Hirdetés

Sakksuli (426.)

HN-információ
Carlsen győzött a saját versenyén A világbajnok Magnus Carlsen (2881) nyerte a saját maga által létrehozott, nyolc nagymester részvételével zajló online sakktorna vasárnapi döntőjét. A norvég nagymester világossal mindkét partijában győzött Hikaru Nakamura (2829) ellen, míg sötéttel egyszer kikapott, egyszer pedig remizett, így 2,5–1,5 arányban múlta felül amerikai riválisát. A nyolcfős, XXII-es erősségű (2799 rapid Élő-pontátlag) szupertornán a világranglista öt legjobbja elindult. Az alapszakaszt – melyben mindenki 4 rapid partit (játékosonként 15 perc, lépésenkénti 10 másodperc bónuszidővel) játszott mindenkivel – Nakamura nyerte 15 ponttal Ding (15), Carlsen (13) és Caruana (13) előtt. Aztán a legjobb négy kieséses rendszerben játszott a döntőbe jutásért, ahol Nakamura–Caruana 4–2 és Ding–Carslen 1,5–2,5 eredmény született. A koronavírus okozta helyzetben a sakkozók feltalálják magukat, a világháló segítségével egyre több egynapos versenyt rendeznek. Jan Gustafsson német nagymester Chess24 (https://chess24.com/en) honlapja a játszmák élő közvetítésére szakosodott, a mostani 250 ezer dollár díjazású Magnus Carlsen Invitational tornát is ők bonyolították le. A győzelemért Carlsen 70 ezer dollárt, Nakamura 45 ezret, Ding és Caruana 30-30 ezret tett zsebre. Carlsen egyébként a járványügy kapcsán kialakult kényszerszünetben minden eddiginél aktívabban vesz részt az online sakkéletben, a partik legnépszerűbb otthonának a lichess.com és a chess.com felülete számít. A tavaly legfiatalabb magyarként nagymesteri címet szerzett és a tallinni U18-as rapid és villámsakk Európa-bajnok 17 éves Kozák Ádámot is kihívta 90 partira, a villámsakk legsebesebb, egyperces időkontrollú fajtájában („bullet”-ben) Carlsen 70-20 arányban nyert. „A sakk különleges sportág, teljesen mindegy, hogy a lépéseket egy fatáblán, figurákkal vagy egy számítógép kijelzőjén teszik meg. Ez lehetőséget teremt a sakkozóknak, hogy a legmagasabb szinten is versenyezzenek. Ugyanakkor felelősséggel is jár, hiszen így szórakoztathatják a szurkolókat azokban az időkben, amikor nincs más élő sportesemény” – mondta Carlsen. A torna alapszakaszában Carlsen nyolcszor kapott ki, a 3. fordulóban pedig két rövid győzelmet is láthattunk. Hikaru Nakamura 14 lépésben nyert a 16 éves iráni csodagyerek, Alireza Firouzja (2703) ellen, míg a kínai Liren Ding (2836) 16 lépésben csalta csapdába a francia Maxime Vachier-Lagrave (2860) királyát. Nakamura–Firouzja Skandináv védelem 1.e4 d5 2.ed5 Vd5 3.Hc3 Va5 4.b4!? Vb4 5.Bb1 Vd6 6.d4 Vd8 (A vezér gyalogelőnnyel tért haza, de világos teret és fejlődési előnyt kapott cserébe.) 7.Fc4 Hf6 8.Hf3 (Újítás 8.Hge2 helyett.) e6 (8...Fg4?? 9.He5!!) 9.0-0 Fe7 10.He5 0–0 11.Be1 c5?! (11...Hbd7 kellett.) 12.d5! ed5 13.Hd5 Fe6?? (13...Hd5 után 14.Vd5 Hc6 15.Hf7! Vd5 16.Hh6+ gh6 17.Fd5+ Kg7 18.Fc6 világos előnyével.) 14.Hf7!! és sötét feladta (1–0), mert 14...Kf7 15.Be6!! Ke6 16.Hf6+ Kf6 17.Vf3+ hat lépéses matthoz vezet, 14...Ff7 15.He7+ Kh8 16.Vd8 Bd8 17.Ff7 pedig tisztvesztés. Ding–Vachier-Lagrave Szláv védelem 1.d4 d5 2.c4 c6 3.Hf3 Hf6 4.Hc3 Ff5 5.cd5 Hd5 6.Vb3 Vb6 7.Hd5 cd5 8.Vd5 e6 9.Vb3 Hc6 10.e3 Hb4 11.Va4+ Kd8 12.Fd2! Hc2+?? (Újítás, elődje 12...f6 volt.) 13.Ke2 Vb2?? (13...Va6+ 14.Va6 ba6 15.Bc1 után is világos áll nyerésre, 13...Ha1?? után 14.Fa5 vezérfogás következik.) 14.He5!! b5 15.Va5+ Ke8 (15...Kc8 16.Va6+ Kb8 17.Hd7+ Kc7 18.Fa5+ Kd7 19.Vb7+ Kd6 20.Vc7+ Kd5 21.Vd7+ Fd6 22.Vb7+ Kc4 23.Ke2+ Fd3 24.Fd3 matt.) 16.Vc7!! és sötét feladta (1–0), mert 16...Bd8 után 17.Vf7 matt, 16...Fe7 után 17.Vc6+ Kf8 18.Va8+ Fd8 19.Vd8 matt van. Sakkhumor Egy, az Egyesült Államokban rendezett kisebb jelentőségű verseny utolsó fordulójában Samuel Herman Reshevsky (1911–1992), a híres nagymester egy ponttal állt James Terry Sherwin mester mögött. Kettejük mérkőzése volt hátra. „Mindenképp meg kell vernem önt” – jelentette ki a nagymester. „És ha veszít?” – kérdezte Sherwin. „Ahhoz ezer évnek kell eltelnie” – hangzott a válasz. Reshevsky vesztett. „Hogy rohan az idő!” – jegyezte meg ironikusan Sherwin. Tanulmány Viktor Alexandrovich Evreinov (1908–1984) kiváló orosz sakkszerző Smolenskben született. Saratovban pedagógusként dolgozott, de a II. világháború radikálisan megváltoztatta életét. Gyorsított kurzust végzett és katonaként harcolt Kazanban, ahonnan alezredesi ranggal vonult nyugdíjba. Fiatal korában szenvedélye volt a sakk, de az 1940-ben alkotott első tanulmánya után 17 év múlva, 1957-től jelentek meg újabb művei. A 96 fennmaradt szerzeményét az ötletek eredetisége és szépsége jellemzi, melyeket nagyszabású eszközökkel mutat be. Első műve bástyaáldozattal kezdődik és huszármattal végződik: 1.Bg4+!! fg4 (1…Kh5 2.Bh4+ Kg5 3.f4 matt.) 2.f4+ Kh5 (2…Kf5 3.Fd3 matt.) 3.Kf8!! g5 4.Ff7+ Bg6 5.f5 a2 (5…Kh6 6.fg6 hg6 7.Kg8!! a2 8.Fa2 b3 9.Fb3 Kh5 10.Fc2 Kh6 11.Kf7 nyer.) 6.fg6 a1V (6…b3 7.gh7+ Kh6 8.h8B matt.) 7.g7+ Kh6 8.g8H matt!

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!