Szakmapolitikai és orvostudományi újdonságok

HN-információ
Nagy volt az érdeklődés a július 5–7. között lezajlott III. Csíkszeredai Kórháznapok előadásai iránt: mintegy 300 orvos és több mint 700 egészségügyi asszisztens regisztrált a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Orvosi Kollégium által szervezett szakmai rendezvényen. [caption id="attachment_91216" align="aligncenter" width="1000"] Mentőautóba is benézhettek. Nyílt kapuk a sürgősségi osztályon Fotó: László F. Csaba[/caption] Pénteken a délelőtti megnyitó után délután is többnyire a szakpolitikai beszélgetéseké volt a főszerep. A Sapientia – EMTE csíkszeredai karán zajlott előadások keretében dr. Hankó Balázs, a budapesti Semmelweis Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese az orvosképzés frissen bevezetett változásairól beszélt. Mint elhangzott, tanintézményükben új tantervet és képzési struktúrát léptetnek életbe. Kifejtve ennek szükségszerűségeit, rámutatott: az orvostudomány terén rohamosan növekszik az ismeretanyag. Dr. Nagy Előd, a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológia Egyetem (MOGYTTE) rektorhelyettesének véleménye szerint a szorgalmazott csíkszeredai felsőfokú asszisztensképzés a MOGYTTE, a Sapientia és a Pécsi Tudományegyetem támogatására alapozhatna, a MOGYTTE pedig humánerőforrás biztosításával, információs hálózat kiépítésével vehetne részt ebben az együttműködésben. Dr. László Attila szenátor, a szenátus Közegészségügyi Bizottságának elnöke riasztó romániai demográfiai adatokat ismertetett. Mint mondta, a következő tíz évben várhatóan megkétszereződik a betegszám. Eközben meglátása szerint nincs politikai konszenzus a romániai egészségügyi politikát illetően, az egészségügyi finanszírozásban pedig nagy aránytalanságok állnak fenn. Dávid László, a Sapientia – EMTE rektora a csíkszeredai felsőfokú asszisztensképzés beindítása kapcsán felmerülő kérdésekről beszélt. Kifejtette, képes lenne a Sapientia Csíkszeredában elindítani és működtetni egy ilyen szakot, ugyanakkor további társadalmi egyeztetésre van szükség ezzel kapcsolatosan. Az infrastruktúra adott, az alapképzéshez megfelelő oktatók is vannak, a beindításhoz viszont szükséges az is, hogy a szakot a marosvásárhelyi MOGYTTE oktatói is felvállalják – mondta. Mara Gyöngyvér rektor­he­lyet­tes számos, a Sapientián az elmúlt 18 évben elkezdett orvosbiológiai kutatást ismertetett, Albert Beáta professzor pedig az új, világszinten is aktuális kutatási irányokat vázolta fel. Elgondolkodtató és irányt mutató számok Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője számadatokkal támasztotta alá, hogy milyen nagymértékben érintette Hargita megyét a kórházi ágyak számának csökkentése: míg 2001-ben a megyében még 3003 kórházi ágy volt, addig tavalyra ez a szám 1966-ra csökkent, a fogyás pedig nagyobb mértékű az országos átlagnál. Ugyanakkor rámutatott, a megye földrajzi sajátosságai miatt – mivel egyes térségek lakosai sokat kell utazzanak a kórházakig – itt a máshol tapasztaltnál nagyobb terhet ró a betegekre a napos kórházi ellátás, amelyet az egészségpolitika szorgalmaz az utóbbi időszakban. Dr. Lorenzovici László egészségügyi elemző székelyföldi in­ter­vencionális kardiológiai központ létrehozásának a statisztikai szükségszerűségét ismertette. Közölte, az akut kardiológiai esetek 77 százalékát helyben látják el Hargita megyében, a demográfiai adatok szerint pedig a kardiológiai megbetegedésekben szenvedők száma várhatóan nőni fog. Szakmailag és anyagilag is megalapozott egy csíkszeredai intervencionális kardiológiai központ létrehozása – mondta. Riasztó demográfiai adatokat ismertetett dr. Szabó Béla is. A marosvásárhelyi MOGYTTE professzora rámutatott, csökken a születések száma és jelentősen eltolódik az első