A csíksomlyói romák lakóterületén történt tűzeset ráirányította a figyelmet a roma népesség összetett problémájára. A romák helyzetéről, a térségben végzett kutatásokról, a tűzeset által felszínre került bonyolult társadalmi kérdésekről, a felmerülő problémák megoldási lehetőségeiről dr. Bodó Juliannával, a Sapientia egyetem Csíkszeredai Kara Társadalomtudományi Tanszékének professzorát, a KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjának kutatóját kérdeztük.

– Intézetük számos kutatást végzett a székelyföldi roma lakosság körében, így jól ismerik a romák problémáit. Mit gondol a csíksomlyói romatelepen történt tűzesetről?

– A nemrég történt tűzeset a szerencsétlenségen túl rendkívül intenzív figyelemfelhívásnak is tekinthető. Egy olyan tényezőre irányítja a figyelmet, amelynek jeleivel naponta találkozunk, de a kérdés összetettségére sokkal ritkábban figyelünk – mégpedig a roma közösségek súlyos helyzetére, illetve az egyes települések lakói – romák és nem-romák – együttélésének problematikus voltára. Nagyon sok olyan helyszín van, ahol a csíksomlyóihoz hasonló körülmények között lévő csoportok élnek, és már régóta nyilvánvaló, hogy egy tarthatatlan helyzetről van szó. Sajnos, egy ilyen rendkívüli és szomorú eseménynek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy a figyelem kellő mértékben és a helyzet súlyának megfelelően irányuljon a roma közösségek megoldatlan, és egyre súlyosbodó problémáira. Azt emelném ki, hogy ez a konkrét eset, a tűzvész, a romák szociális kiszolgáltatottságát helyezte előtérbe. Ugyanis amikor egy ilyen jellegű tragédia történik, mint most, nyilvánvalóan azok az életfeltételek sérülnek alapvetően, mint amilyen a lakhatás, az étkezés. De amikor ezeknek a kérdéseknek a gyors megoldására keressük a lehetőségeket, az is nyilvánvalóvá válik, hogy a probléma ennél sokkal komplexebb, és nem csupán szociális kérdésként tételeződik, hanem valóságos problémahalmazként: gazdasági, oktatási, egészségügyi, foglalkoztatási kérdések sokaságaként. És ami nagyon fontos: mindezek felett komplex társadalmi problémaként. Ezért nagyon fontos lenne az adott szomorú helyzetet abban az értelemben kihasználni, hogy tekintsünk rá a maga komplexitásában, és szintén ennek a sokrétűségnek megfelelően foglalkozzanak vele mindazok, akik döntéshozói vagy bármilyen ágazati kérdésben hozzá tudnak járulni a probléma tisztázásához, megértéséhez és kezeléséhez. Természetesen most a legsürgetőbb problémák megoldásának van prioritása, és ezek adminisztratív és szociális természetűek: hisz a szerencsétlenül járt embereknek valahol lakniuk kell, enniük kell, és tegyük hozzá, ezek megoldása önmagában is roppant nehéz feladat. Ezek kezelése után/mellett viszont kár lenne megfeledkezni a komplex, körültekintő, idő- és pénzigényes, szakmai ismereteket sem nélkülöző problémakezelésekről, amelyek égető szükségére mutat rá a sajnálatos aktuális helyzet.

– Az eddigi kutatásaik mire irányultak?

