Amikor a magyar Oscar-díjasokat vesszük számba, akkor gyakran megfeledkezünk a világhírű magyar zeneszerzőről, a negyed százada elhunyt Rózsa Miklósról. Pedig három szobrocskájával ő viszi el a pálmát. A kivételes elismeréssel Hitchcock Elbűvölve (1946), George Cukor Kettős élet (1948), valamint William Wyler Ben-Hur (1959) című filmek zenéjéért díjazták. Gyermekkorom két meghatározó filmélményéhez, a Dzsungel könyvéhez, s a Bagdadi tolvajhoz is ő szerezte a kísérőmuzsikát. Az általános iskola zenei osztályában együtt kiabáltuk a film slágerét: I want to be a sailor (Tengerész akarok lenni). A Lenni vagy nem lenni háborús vígjátékban Rózsa zenei humorát is megcsillantotta. Később egyik legkedvesebb mozim a Ben-Hur lett, az MGM-produkcióban a zene a cselekmény méltó társává vált. A híres lágy, elégikus rész dallamát s a szekérverseny felvezetését gyakran tűzi műsorára a Bartók Rádió. A grandiózus mű motívumaiból a szerző később egy zenekari szvitet is összeállított, a darab – a szerző vezényletével – az interneten is megtalálható.

Zeneszerzői karrierjét Magyarországon alapozta meg, Bartók és Kodály munkássága nagyban hatott fejlődésére. Olyannyira, hogy maga is népzenei gyűjtésbe fogott a családja Nógrád megyei birtokán. Hazai ihletésű művei közül a Hungaria balettet és a Hegedű-zongora variációk egy magyar parasztdalra lehet megemlíteni. Lipcse, Párizs és London az ígéretes életpálya későbbi állomásai, s a háború végét már Amerikában élte meg. Nem lehetett unalmas élete, erre következtethetünk Életem tör­té­neteiből című könyvéből, amelynek lapjain – nem mindig a tisztelet nyelvén – önfeledten sztorizik nagy zeneszerzőkről, muzsikusokról amerikai filmcsillagokról.
2005-ben a kanadai Québec városban interjút készítettem az ott élő híres magyar hegedűművésszel, Terebesi Györggyel. Ő hívta fel a figyelmemet Rózsa talán legkiemelkedőbb művére, a bartóki mélységekkel mérhető Hegedűversenyére (Op 24, 1953), amit Terebesi Németországban játszott lemezre, s a felvétellel a szerző is maximálisan elégedett volt. A beszélgetésben említette személyes találkozását is a Mesterrel.
„Hol is találkozhattam volna vele máshol, mint Hollywoodban. A filmvárosban nagy tiszteletnek örvendett, számos filmzenéjével örökre beírta nevét a mozi aranykönyvébe. A 90-es években, a hatalmas házában látogattam meg. Ekkor már nagyon idős volt, elektromos tolószékében jött elém. ’Olyan gyönyörűen csinálod’ – mondta, miközben a kezemet szorongatta. Majdnem sírt, amikor a lassú tétel interpretációjáról beszélt. Később egy levélben is kifejezte nagyrabecsülését. Nagyon jó zeneszerző volt, és kiválóan hangszerelt, a hegedűverseny motívumait filmzenéiben is használta. Sokszor gondolok a mutatós darabra, ha röviden kellene jellemeznem, akkor: ’Kodály Hollywoodban’ kifejezéssel illetném.”