Váránasziban még egy látogatást tettünk. Itt található egyike azon templomoknak, amelyeket Gandhi azért építtetett, és ő maga avatott is föl 1936-ban, hogy egy fedél alá terelje né­pének minden kasztját: a Bharat Mátá (India Anya) Templomba ugyanis beléphetnek az érinthetetlenek is. A kert közepén álló, négyzet alakú templom kívül-belül egyszerű, leginkább egy jókora, egyemeletes és sokablakos házra emlékeztető épület, egyik felén tornácszerű, oszlopos bejárattal, amely fölött hasonló formájú erkély húzódik. Bent is szerény külsőségek jellemzik: a négyzet alakú térben egy oszlopokkal és fémkorláttal határolt kisebb tér található, melyben India domborművű térképe látható. Az emeleten erkély szalad körbe. A templom kívül-belül eléggé elhagyatottnak – bár nem elhanyagoltnak! – tűnt: mi voltunk az egyetlen látogató és a közelében sem volt nagy forgalom. Bár úgy éreztem, Benáreszre érdemes ennél sokkal több időt szánni, a szervezett kirándulás nem az egyéni óhajok szerint alakul. Meg kellett elégednem ennyivel, mert továbbindultunk egy közeli, hasonlóan különleges hely, Szárnáth felé, mely a buddhistáknak ugyanannyira szent, mint Benáresz a hinduknak. Szárnáth szintén ősrégi város, de igazi hírnevét Buddha alapozta meg, aki itt „forgatta meg a Tan kerekét”, ami a mi nyelvünkre lefordítva azt jelenti, hogy itt indította útjára tanait, itt tartotta első beszédét, összefoglalván tanítása lényegét az általa választott 5 aszkétának: őket tekinthetjük az első tanítványoknak, akik tovább gyakorolták és természetesen hirdették is a tant. Ma Indiában mindössze nyolcmillió buddhista él, de itt – pontosabban a ma Nepálhoz tartozó – Lumbiniban született és élt Buddha, ezért Indiában ez a vallás is az eddigiekhez hasonlóan fontos. Az, akit mi Buddhaként emlegetünk, valójában a ksatrija kaszthoz tartozó Gautama Sziddhárta herceg, aki mai tudásunk alapján i. e. kb. 560–480 között élt, és a hagyomány szerint igen csodálatos körülmények között fogantatott. Anyjának, Májá dévi hercegnének álmában jelent meg egy elefánt és ormányát az oldalába döfte, így termékenyítetve meg őt, majd Sziddhártha herceg születésekor meg is halt, hisz az a test, amely ilyen csodás lényt hordozott, nem szolgálhatott többé semmi másra. A herceg címének megfelelő luxuskörülmények között élt nemcsak gyerekként, hanem ifjúként is: gyönyörű feleséggel és válogatott háremmel. Ennek ellenére úgy érezte, élete nem teljes, őt is várja a betegség, öregség és az újjászületések forgataga, amitől kellően megijedt és maga mögött hagyva a földi örömöket, elvonult meditálni, remélve, hogy sikerül megtalálnia a megszabadulás útját. Egy csoport vándorló szerzeteshez csatlakozott, és hat évig aszkéta életet élt, de nem jutott sehová. Ezután leült egy fa alá azzal az elhatározással, hogy ott marad, amíg „kitalálja” a választ. Ott sikerült is megvilágosodnia, azaz megvilágosodottá, szanszkrit nyelven buddhává vált. Később ez az állapotát jelző szó valamiféle homéroszi állandó jelzőként kíséri és válik a nevévé, s mai napig, nagybetűvel írva csak őrá, a tan megteremtőjére vonatkozik. Buddha egyetlen sor írást sem hagyott hátra! Ami ma ismert, az is legalább 200 évvel a halála után készült szöveg, ennek ellenére valószínűnek tűnik, hogy tanainak lényegét őrzik, természetesen a megkerülhetetlen értelmezésekkel és toldalékokkal együtt, amelyeket nem igazán lehet különválasztani az eredeti elképzelésektől. De hát tudjuk, hogy hasonló a helyzet a Bibliával is, mint ahogyan a két vallásteremtő – Jézus és Buddha – élete között is felfedezhetők egybecsengések. Buddha nem tagadja isten létezését, csak nem tulajdonít neki jelentőséget, valójában nem foglalkozik vele. Buddha szerint minden létező egyszerű alkotóelemek vegyüléke, ezek összetartozása csak időleges. A részecskék mozgását a Világtörvény, a Dharma szabja meg, s az egyes elemek maguk is a Világtörvény töredékei, darabkái. A dharmák között egyaránt vannak létező tulajdonságok és folyamatok. Dharma a föld vagy a víz, a látás vagy az alvás, a szépség, a születés, a vágy, a gondolkodás, az érzékelés, a színek és a hangok. Buddha a megvilágosodása során rájött, hogy az emberek azért szenvednek, mert soha nem elégedettek azzal, amijük van, hanem mindig többet akarnak. Az embereknek új gondolkodás- és viselkedésmódot kell elsajátítaniuk, ahhoz, hogy eljussanak a megtisztuláshoz – nirvánához –, a legmagasabb rendű állapothoz. Buddha az első beszédében fektette le tanításának alapjait. A tanítás középpontjában a négy nemes igazság állt, melyeket a Nyolc Nemes Ösvényen (más fordítás szerint Nemes Nyolcágú Ösvényen) keresztül lehet elérni. Albert Ildikó [gallery link="file" ids="19782,19781"]