Hirdetés

Sikeres élménypedagógiai program

HN-információ
Idén is megtartja élménypeda­gógiai programját a gyer­gyó­szent­miklósi Pro Terra Alapít­vány: a három hétvégés fog­lal­kozás-sorozatra három kü­lönböző osztály pályázott sikeresen, a tevékenység célja a csapatépítés. Legutóbb a Sa­la­mon Ernő Elméleti Gimnázium X. B osztálya vett részt a programon. [caption id="attachment_60230" align="aligncenter" width="1000"] Élménypedagógia a Pro Terránál. Mindig sikeres Fotó: Kértész László[/caption] Bebizonyították, hogy tud­nak kommunikálni egy­mással, ugyanakkor figyelni is képesek a másikra – mutatott rá az élménypedagógiai programon részt vevő legutóbbi osztályt illetően Szőcs Zsuzsánna szervező, a Pro Terra Alapítvány vezetője. Megjegyezte, a foglalkozás első napján az adott osztály igyekszik rávilágítani a nehézségeire, hogy a következő nap olyan tevékenységeken vegyen részt, amelyek segítségével túljuthat ezeken a problémákon. – Sokat számít, hogy az osztályokból szinte mindenki el tud jönni, ugyanakkor a gyermekek és az osztályfőnökök hozzáállása is nagyon jó – mondta Szőcs Zsuzsánna, hozzáfűzve: kellemes csalódást jelent számára középiskolásokkal dolgozni, így már azt fontolgatják, hogy jövőre kizárólag 9–12. osztályosoknak hirdetik meg a programot. A főszervező ugyanakkor rámutatott: a legutóbbi tevékenységen részt vett osztály diákjai többek között azt is belátták, hogy kitartással képesek felülmúlni a saját céljaikat, ami nem kis eredmény. Az idei program utolsó felvonását hétvégén tartják, amikor újabb osztály tapasztalhatja meg az élménypedagógia előnyeit. A projektet a Bethlen Gábor Alap és a gyergyószentmiklósi önkormányzat támogatja. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!