Sífutóverseny a Bélakertben

HN-információ
ProTekerőpatak-kupával díjazott sífutóversenyt tartottak az elmúlt hétvégén a tekerőpataki Bélakertben. A versenyen ifjúsági világbajnok, többszörös olimpikon, de 86 éves férfi is rajthoz állt. A Visszafolyó Sportegyesület szombaton immár nyolcadik alkalommal tartotta meg a ProTekerőpatak-kupa sífutóversenyt, amelynek helyszíne a tekerőpataki sífutók igazi otthona, a Bélakert volt. A rendkívüli időjárás ellenére a sportág szerelmesei jó körülmények között versenyezhettek. Az Csíkszeredai ISK sportolói mellett közel ötven síző nevezett be a ProTekerőpatak-kupára, amelyen indult többek között az ifjúsági világbajnok Ferencz Réka is, de rajthoz állt Tankó Elemér, a többszörös olimpikon és bebizonyította, hogy még most is felveszi a harcot a fiatalokkal. A 86 éves Sándor István szintén bebizonyította, hogy idősebb korban sem szabad abbahagyni a sportot. A szervezők minden versenyzőt díszoklevéllel, a kisebb korcsopor­tok résztvevőit ajándékcsomaggal jutalmazta, a legjobbak pedig serleggel és éremmel távozhattak. A viadalt a gyergyóújfalvi önkormányzat, a tekerőpataki közbirtokosság támogatta, ugyanakkor sok önkéntes is segített a szervezésben. A dobogósok 2010-ben és utána születettek: 1. Portik Hegyi Tamás, 2. Antal Árpád, 3. Váradi Róbert Tamás. 2009–2008-ban születettek: 1. Pál Csaba, 2. Baróti Krisztián. 2006–2007-ben születettek: lányok: 1. Lázár Sarolt, 2. György Tünde, 3. Béres Csenge; fiúk: 1. Német Attila, 2. Váradi Zsombor Ferenc, 3. Lackó Szilveszter. 2004–2005-ben születettek: fiúk: 1. Kristó Előd, 2. Boda Ákos; lányok: 1. Vass Borbála, 2, Bencze Ágota, 3. Ladó Kincső. 2002–2003-ban születettek: lányok: 1. Fórika Erika. 1989–1998 között születettek: férfiak: 1. Koncsag Tamás, 2. Sára Péter, 3. Kristó Norbert; nők:1. Fórika Réka, 2. Bajkó Réka, 3. Sára Dalma. 1969–1978 között születettek: 1. Ágoston László. 1959–1968 között születettek: 1. Tankó Elemér, 2. Szász János, 3. Spînachi Ilie. 1949–1958 között születettek: férfiak: 1. Incze Zoltán, 2. Imre István, 3. Kedves Ignác; nők: 1. Iosub Gabriela. 1939–1948 között születettek: 1. Szabó József, 2. Benő Zoltán. 1938 előtt születettek: 1. Sándor István. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!