Szabadíts meg a Gonosztól!
A próféta igába vont vállal döngeti a királyi palota ajtaját, jelképesen vetítve előre a fogságba hurcolt nép sorsát ( Jer 27). A fogság nagyon erőteljesen formálta Izrael életét, hittapasztalatát. Ahogy a próféta, úgy a nép is előrejelzi a Krisztus, a Szabadító sorsát, mégis elutasítják, megbotránkoznak benne, hiába szólítja a foglyokat: „Jöjjetek ki!” – mondja azoknak, akik sötétben vannak. „Lépjetek a napvilágra!” (Iz 49,9)
Kevés szörnyűbb dolog van annál, mint a hadifogság, különösen a modern kori, amikor a hadibecsületnek, és egyáltalán a küzdelemnek valami nemesebb értékért már nincs is jelentése. Távol szeretteinktől, hazánktól, megaláztatásban, elfeledve és kilátástalanul. Fájdalmasan szépen vetítik elénk az elhagyottság és a magány képeit a háborús idők költői.
Boldogtalan a pillanat, mikor
fölfedezi az árva önmagát,
s arra gondol, hogy másnak is
fontos lehet e kéz, e görbeség,
s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.
(Pilinszky KZ-oratóriumából)
Ha Krisztust gyűlölik, tanítványait is gyűlölik, ha Krisztust üldözik, tanítványait is fogják. Szabadíts meg! A kérés erős megkötözöttségre utal. Hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy itt arról van szó, hogy a Gonosz hatalmába kerülve bűnösök leszünk. Ne feledjük, hogy ez az Úr imája, aki megalázta önmagát, hogy az emberekhez legyen hasonló, és mivel bűnt nem követett el, de kísértést szenvedett, mégis kiejti e szavakat, mégis elszenvedi a büntetést, jól kidomborodik, hogy az emberi természet van fogságban, ezért van az Emberfia is fogságban. Talán legszemléletesebb felidéznünk a megkötözött, leköpdösött, arcul vert, tövissel koronázott Jézust. Valódi fogoly, aki – ahogy az őt követő hitvallók és vértanúk is – belsőleg teljesen szabad. Bűn nélküli, mégis fogoly, s bár fogoly, mégis király.
Aki botladozva vétkezik, az a bűn, a Gonosz rabszolgája, aki már belsőleg megrohadt, az már nem szolga, hanem szolgál, szolgálatot tesz urának.
Istent szépen nevezik a keleti keresztények emberszeretőnek, a Gonoszt embergyűlölőnek, aki semmitől vissza nem riad, időt nem sajnálva kivár, új és új csatát kezdve bukásában akar részesíteni.
Hajlamosak vagyunk a rosszat filozófiai kérdésnek tekinteni, illetve a bűnt a lélektan bár jogos, de mégis szűk keretei között értelmezni. Nem a test és vér ellen küzdünk, hanem a sötétség és fejedelme ellen – szögezi le az éppen börtönben tartózkodó Szent Pál az efezusiaknak.
Jézus főpapi imája már segített nekünk a Miatyánk mélyebb megértésében. „Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból. Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.” (Jn 17,14-15)
Mindentől megfosztva válik egészen világossá, hogy kik vagyunk, nem feltételül a mártírúm szelíd diadalában, legtöbbször csak a szent ferenci Tökéletes boldogság értelmében: a Gonosz előtt állva is megingás nélkül megmaradni a Szeretetben.
Kis Kornél OFM