Hirdetés

Sakksuli (430.)

HN-információ
Végzetes játszma Világbajnoki címének elnyerése után Aljechin magatartásában az emberi gyengék uralkodó szerephez jutottak. Az örökös vívódás, a féktelen sakkszeretete, a különböző hangulatváltozások kihatásai a narkotikumokhoz kényszerítették. A kábulatba menekülés, a stimuláló szerek hatása szertelen megnyilvánulásokhoz vezetett, és 1935-ben már érezhetően halványulni kezdett csillaga. Az izgalomhoz, a sikerhez akart menekülni az összeomlás elől, ezért is fogadta el a holland középiskolai tanár, Euwe kihívását. Aljechin a természetfeletti erőkbe kapaszkodott, bízott kabalaállatában. Mielőtt Hans Kmoch főbíró megkongatta a kis harangot, sziámi macskája (Chess) végigszimatolta a sakkbábokat. Euwe tárgyilagos és hűvös, talizmánja nincs, nem hisz a földöntúli erőkben. Aljechint ingerelte ellenfele nyugalma, hiszen dupla pénzben fogadta, hogy 25 játszma is elég lesz címe megtartásához. Mint ismeretes, a szabályzat szerinti 30 partiból Euwe 15,5–14,5 arányban elhódította a trónt. Euwe a Francia védelmét okolta a gyenge kezdésért (fél pont 4 partiból), Aljechinnek a Szláv védelem lenti változata csak 1 pontot hozott a 4 játszmából. Görcsösen ragaszkodott a változathoz, talán azért, mert első mérkőzését ezzel nyerte, azonban az alábbiakban közölt 20. és majd a 21. partikban is két pontot veszített, sőt az 1937-es revans nyitómérkőzésen is alulmaradt ezzel. Euwe – Alekhine Szláv védelem 1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 dc4 5.a4 Ff5 6.He5 Hbd7 7.Hc4 Vc7 8.g3 e5 9.de5 He5 10.Ff4 Hfd7 11.Fg2 f6 12.0–0 Bd8 13.Vc1 Vb8? (Euwe 13…Fe6! lépéssel megnyerte a 21. partit is!) 14.He4 Fe7 15.Vc3 0–0 16.Bad1 Fe6 17.He5 He5 18.Hg5! fg5? 19.Fe5 Ff6! 20.Fb8 Fc3 21.Fd6 Bf7 22.bc3 Bfd7 23.Bb1! Bd6 24.Bb7 B8d7 25.Bd7!? (Erősebb 25.Bb8+ Kf7 26.f4) Fd7 26.Fe4!? (26.Bb1! logikusabb.) c5 27.c4 Fa4? 28.Fd5+ Kf8 29.Ba1 Ba6 30.Ba2!! (Meglepetés! Ez a csendes lépés elveszi sötét minden reményét. Most nem megy 30…Fb5?, mert 31.cb5 után az a2 bástya védve van. Így a futó végzetes kötésbe kerül.) Ke7 31.f4! gf4 32.gf4 Kf6 33.e4 g5 34.f5! h5 35.h4! gh4 36.Kh2 Kg5 37.Kh3 Ba5 38.Fb7! Kf6 39.Fd5 Kg5 40.Fb7 Kf6 41.Fc8! A borítékolt függőlépés, melyből Euwe nem csinált titkot és sötét még aznap este feladta (1–0). Kandúros történet A Bledi-tó partján lévő Grand Hotel Toplice állja az idők sarát. Az ötcsillagos szállóban 1931 nyarán rangos 14 fős visszavágós tornát rendeztek, melyen Aljechin újdonsült világbajnok 20,5 ponttal végzett az élen Bogoljubov (15) és Nimzovics (14) előtt. Aljechin 5,5 pont előnnyel zárta a 26 játszmás viadalt és egyedül maradt veretlen. Nyolcvanhét év múlva, 2018-ban itt rendezték a FIDE Szenior Világbajnokságot. Aljechin tiszteletére Chess kandúrjának képmása a folyosó falán látható, sőt azóta egy macska teljhatalommal közlekedhet a szálló területén. Aljechin szobája mellett kaptam szállást, talán ez is hozzájárult a hivatalos szenior világbajnokságon elért eddigi legjobb eredményem (7–12. hely) eléréséhez, egy pontra voltam a világbajnoki címtől. Sakk és matematika A matematika és a sakk sokban rokonok. Godfrey Harold Hardy (1877–1947) kiváló angol matematikus, e kétfajta emberi tevékenység között párhuzamot vonva, az Egy matematikus magamentsége című cikkében megjegyzi, hogy a sakkjátszma problémáinak megoldása voltaképpen matematikai gyakorlat, a sakkjáték pedig szinte matematikai dallamok elfütyülésének fogható fel. A matematikus és a sakkjátékos gondolkodásmódja elég közel áll egymáshoz, és aligha véletlen, hogy a matematikai képességek gyakran párosulnak sakktehetséggel. Sok nagymesternek matematikai vagy ahhoz közel eső képzettsége van. Sőt a matematika iránti vonzódás a világbajnokoknál is megmutatkozik. Érdekelte már Wilhelm Steinitzet, az első sakk-királyt. Az utóda, dr. Emanuel Lasker hivatásos matematikus volt. Dr. Max Euwe Hollandia egyik számítástechnikai Központjának volt az irányítója. Euwe algebrai számítása szerint a sakkban lehetséges állások, lépések száma óriási összeg : „Hogyha 12 millió sakkozó szüntelen dolgozna minden lehetséges állás legjobb lépéseinek keresésén, mindegyikre csak 0,1 másodpercet szánva, nem lenne elegendő 1 trillió évszázad minden lehetséges állás megoldásához” – nyilatkozta. Sakkhumor Friedrich Sämisch (1896–1975) német nagymester azt állította, hogy 80 éves korig eredményesen lehet sakkozni. A fiatalság vetélkedik a tapasztalattal, de nem mindig kerekedik felül. Így vélekedett például 73 éves korában az angol Joseph Henry Blackburne (1841–1924), aki az 1914-es szentpétervári nemzetközi versenyen szép végjátékvezetéssel nyert a budapesti születésű 60 éves Isidor Arthur Gunsberg (1854-1930) ellen. Blackburne a játszma után kijelentette: „Ennek a fiatalembernek még tanulnia kell, hogy elbánjék velem!” Gyalogvégjáték Dr. Max Euwe 1940-ben bebizonyította, hogy a Bobby Fischer által is kedvelt Spanyol megnyitás csereváltozatából (1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fc6 dc6 5.d4 ed4 6.Vd4 Vd4 7.Hd4) a tisztek cseréje után kialakult gyalogvégjáték világos számára előnyös, mert a királyszárnyon gyalogtöbblete van, míg a vezérszárnyon a duplagyalog miatt sötét nem tud szabadgyalogot képezni: 1.Ke2 Ke7 2.Ke3 Ke6 3.f4 c5 4.c4! c6 5.a4 b5 6.b3!! f6 7.a5 (Gyorsabb 7.f5+!! Ke5 8.g4 Kd6 9.Kf4) b4 8.g4 g5 9.e5!! gf4+ 10.Kf4 fe5+ 11.Ke4 h6 12.h4 Kf6 13.g5+ hg5 14.hg5+ Kg5 15.Ke5 Kg4 16.Kd6 Kf4 17.Kc6 Ke4 18.Kc5 Kd3 19.Kb4 (19.Kd5 gyorsabb matthoz vezet.) Kd4 20.Ka3 Kc5 21.Ka4 Kd5 22.Kb4 Ke5 23.Kc5 és a gyalogból vezér lesz (1–0).

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!