Az Európai Unió országaiban a fiatalok hét százalékát érintette tavalyelőtt súlyos anyagi és szociális szegénység, az arány az azelőtti évhez képest két százalékkal nőtt. Ami végtelenül szomorú, az, hogy Romániában ez az arány 24 százalék, és ezzel az utolsó helyen állunk, ráadásul sokat romlott a helyzet egyik évről a másikra. A lista végén van még Bulgária, Görögország, Írország és Magyarország is, a „boldogabbik” részén pedig Észtország, Horvátország és Luxemburg áll. Az egyik legalacsonyabb szegénységi arányt az EU-n kívüli Svájc adja – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala által nemrég megjelentetett felmérésből. A kutatásban a 15–29 év közötti korcsoport helyzetét vizsgálták. Gondoljunk bele: fiataljaink majdnem negyede rászoruló, nélkülöző, szegény! És nemcsak anyagi szempontból az, hanem a szociális nélkülözés réme is jelentős fenyegetés, ami a társadalmi kirekesztődésben, elszigetelődésben, szociális hátrányokban érhető tetten, és abban, hogy egyre nagyobb a távolság azoktól, akik „jól élnek”. Fiatalokról van szó, akik nem tehetnek arról, amiben vannak és ahonnan indulnak, illetve ahonnan ki kellene törniük. A kitöréshez azonban megfelelő háttérre, tudásra és az életben jól alkalmazható készségekre lenne szükség, ám ahogy most állunk, az nagyjából csak a szegénység és jelenség újratermelődésére elegendő. Kutatások gyakran mutatnak rá arra, hogy aki szegény családba születik, az nagy valószínűséggel maga is szegény lesz, azaz csak keveseknek sikerül fordítani a sorsukon. Sokan legyintenek mostanság a statisztikákra, de ha az úgynevezett jó iskoláknál, a „versenyistállóknál” tovább is látunk, akkor igenis hihető ez a komor kép. Gyerekek tízezrei cseperednek fiatallá úgy, hogy egyik vagy mindkét szülőjük hosszabb-rövidebb ideig külföldön robotol, aztán itthon felélik a pénzt, tízezrek élnek munka nélküli szülők, elhanyagoló szülők mellett vagy egyszülős családokban, amelyeket sokkal inkább fenyeget a romló szociális helyzet. Nagy úr tud lenni a tanult tehetetlenség és maga az a tény, hogy a fiatal éppen azokkal a stresszkezelő technikákkal, szociális készségekkel, pozitív önértékeléssel nem fog rendelkezni, azokkal a jó példákkal nem fog találkozni, amelyekre szükség van az érvényesüléshez. Alapvető információk is hiányoznak náluk: mi az, hogy családi költségvetés, beosztás, kiadás, mi az, hogy bankkártya, egészségügyi biztosítás, nem beszélve olyasmiről, hogy pályázatok, támogatások, vagy mi kell egy cégalapításhoz, hol lehet segítséget, tanácsot kérni. Ilyen hátrányból lépnek ki rengetegen abba a bizonyos nagybetűsbe, és várja el tőlük a társadalom, hogy találják meg a helyüket és legyenek itthon hasznos adófizetői a rendszernek. Persze, karitatív szervezetek, civilek részéről fel-felbukkannak többnyire pályázati pénzből finanszírozott projektek, amelyek az esélyek kiegyenlítődését, adott esetben a korai iskolaelhagyás megakadályozását, a vállalkozói készségek fejlesztését célozzák meg, több-kevesebb sikerrel. De a fentebb ismertetett statisztika szerint, ami nálunk van, az már össztársadalmi válsághelyzet, tehát állami szintű cél és feladat kellene legyen a rászorultsági arány csökkentése. Mert a fiatalok – minden fiatal – ennél jóval többet érdemelnek!

Asztalos Ágnes