Sokkal többen vesznek részt a Délutáni oktatási programban

A 2023–2024-es tanévben újra elindul az Iskola Alapítvány Délutáni oktatási programja – az alapítvány szeptember 25-től indítja a programot 12 megyében és Bukarestben. A program első kiadása óta csaknem duplájára nőtt a résztvevők száma – közölte pénteken az RMDSZ.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 2 perc
Sokkal többen vesznek részt a Délutáni oktatási programban
Illusztráció Fotó: rmdsz.ro

„Az elmúlt években az alapítványhoz beérkezett kérésekre az idén sikerült anyagi támogatást kapni a magyar kormánytól, így négy évvel az indulás után közel megdupláztuk az oktatási helyszínek számát. 2023 őszétől 63 tanintézet kapcsolódik be a munkánkba, és közel 3000 gyerekre számítunk – idézte a közlemény Nagy Zoltán Leventét, az Iskola Alapítvány elnökét.
Mint részletezték: az eddigi 12 megyében található 50 helyszín mellé 13 új csatlakozott: Kispereg (Arad megye), Szászrégen és Radnót (Maros megye), Koltó (Máramaros megye), Vajdakamarás és Györgyfalva (Kolozs megye), Brassó megyéből Olthévíz, Kőhalom, Barcaújfalu, Tatrang és Apáca, Fehér megyéből Küküllővár, Temes megyéből pedig Ótelek. A beiratkozás szeptember 11–15. között zajlik. 
A Délutáni oktatási programon a tanórák után

szakképzett pedagógusok foglalkoznak a román többségű közegben élő kisdiákokkal, segítenek a gyerekeknek a házi feladatok megoldásában, illetve különböző készség- és képességfejlesztő feladatokat végeznek velük.

A program emellett hozzájárul a gyerekek mindennapi meleg ebédjének költségeihez is.

A délutáni oktatás kiemelt célja a magyar nyelv ápolása:

a magyar gyerekközösségek összekovácsolása készségfejlesztő játékokkal, kreatív és szórakoztató tevékenységekkel valósul meg, ezért sok szülő számára egyértelmű szempont, hogy az Iskola Alapítvány délutáni programja igénybe vehető a magyar tagozattal rendelkező, szórványtelepüléseken működő iskolákban.
A program a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósul meg – olvasható a közleményben.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!