Sosem látott nyitás a városi szervezetnél

HN-információ
Sosem látott nyitás a városi szervezetnél
Fotó: Asztalos Ágnes
Nem belső közgyűlésen, hanem nyilvános, állóurnás választáson dől majd el februárban, hogy a legutóbbi választási kudarc után kire hárul a feladat: újraépíteni az RMDSZ – a városban sok kritikával illetett – székelyudvarhelyi szervezetét. Két személy már korábban bejelentette, hogy megpályázza a városi RMDSZ elnöki tisztségét. Az eltelt három évtized legnyitottabb, legdemokratikusabb tisztújítását szervezik meg Székelyudvarhelyen. Ezzel a bejelentéssel kezdte tegnap reggel a sajtótájékoztatót Bíró Barna Botond, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, majd elmondta, hogy gyakorlatilag bárki, aki a választás napjáig vállalja, hogy belép a szövetségbe, elindulhat a nyílt választáson a városi szervezet elnöki tisztségéért. Sőt, 12 hely üres a választmányban is (amelynek létszáma 35, de több helyi és megyei tisztségviselő hivatalból tagja a testületnek), ezekre is várják a jelentkezőket. – Ezzel a nagy nyitással, a könnyített jelentkezési feltételekkel ösztönözni szeretnénk azokat, akik részt vennének a közéletben, ugyanakkor rövidre zárnánk a kritikákat, amelyek szerint az RMDSZ nem elég demokratikus és nem elég nyitott – fogalmazott a széki elnök. Bár az elmúlt évtizedekben mindig a közgyűlés választotta meg az új elnököt (az alapszabályzat is ezt írja elő) a tavalyi év végéig – nagybányai példa alapján – új módszertant dolgoztak ki a helyi szervezetnél, amit a területi elnökség is elfogadott. A 2020-as választásokat követően Derzsi László lemondott az elnökségről, azóta Szakács Tibor megbízottként vezette a városi RMDSZ-t, a tisztújítás előkészítése is az ő feladata. Mandátuma tavaly decemberben járt le. A staféta átadását a járványügyi korlátozások, a csapaton belüli egészségügyi problémák is akadályozták eddig. Most már viszont biztos: az elnöki tisztséghez szükséges dokumentációt január 27-ig lehet leadni az udvarhelyszéki területi szervezet irodájában, vagy elektronikus postafiókjában, a nyílt, állóurnás szavazás pedig február 27-én lesz, amikor 5 helyszínen lehet voksolni 8–20 óra között. – A szavazáshoz létező RMDSZ-tagság sem feltétlenül szükséges, a tagdíjak kifizetését sem ellenőrzik, elég, ha legkésőbb a választás napján a székelyudvarhelyi lakhellyel rendelkező, 18 évesnél idősebb állampolgár kitölt egy belépési nyilatkozatot, ha pedig már tag, akkor egy megerősítő dokumentumot. Az öt választási helyszínt online rendszerben kapcsolják össze, így elhárul annak a veszélye, hogy egy adott személy több helyen is leadja a voksát – részletezte Szakács Tibor megbízott elnök. A tisztújító választást háromtagú bizottság felügyeli, amelyet Elekes Gyula alapítótag, Sinka Arnold megyei önkormányzati képviselő és Dávid Endre helyi önkormányzati képviselő alkot. A sajtótájékoztatón elhangzott még, hogy január 28-án nyilvánosságra hozzák a jelöltek névsorát, akiknek egy hónap áll rendelkezésükre, hogy bemutassák a közösségnek elképzeléseiket. A jelöltség kritériumait a helyi RMDSZ honlapján is közzéteszik. Korábban lapunkban is olvashatták, hogy a múlt év vége felé ketten már kinyilvánították: vállalnák a helyi elnök szerepét és feladatkörét. Elsőként, még szeptemberben Imre Gábor, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) korábbi elnöke jelezte ez irányú szándékát, majd októberben Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója állt ezzel sajtónyilvánosság elé.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!