A jól ismert helyek mellett sokszor úgy megyünk el, hogy oda sem nézünk, de a csíksomlyói kegyhely és a nyereg mellett nem lehet úgy elhaladni, hogy az ember elfordítja a fejét. A pünkösdi búcsúra zarándokok ezrei jönnek el, és a közismert vallási szokások közé olyanok is vegyülnek, amelyekről kevesen hallottak, és amelyek eredete kérdéses. Néhány ilyen szokásról ír Fodor Sándor csíksomlyói származású író. Fodor Sándor Tíz üveg borvíz. Tűnődés séta közben című művében (Kriterion Könyvkiadó, 1979) otthonáról, Csíksomlyóról ír. A József Attila-díjas író 1927-ben született Csíksomlyón, és 2012-ben hunyt el Kolozsváron. Özvegye, Fodor Nagy Éva idén, május 3-án hunyt el. Az előbb említett művében a Kolozsvárról hazalátogató író elkíséri édesapját a somlyói borvízforráshoz, hogy hozzanak tíz üveg borvizet. Útközben emlékeket idéz fel, amelyek egy-egy kerthez, házhoz fűződnek. Erre utal a mű alcíme is, hiszen a műfajilag nehezen besorolható szöveg nem útirajz, nem riport és nem is elbeszélés, mégis kicsit mindegyik. Búcsújárás vagy kirándulás? Sorozatunknak ebben a részében azért választottuk Csíksomlyót irodalmi kirándulásunk helyszínéül, mert közeleg a pünkösdi búcsú, amikor zarándokok ezrei látogatnak el a kegyhelyre. A búcsújárás vallásos tevékenység, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy egyeseknek kirándulás az esemény. Tánczos Vilmos néprajzkutató szerint „A kegyhely egyszerre nyújt kulturális élményt a maga harmonikusan elhelyezett épületegyüttesével és tájélményt a maga egyedi környezetével. Így meglátogatása egyszerre lehet szent cselekvés és kirándulás. Sokak számára inkább az utóbbi a hangsúlyosabb: a búcsú idején – ideértve a nagyszombati búcsús szentmise idejét is – a környéken mindenfelé vidám piknikezés, élénk társasági élet zajlik. A félig vallásos, félig profán kirándulás résztvevőihez csak foszlányokban ér el a vallásos programokat, a szentmiséket közvetítő hangszórók hangja” (A csíksomlyói pünkösdi búcsú új kulturális ökonómiája. Erdélyi Múzeum-Egyesület, LXXXII. kötet, 2. füzet). A néprajzkutató arra is felhívja a figyelmet, hogy van olyan „perifériára szorult” búcsús szokás, amelyre elsőként Fodor Sándor hívta fel a figyelmet Tíz üveg borvíz című írásában. A műben ugyanis, amikor az édesapa és fia már közelednek a kegyhelyhez, az író azokról a pünkösdi búcsúhoz kapcsolódó szokásokról ír, amelyek – szerinte – kevésbé ismertek. Napköszöntés Példaként következzen egy hosszabb idézet az említett műből: „Maradt egy szokás. Egy régi szokás, amelyre alig figyeltek fel – és amelyik a moldvai csángók jelenlétét is magyarázza. Pünkösd vasárnapjának hajnalán, tehát a tulajdonképpeni búcsú – amelynek csúcspontja a szombat déli-délutáni körmenet – után a búcsúsok egy része (férfinép) a Kissomlyó tetején köszöntötte és köszönti mindmáig a felkelő napot imával, a Szentlelket híva, Mária segítő közbenjárását kérve. Erre a szokásra, amelyről – csíksomlyói születésem, illetőségem ellenére – nem volt tudomásom, Vécsey Gyula mérnök hívta fel figyelmemet legelőbb. Utóbb több szemtanú is megerősítette. Hallottam olyan hívőről, aki azt állította, hogy a felkelő nap korongjában a Szentlelket vélte látni galamb képében, más a Mária alakját pillantotta meg. Erre a hajnali ájtatosságra azonban az egyház nem mozgósít, nem is mozgósított – bár nem is tiltotta. A hívek papjaik nélkül vonultak ki a Kissomlyóra imádkozni, köztük moldvai csángók is, szinte konspirációs alapon, hírverés nélkül, apáról fiúra szálló hagyományt követve.” A szerző ezt követően a búcsúágakról ír, a nyírfaágakról, amelyeket afféle szuvenírként visznek haza a búcsújárók, majd megemlíti azokat a mintásan megfaragott kődarabokat is, amelyeken a bevésett jelek egyesek szerint napkultuszra utalnak. Végül így fejezi be az elmélkedést: „Feltételezhető tehát, hogy a Kissomlyó fontos pogány áldozati hely volt, ahová a kereszténység felvétele előtt összegyűltek, vagy a kereszténységnek ellenálló pogányok gyülekeztek. Így maradt meg ősi formájában, az eredetijéhez hasonló, bár keresztény tartalommal a pünkösdvasárnap-hajnali napköszöntő is, amelyet azok őriztek meg, akik megmaradtak a pogány vallásból közvetlenül átvett hiten. […] Mindez – természetesen – feltételezés.”

Péter Ágnes