– A KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központjában már régebb folytattunk olyan kutatásokat, amelyek a székelyföldi térségben élő roma közösségekkel foglalkoztak. Mi a kérdést elsősorban igen összetett társadalmi problémaként kezeltük, és ennek bizonyos vetületei voltak vizsgálódási témáink. Ezek főleg helyi léptékben foglalkoztak a roma-témával, több olyan településre fókuszálva, ahol a roma népesség aránya nagyon jelentős. Kutatásaink legfontosabb témái: az etnikai viszony jellege, az egymáshoz való viszonyulások formái, ezek történetisége, az interetnikus kapcsolatokban működő, erős társadalmi beidegződésként létező meggyőződések, előítéletek, magatartások – mindkét fél részéről. A kutatási eredményekről először 1996-ban jelentettünk meg egy kötetet, amelyben pl. a vizsgált települések magyar és roma lakossága közti kapcsolatformákat, a gazdasági kapcsolatokat, az elhatárolódások módozatait elemeztük. Nemrég, 2017-ben jelent meg egy, kimondottan romakutatásokról szóló kötetünk, amelyben szintén a kérdés komplexitására fókuszálva elemezzük a témát. A térségi roma helyzetkép felvázolása mind a vizsgálat terepét, mind a tematizációt tekintve igen színes: az oktatástól a vallási kérdésekig, az identitáskonstrukcióktól a kommunikációs helyzetekig több téma és elemzés is helyet kap a kiadványban. Itt említeném meg, hogy ebben a kötetben publikáltunk olyan, a roma-témával foglalkozó államvizsgadolgozat-részleteket, amelyeket irányításom alatt a Sapientia egyetem szociológus és kommunikáció szakos hallgatói írtak – valamennyien saját terepmunkára alapozva elemzéseiket. Úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű szakmai ismeretek felhasználhatók lennének akkor is, amikor konkrét problémákat kell kezelni, megoldani.

– Számos székelyföldi településen, de itt Csíkszeredában is akadtak problémák a székely és a roma közösség együttélésében. A tűzeset mégis hatalmas és gyors összefogásra késztette nemcsak a csíkszeredaiakat, hanem a környéktelepülések lakóit is. Ön szerint mi az, amiért sokan félre tudták tenni az előítéleteiket?

– A két etnikum közt nagyon sok alapvető különbség van, olyanok is, amelyek nehezítik az egymás mellett élést. A mindennapi élet számos negatív tapasztalatot halmoz fel, ezekre még rátevődnek a negatív megítélések, a nagyon erőteljesen működő sztereotípiák. A tűzeset viszont nem egy mindennapi probléma volt, hanem egy rendkívüli helyzet. Ez pedig a többségi lakosságból az együttérzést, az empátiát váltotta ki, és maga után vonta a segítőkészséget. Szép példája volt ez annak, hogy az emberek felül tudnak kerekedni negatív előítéleteiken, szükség esetén félreteszik azokat, és a bajbajutottak segítségére sietnek.

– Tudjuk, hogy a romák lakhatási problémái is több évtizedesek. Vajon a tűz miatt kialakult helyzet hozzájárul ahhoz, hogy ne csak itt Csíkszeredában rendeződjenek a romák problémái?

– Itt nemcsak lakhatási, hanem általában súlyos társadalmi problémák állnak fenn: oktatási, egészségügyi, foglalkoztatottsági problémák, az életkörülmények teljességére vonatkozó kérdések. Most a tűzeset kapcsán természetesen elsősorban „lakhatásként” tematizálódott a kérdés, és az is érthető, hogy a megoldás első lépései is erre irányulnak. De ahhoz, hogy a helyzet megváltoztatásával érdemben lehessen foglalkozni, néhány szempontot mindenképpen célszerű lenne figyelembe venni, ezeket jelezném röviden. Először is nincsenek standard megoldások, minden településen minden helyzet egyedi, tehát a lokális léptékű megoldásokat érdemes keresni. Bár számos helyi fejlesztési csomag, fejlesztési stratégia készül, ezeknek nem, vagy nagyon ritkán képezi részét a roma-probléma. Jelen eset felszínre hozta azt is, hogy mennyire fontos lenne településszintű kérdésként kezelni a roma-kérdést is. Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy egyszeri gesztusok, komoly beruházást nélkülöző ötletek nem tudnak eredményesek lenni. A kérdés kezelése beruházásokat, sőt beruházássorozatokat igényel. Ugyanakkor csak olyan programoknak, beruházásoknak van esélyük, amelyeket az érintett roma csoport, sajátos életvezetéséből adódóan, el tud fogadni, tud vele azonosulni. Amennyiben ez nem történik meg, nem valódi, hanem csupán látszatmegoldások születnek. Ezért érdemes minden esetet helyi sajátosságként tekinteni és akként kezelni. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy ha a helyi léptékű programok beindulnak, azokkal a helyi többségi magyar közösségnek is egyet kell értenie, el kell azokat fogadnia. Lévén, hogy a két közösség igen szoros közelségben, azonos településeken él, ez a szempont is elengedhetetlen. Természetesen születhetnek jó megoldások, amelyeket mintaként, pozitív példaként érdemes megismerni, amelyekből sokat lehet tanulni. De hangsúlyoznám: minden helyzet egyedi, és ennek megfelelően minden megoldási törekvés sok egyedi vonást tartalmazó cselekvést igényel.

