Alig egy hónap múlva első alkalommal ünnepelhetjük hivatalosan Romániában a Magyar Nyelv Napját – terjedt futótűzként a hír a keddi képviselőházi szavazást követően. November 13-át a Magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította a Magyar Nyelv Napjává annak emlékére, hogy 1844-ben ezen a napon lett hivatalos a magyar nyelv az államigazgatásban és a közoktatásban. Ahogy lenni szokott, az örömbe üröm is vegyül, ha végignézünk a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése kapcsán felmerülő hiányosságokon, a kétnyelvű feliratokat övező botrányokon. Amikor nyelvi kérdésekről volt szó, soha nem voltam az a vérmes szemű székely, aki folyton az autonómiáért kesereg, és utál mindenkit, akinek más az anyanyelve, sokkal inkább belenyugodtam, hogy ebbe az országba születtem, és azt az elvet vallottam, hogy az állam nyelvét meg kell tanulni, a sajátunkat meg kincsként kell őrizni. De vannak helyzetek, amikor a galamblelkű személyek zsebében is kinyílik a bicska. Például legutóbb, amikor a Központi Régió Fejlesztési Tanácsának csíkszeredai ülése előtt arról tájékoztattak kedvesen a regisztrációnál, hogy a médiamunkások számára versenyt hirdettek, amelyre egy Európával kapcsolatos, megjelent vagy televízióban levetített hírt, tudósítást kell beküldeni. Lázasan kutattam emlékeimben, mikor foglalkoztam olyan témával, ami megfelelt volna a kiírásnak, de rögtön lelombozódtam, amikor a szabályzatot átolvasva feltűnt, hogy csak román nyelvű anyagokkal lehet pályázni. Mindezt a Brassó, Fehér, Hargita, Kovászna, Maros és Szeben megyéket tömörítő közép-romániai fejlesztési régió- ban – ahol a lakosság nemzetiségi összetétele szerint 65,4 százalékban román, 29,9 százalékban magyar, 4 százalékban roma, 0,6 százalékban német – dolgozó újságírók számára írta ki egy olyan intézmény, amelynek feladata a fejlesztési projektek összehangolása, és az európai uniós támogatások felhasználásának szabályozása. Megjegyzem, az Európai Unió hivatalos munkanyelvei közé kezdetben a holland, a francia, a német és az olasz nyelv tartozott, de ahogy egyre több ország csatlakozott az Európai Unióhoz, a hivatalos és a munkanyelvek száma is növekedett: mára 24 nyelv használható az EU-ban, köztük a magyar és a román is. Az Európai Bizottság nyelvpolitikájának az az elv képezi az alapját, miszerint az uniós polgárok mindegyikét megilleti a jog, hogy anyanyelvén intézhessen megkeresést a Bizottsághoz, és a Bizottság válaszát is anyanyelvén kaphassa meg. A tagállamok közötti magas szintű találkozókon pedig a résztvevők saját nyelvükön szólalhatnak fel. Éppen ezért az Európai Bizottság Fordítási Főigazgatósága, mely egyike a világ legnagyobb fordítószolgálatainak, 1750 nyelvészt és 600 fős kisegítő személyzetet alkalmaz állandó szerződéssel. A Bizottság tolmácsszolgálata pedig 600 főállású és 3000 szabadúszó tolmácsot foglalkoztat. Az alapelvek azonban valahol fent születnek, és nem mindig alkalmazzák a gyakorlatban, és úgy tűnik, Gyulafehérváron nem sikerült e célból egy fordítót sem alkalmazni, találni. Így fordulhat elő, hogy a Romániában kiírt pályázatokon nyelvi akadályok miatt nem indulhat az erdélyi magyar újságíró, a magyarországi pályázatokról pedig azért csúszik le, mert nem az ország lakosa, vagy nem annak területén publikál. És ha a történelmi tények ismeretében el is utasítja a bozgor megnevezést, két ország között, a senki földjén mégis hontalannak érzi magát, lehetőségek nélkül, mert a fent említett egyenlőtlen versenykiírás nem egyedi példa. Igaz, végül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének közbenjárására a verseny kiírói engedélyezték, hogy magyarul megjelent írásokkal is lehessen pályázni, amennyiben mellékelve elküldik a román nyelvű fordítást. Tekintettel a pluszmunkára, aligha hiszem, hogy akadt magyar nyelvű jelentkező. Elismerem, kis előrelépés, hogy a bolgár, a cseh és a tatár nyelvek mellett mostantól a Magyar Nyelv Napja is hivatalos ünnep Romániában, de úgy vélem, akkor ünnepelhetnénk tiszta szívből november 13-án, ha a nyelvi jogok és alapelvek is maradéktalanul érvényesülnének… Háromszéki Eszter