve alatt 81 előadást mutattak be a színjátszó csoportok. A programra a belépés díjtalan, és a színészek előadása mellett a csíkszentsimoni fúvószenekar is fellép majd Csík­vacsárcsiban. – Minden évben van külön meghívott csoport is, idén Kozma Attila és Lung László Zsolt jön el hozzánk a Székelyland című műsorukkal – ecsetelte Fodor Zoltán szervező, aki azzal indokolta a rendezvény nevének módosítását, hogy a 15 évnyi szervezés után már nem tekintik amatőr programnak a találkozót. A tegnapi sajtótájékoztatón Bíró Mária, a VIKE elnöke közölte, hogy a találkozó napján átadják azt a négy női és öt férfi felcsíki székely ruhát, amelyet Hargita Megye Tanácsától nyert a Búzavirág néptánccsoport. – Pályázat útján részesültünk a csíkszeredai Folk-Text Kft. által készített ruhákból, amelyeket a színjátszó találkozó végén vesznek majd fel a néptánccsoport tagjai. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy a Búzavirág felújíthatja a ruhatárát, az elmúlt öt évben a megyei tanács jóvoltából többször kaptunk székely ruhákat – jegyezte meg Bíró Mária. A XVI. Műkedvelők Színjátszó Találkozójának támogatói Har­gi­ta Megye Tanácsa, Csík­szent­mi­hály Önkormányzata, a Com­muni­tas Alapítvány és a Beth­len Gábor Alap. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!