Elpufogtatott közhely, de stratégiára igenis szükség van az élet minden területén. Családok esetében ezt esetleg tervezésnek mondjuk, de minden háztartásban a szülők rendszerint meghatározzák, hogyan tudnak gyarapodni, lakást, autót venni, mi szükséges ahhoz, hogy az esetek túlnyomó többségében megnyújtsák azt a bizonyos takarót, mit kell tenniük, hogy tovább nyújtózkodhassanak. Egy adott ország vagy település esetében is szükség van egy olyan kordokumentumra, amely meghatározza a következő évtized, évtizedek fejlesztési elképzeléseit és irányait – az ahogy esik, úgy suppan elv mentén működő országok, lásd Románia, általában fényévekre vannak azoktól, akik tudatosan, tervszerűen építkeznek.
Immár fényévekre van Románia a sport területén is Európa többi országától, a hetvenes években kétszer is világbajnokságot nyerő férfi kézilabda mára oda jutott, hogy simán kikap Koszovótól vagy a Feröer-szigetektől is, de a sort gyakorlatilag bármilyen sportággal folytathatnánk, kezdve az egykor szintén szebb napokat megélő, mi több, világuralkodó tornától a víváson keresztül a kajak-kenuig, vagy a kezdeti fellángolás után ma már csak pislákoló, alig-alig működő futsalon keresztül a női labdarúgásig, amelynek új bajnoki idényében a tavalyi tizenkettő helyett csak nyolc csapat indul a pontvadászatban.
S hogy mi vezetett idáig? Röviden: az ország rákfenéje, a korrupció, a nepotizmus, na meg a tervezés, a stratégia teljes hiánya. Novák Károly Eduárd és csapata kidolgozott ugyan egy keretdokumentumot, amely kivitelezhető is lenne, csak nem ebben az országban, ahol immár sem Novák nem miniszter, de az általa vezetett minisztérium is megszűnt azóta. Az országos sportstratégia – amely, gondolom, immár valamelyik kormányhivatali fiókban porosodik, várva a szebb jövőt – konkrét célkitűzésekre épül, iránymutató és egységes stratégiát határoz meg a következő évtizedre, és amelynek legfontosabb célkitűzései, fejlesztési pillérei a közösségi sport, az iskolai sport és a teljesítménysport. Fontos része, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a mozgást, minél több sportlétesítményt építsen a lakosság számára, egészségesebb és aktívabb társadalmat építsen, hiszen Romániában minden tizedik személy naponta több mint nyolc és fél órát ül, mi több, a romániai lakosok 13 százaléka hetente még tíz percet sem sétál. Nem sportol, sétál…
Azt feleslges is említenem, hogy az oktatási intézmények nem rendelkeznek megfelelő sportinfrastruktúrával: lesújtó adat, hogy néhány éve 7001 iskolából csupán 5571 rendelkezett saját sportpályával, míg mindössze 4851 oktatási intézménynek volt tornaterme. Mára eltűntek a grundok is, elvétve látni focilabdát a hóna alá csapó lurkót a játszótéren, rengeteg diák fel van mentve a heti egy-két tornaóra alól is.
Hát így állunk, s ha közhellyel kezdtem, azzal is zárom soraimat: ismerve a honi viszonyokat, változásban ezen a téren is hiú ábránd reménykedni.