Remekeltek az udvarhelyi fiatalok

HN-információ
Remekeltek a székelyud­var­helyi fiú kézilabda utánpótlás-csapatok az elmúlt időszakban, hiszen a gyerek kézilabdázók bejutottak az ország legjobb 16 csapatát felvonultató fináléba, míg az ifi II-es korosztály simán lépett tovább a második elődöntő tornára. Az ifi I-esek Brazi-ban szerepelnek a napokban. [caption id="attachment_29013" align="aligncenter" width="1000"]Egy udvarhelyi csapat a döntőben már, míg egy a döntő kapujában Egy udvarhelyi csapat a döntőben már, míg egy a döntő kapujában[/caption] Két korosztály számára is elődöntő tornát rendeztek az elmúlt héten a fiú országos kézilabda-bajnokságban. A Szé­kely­udvarhelyi KC utánpótlás-együttesei közül az ifi 2-esek és a gyerek kézilabdázók léptek pályára. A nagyobbak Onești-en vendégszerepeltek, minden egyes találkozójukat behúzva, a négyes mezőnyből kiemelkedve jutottak az elődöntő második felvonására. Itt már sokkal erősebb ellenlábasokkal kell majd szembenézniük, a Bukaresti CSM-vel, a Kolozsvári Jövővel a Buzău-i Sportiskolával szemben vívhatják ki az országos döntőn való részvételt. A legkisebbek, a gyerek kézilabdázók Szinérváralján szerepeltek. A várost két együttes képviselte, a Kuti László, illetve a Stefán András által felkészített gárda. Utóbbiak az összes meccsüket megnyerték, így ott vannak a tizenhat klubot felvonultató fináléban, melyet június első hétvégéjén rendeznek. Ezen a héten az ifi 1-eseken a sor, akik Sipos Lóránt edző vezetésével Brazi-ban vendégeskednek. A tét a döntőbe jutás, amihez az első két helyen kell végezni. Az ellenfelek pedig a Bákói Știința, a Tordai Potaissa, a Bukaresti Dinamo és az ISK Tecuci. Eredények Ifi 2, első elődöntő, 7-es csoport: 36–26 (18–10) a Bukaresti CT Mediával, 27–24 (9–8) az Adjud ISK-val, 29–25 (16–10) a LPS Suceavával; a végeredmény: 1. Székelyudvarhelyi ISK-KC 6 pont, 2. LPS Suceava 4, 3. Adjud 2, 4. Bukarest 0. Gyerek kézilabda, elődöntő torna: a csoportkörben: ISK-KC – Szí­nér­váralja 14–26, ISK-KC – Nagy­bányai ISK II. 18–12, ISK-KC – Szováta 14–26; SZKC – Tordai Potaissa 26–17, SZKC – Szászrégen 30–25, SZKC – Nagybányai Mi­naur 27–17; helyosztók: az 5. helyért: ISK-KC – Tordai Potaissa 22–23; a döntőben: SZKC – Szováta 27–22. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!