– Ön szerint hogyan lehetne a somlyóihoz hasonló romatelepek problémáját kezelni, megoldani?

– Bárki életvitelének a megváltoztatására törekedni: nagyon komplex és kényes kérdés. Nem biztos, hogy sikerre vezetnek olyan megoldások – legyenek azok bármennyire is racionálisak vagy pragmatikusak és jóhiszeműek –, amelyekkel az érintettek nem tudnak azonosulni. Nem arról van szó, hogy az érintettek buták, rossz-szándékúak, hanem arról, hogy más az értékrendjük, a mentalitásuk, és az ezekre irányuló változtatás nem egyik napról a másikra történik meg. Ezért lennének fontosak a szakmai alapokra helyezett esettanulmányok, az adott roma csoportok megismerése, a roma kultúra olyan mérvű ismerete, amely kiterjed olyan összetevőkre, mint a munkához, a tanuláshoz, a tulajdonhoz való viszony, a gyermeknevelési szokások, a tér- és időhasználat. Ezt a megismerést, az ebbe fektetett munkát nem érdemes megspórolni. És nem igazán lehet a szakmai feltárást csupán egy statisztikai számbavétellel letudni.

– Számos roma integrációs program létezik, többnyire kevés sikerrel? Véleménye szerint miért nem hozzák ezek a programok a hozzájuk fűzött pozitív eredményeket?

– Pontosan az említett ismeretek hiánya miatt, de nem csak ezért. Az ilyen programok általában rövid távú és nagyon általános célkitűzéseket fogalmaznak meg. Nagy részük úgynevezett felülről lefelé (top down) típusú fejlesztési projekt, céljaik nagyon dicséretesek, csak nem mindig a roma népesség valós helyzetéből indulnak ki. Vannak ugyanakkor olyan, kimondottan kulturális jellegű programok is (zene, tánc), amelyek kimondottan bizonyos kulturális értékek felmutatására törekednek. Ezek hasznos kezdeményezések, rendkívül fontosak, de nem az életvilág egészének megismeréséről szólnak. Az ilyen jellegű projektek általában rövid lefutásúak, sikerorientáltak, gyors és látványos eredmények felmutatására törekednek. Ilyenformán kevésbé alkalmasak hosszú távú elképzelések, időigényes és nem kimondottan látványos eredményekkel járó munkák elvégzésére.

– Hogyan látja a székely–roma közösség együttélésének jövőjét?

– Úgy gondolom, nem lehet egyértelmű, határozott jövőképet felrajzolni. Az együttélés jövőjének inkább alternatívái vannak. Ha nem teszünk lépéseket a helyzet érdemi kezelése irányába, ha megelégszünk a gyors és rövid távú megoldásokkal, akkor a helyzet egyre rosszabb lesz, az együttélés egyre több súlyos problémát vet fel. Nem kell nagyon gyors, nagyon látványos eredményeket vizionálni. Ha ezt a jövőképet pozitívnak szeretnénk látni, ha élhetővé kívánjuk tenni a romák helyzetét, az együttélést pedig az elfogadhatóság vagy a kiegyensúlyozottság szintjére helyezni, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy hosszú távon kell gondolkodnunk, és nem spórolhatjuk meg a befektetést sem szellemi, sem anyagi tekintetben.