Hirdetés

Rekord költségvetéssel indul az új roncsautó program

HN-információ
Február elején indul a Roncsautó- és a Roncsautó Plusz program, amelynek költségvetése 2022-ben 1,2 milliárd lej lesz – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. „Románia az országos helyreállítási tervben (PNRR) vállalta, hogy 2026-ig 250 ezer, 15 évesnél régebbi gépjárművet von ki használatból. Ezt a célkitűzést támogatják az új roncsautó programok, amelyekhez az eddigi legnagyobb költségvetést rendeltük idén, 1,24 milliárd lejt. Célunk, hogy minél több környezetszennyező autót vonjunk ki használatból, ezért úgy tervezzük módosítani a programot, hogy az különbséget tegyen az Euro 3-as vagy annál alacsonyabb besorolású, 15 évnél régebbi és a kevesebbet szennyező használt autók között” – mondta a miniszter. Rámutatott, egy olyan támogatási rendszert készítenek elő, amely az állampolgárok, az autógyártók, a beszállítók és az autókereskedők igényeit is figyelembe veszi. Nemcsak azokat az állampolgárokat kívánják támogatni, akik új autót akarnak vásárolni, hanem azokat is, akik megszabadulnának a szennyező autóiktól, de nem kívánnak újat cserébe. Emellett egy külön programot indítanak a következő három évben a közintézmények számára is elektromos hibrid plug-in autók vásárlására. Hozzátette, hogy 16 500 lej a legnagyobb igényelhető összeg a klasszikus roncsautó program keretében, amennyiben két roncsautót adnak le a kedvezményezettek. Fülöp Lóránd, a Környezetvédelmi Alap elnöke a kiszámíthatóság jegyében mutatta be azt az éves naptárt, amely által az elkövetkező időszakban mind a magánszemélyek, mind a jogi személyek pályázhatnak az intézmény által meghirdetett programokra. „A roncsautó programokra idén minden hónapban lehet majd pályázni. Minden 15 évesnél régebbi, Euro 3-as vagy annál alacsonyabb környezetvédelmi besorolású autó bezúzását 1500 lejes régiségi ökobónusszal ösztönözzük, amely kiegészítené a roncsautóért járó értékjegyet. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az érintett 15 évesnél régebbi autó leadása mellett dönt, akkor a klasszikus roncsautó program keretében legalább 7500 lej (6000 lejes értékjegy + 1500 lej ökobónusz) támogatást kap, és 6000 lej jár a más típusú használt személygépkocsik leadásáért. Ugyanakkor eddig azokat az autókat lehetett leadni, amelyek 8 éve lettek beíratva Romániába, ezt most hat évre csökkentettük” – fogalmazott Fülöp, majd rámutatott, hogy ezentúl az elektromos és a hibridautók vásárlását is régi jármű leadásához kötik. Egy új autó vásárlásához a Roncsautó Plusz program keretében is felhasználható két leadott régi autó. Egy leadott autó esetében a támogatás mértéke elérheti a 46 500 ezer lejt, két leadott autó esetén pedig az 51 000 lejt. Elektromos motorkerékpárok vásárlására 7500 lejes értékjegy jár – tette hozzá a Környezetvédelmi Alap elnöke.

Agerpres



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!