Régi fesztivál új köntösben

HN-információ
Öt erdélyi településről hat amatőr színjátszó csoport előadását láthatja a közönség a II. SzínFeszt versenyprogramjában pénteken és szombaton Székelyudvarhelyen. Ha június, akkor kezdődik a színjátszó fesztivál, ami élettel, vidámsággal, nem utolsósorban kultúrával tölti meg a várost. Az amatőr színjátszásnak múltja, jelene van Székelyudvarhelyen, hiszen a 2010 óta működő Üvegfigurák csoportja máig aktívan tevékenykedik. A színjátszásért és színházi mozgalmakért tenni akaró helyi közösség és a helyi támogatók idén is felkarolják a fesztivált. A közel húszéves múlttal rendelkező fesztivál múlt évben új nevet kapott, de a profilja változatlan maradt. Az immár SzínFeszt megnevezésű verseny továbbra is az erdélyi amatőr színjátszás egyik megtartó erejeként kíván működni, mondta lapunknak Bekő Fóri Zenkő színművész, aki 2011 óta vezeti és tanítja az Üvegfigurák fiatal színészpalántáit. Az általánosan hangzó Amatőr Színjátszó Fesztivál név helyett egy rövidebb és frappánsabb nevet szerettek volna, ami könnyen beazonosítható az erdélyi amatőr színjátszás területén, tette hozzá. Az idei találkozó az Udvarhelyi Fiatal Fórum szervezésében valósul meg, 2016 óta a Valeo Art Egyesület is közreműködik, előbbi a helyszínt és a technikai felszerelést biztosítja, utóbbi az esemény konkrét lebonyolítója. A rendezvény egyetlen újdonsága, hogy ezúttal felnőttcsapatok is benevezhetnek a versenyre, idén ebben a kategóriában egyetlen csoport, a szilágybagosiak jelentkeztek. Összesen hat csapat nevezett a versenyre öt településről. A Szi­lágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat diákcsoportja a Helén a tehén, avagy gyalog Balogh című előadással, míg a felnőttcsoport A beteg disznó cíművel nevezett be. A brassói Grimasz csoport a Kamasz számadást adja elő, a nagyváradi Létra csoport a Ti jobb fejek vagytok, mint hittem című előadással lesz jelen, a marosvásárhelyi Kamaszok Ifjúsági Színtársulat pedig a Kamasz pillanatokat mutatja be. A szatmárnémeti Kölcsey Színisek a Vírusellenszer: Te című produkciót adják elő, és a székelyudvarhelyi Üvegfigurák a NEMzedék előadással zárja az eseményt. Az előadásokat Csont Noémi, Marosfői Katalin és Szabó Károly értékeli és díjazza. A résztvevőknek a szakmai fejlődésre is lehetőségük van, hiszen workshopot tart dr. Gyéresi Júlia beszédtanár, Ruszuly Ervin koreográfus és Bekő Fóri Zenkő színész. – A diákszínjátszás jelentős színfoltja volt az erdélyi kultúrának, régen több fesztivált dedikáltak neki – vélekedett Benkő Fóri Zenkő. – Miután megszűnt az Országos Diákszínjátszó Fesztivál, megszűnt vagy elcsendesedett a többi fesztivál is. Elengedhetetlen életben tartani az amatőr színházi fesztiválokat, ugyanis a romániai oktatási rendszer nem támogatja azt a fajta művészi önmegvalósítást, amit a színjátszás nyújt a fiatalok számára. Szeretném, ha újra valami nagyot jelentene diákszínjátszónak lenni, s azt is, ha találkozási és kapcsolódási felületet tudnánk biztosítani Erdély amatőr színjátszóinak – vallotta be a színész. Korábbi évek tapasztalatai alapján, a fesztiválon résztvevők elkötelezett hívei a színháznak. A fellépőket a közösségépítés és az alkotás motiválja. – Sajnos, kevés az érdeklődő. Sem a fiatal, sem az idősebb generáció nem kíváncsi ezekre az előadásokra, pedig fiataljaink olyan dolgokat fogalmaznak meg a színpadon, melyekre jó lenne felfigyelni. Olyan hittel és energiával játszanak, hogy akár a hivatásos társulatok is megirigyelhetnék – részletezte az előző évek rendezvényeit. A jövőbeli tervekkel kapcsolatban elmondta, hogy többnapos fesztiválra és több jelentkezőre számítanak. A II. SzínFesztre a belépés ingyenes. Minden érdeklődőt várnak pénteken és szombaton a Siculus Ifjúsági Ház nagytermében.

Miklós Dalma



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!