gyermek vállalásának kora: 1990-től tavalyig 6,5 évvel nőtt az a kor, amikor a nők első gyermeküket megszülik. Ennek egyik következménye a császármetszések számának a növekedése is. Dr. Vass Levente RMDSZ-es képviselő, a képviselőház Egészségügyi Szakbizottságának titkára többek között arra mutatott rá, van törvényes lehetőség és várhatóan rövidesen megfelelően alkalmazhatóvá is válik az a jogszabály, amely alapján rezidensorvosi képzést a nem egyetemi központokban lévő kórházakban is lehessen végezni. Szándéknyilatkozattal megpecsételt együttműködés Pénteken a Csíkszeredai Kórháznapok keretében szándéknyilatkozatot írt alá a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Doktori Tanácsának elnöke, dr. Kilár Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, dr. Konrád Judit és a kórházat működtető Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba. A kórház és a tudományegyetem a dokumentum révén is kifejezte abbéli szándékát, hogy a csíkszeredai kórház klinikává történő átalakításának folyamatában az alkalmazott orvosok számára biztosítják a doktori fokozat megszerzésének lehetőségét. Szakmai előadások több száz résztvevővel Szombat délelőtt egész napos előadássorozat vette kezdetét a kórháznapok keretében. A Sapientia Csíkszeredai Karának épületében négy helyszínen zajlottak a szakmai előadások. Az orvosok a sebészet több szakterületéről, továbbá kardiológia, gyógyszerészet, szemészet, radiológia, onkológia, sürgősség, aneszteziológia, ideggyógyászat, el­megyógyászat, ortopédia, szülészet-nőgyógyászat, korai fejlesztés, gyermekgyógyászat, belgyógyászat, újszülött-gyógyászat, bőrgyógyászat területeinek szakmai újdonságait mutatták be. Vannak sikertörténetek is Vasárnap szentmisével kezdődött a nap, a csíksomlyói kegytemplomban Tamás József püspök celebrált szentmisét az egészségügyben dolgozókért. A nap előadásai a megyei önkormányzat épületének márványtermében zajlottak és az Államelnöki Hivatal Közegészségügyi Részlegének képviseletében érkezett dr. Diana-Loreta Păun elnöki tanácsadó köszöntőbeszédével kezdődtek el. – Keveset beszélünk a romániai egészségügyben a kiválóságról, és el kell ismernünk, hogy vannak sikertörténeteink is. Biztos vagyok abban, hogy ha gyakrabban vetül fény ezekre a sikertörténetekre, akkor el tudjuk érni ezek sokszorozódásának hatását – mondta az elnöki tanácsadó. Dr. Diana-Loreta Păun méltatta a konferencián lezajlott szakmai tevékenységet és gratulált a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségének, orvosi testületének az értékelése szerint professzionális, felelős és áldozatos munkáért. Vasárnap bemutatkoztak a térség egészségügyi asszisztensképző iskolái. Ismertették a MOGYTTE általános asszisztensi egyetemi képzését, továbbá a Marosvásárhelyi Református Asszisztensképző, a székelyudvarhelyi és a csíkszeredai egészségügyi technikumok történetét, oktatási ajánlatát is. Ép testben ép lélek cím alatt pszichológusok és dietetikus is értekezett vasárnap, az asszisztenseknek szervezett előadás-panel keretében pedig több előadás keretében esett szó lelki ápolásról, a kiégés megelőzésének lehetőségeiről, a hit segítő szerepéről. A Csíki Anyák Egyesülete az elmúlt időszakban felmérést végzett a kórházi ellátással kapcsolatos elégedettséget illetően, a kórháznapi előadások részeként ennek eredményét is ismertették. Kiderült, hogy a felmérésben részt vett 268 véleményező többnyire elégedett a kórházi szolgáltatásokkal. A legtöbben az orvosok betegek iránt tanúsított magatartásával kapcsolatosan voltak elégedettek, a legkevesebben pedig a kórházi étkezéssel kapcsolatosan. A III. Csíkszeredai Kórháznapok előadássorozatában vasárnap délután kinetoterápiás műhelymunkát is szerveztek. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!