Manapság ritkán olvasni kritikát bármilyen szellemi termékről: míg színházi előadásokról, színészi teljesítményekről még találunk egy-két írást, ritkábban szépirodalmi művekről is, de tudományos művekről legfennebb recenziót találunk a lapokban, folyóiratokban vagy internetes felületeken. Ezért rendhagyó dr. Székely Zsolt docens, a régészeti és a történelemtudományok doktora írása, amelyet egy Gyergyószentmiklóson megjelent publikáció kapcsán vetett papírra. A közelmúltban érdekes publikáció került a kezembe: Demjén Andrea, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum régésze szerkesztésében jelent meg egy érdekes kötet, amit talán inkább képes albumnak neveznék. A Gyergyószentmiklós a régészeti kutatások tükrében című könyv a Tarisznyás Mártom Múzeum és az Erdélyi Múzeum-Egyesület közös kiadványa, külalakra nagyon tetszetős, ízléses, igényes nyomdatechnikával készült, magyar, román és angol nyelven. A kötet előszavában a múzeum igazgatója, Csergő Tibor András rámutat, hogy az elmúlt tíz évben, mióta az általa vezetett intézmény „egy fiatal, elszánt és felkészült kolléganőt” alkalmazott Demjén Andrea személyében, azóta az archeológia szép lassan a múzeum egyik legsikeresebb, legérdekesebb és legnépszerűbb tudományága lett. Korábban, szerinte „a hatalom aktivistái annál a téveszménél maradtak, hogy nincs itt semmi, nincs mit itt kutatni, nincs miről írni”. Ez nem egészen így van, a későbbiekben erre még visszatérünk. A kiadvány szerkesztője és egyben a három ásatási jelentés szerzője, a Bevezetésben megjegyzi, hogy a tanulmánykötet címe kiegészítésre szorul, és ez valóban így van, véleményünk szerint is találóbb lett volna a Fejezetek Gyergyószentmiklós régészeti múltjából, vagy esetleg Ásatási jelentés a gyergyói régészeti kutatások eredményeiről. A továbbiakban próbálja megindokolni, hogy miért csak a saját kutatásainak eredményeit ismerteti, hiszen az elmúlt évtizedben több leletmentés és tervszerű ásatás történt a gyergyói medencében. „A 2008-tól történt kutatások megjelentek a különböző szakfolyóiratokban” – írja Demjén, habár a kutatásokat általában elvégzik és azok eredményeit szokták megjelentetni. A kötet három: a Szent Miklós-plébániatemplomban, a Both váránál és a pricskei vesztegintézetnél végzett ásatási jelentéseket közli. A következőkben vázlatosan felsorolja a gyergyószent­miklósi múzeum életében történt régészeti kutatásokat, kiemelve, hogy az intézmény alapítása óta, 1952-től 2007-ig egyáltalán nem volt alkalmazott régész. Régészeti kutatások ugyan történtek, Székely Zoltán, Molnár István közreműködésével. A Gyergyói-medencében a régészeti kutatások valójában sokkal korábban kezdődtek, itt illett volna megemlíteni legalább a tekerőpataki kincset, amelyet a gót korszak (Marosszentanna-kultúra) végét jelző legfontosabb leletek egyikeként értékelték a legfontosabb régészeti körökben. 1939 májusában a Tekerőpatak melletti Kápolna-oldal nevű dombról, a kilyénfalvi Csobotár Péter homokot fuvarozott. Fél méter mélyen, egy földomlásban sok pénzt és elrejtett ezüstékszereket talált. A kincset a fuvaros bevitte a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba, az intézmény viszont, korlátolt anyagi lehetősége miatt, annak csak egy töredékét tudta megvásárolni. A leletegyüttest Székely Zoltán, a múzeum akkori fiatal régésze már 1945-ben tudományos közleményben tárta a szakma elé. A lelet fontosságára Ion Nestor neves román régész, valamint Fettich Nándor is felfigyelt. A bevezetésben a szerző felsorolja mindazon kollégákat, szakembereket, akik munkájában segítették, köszönetét tolmácsolva. A kötet nyitótanulmánya, Gyergyó­szentmiklós a középkori és kora újkori írott forrásokban címmel, Demjén Andrea tollából egy általános, történelmi keretet próbál nyújtani a település történetéről. Véleményünk szerint ez a fejezet teljesen fölösleges és indokolatlan, mivel Gyergyószentmiklós monográfiáját, írott történetét már korábban, több kötetben, alapos levéltári kutatások nyomán, tudományos igényességgel Garda Dezső neves történész megírta. A következő, terjedelmesebb fejezet a Both váránál végzett kutatások eredményeit összegzi. 1960-ban Székely Zoltán, Tarisznyás Márton részvételével régészeti kutatásokat végzett a vár területén és elkészítette az objektum első szintvonalas felmérését is. A szerző ismerteti az akkori ásatási eredményeket. Összeveti az ásatási naplóban közölteket a felméréssel és az alaprajzzal. Bizonyos pontatlanságokat is észlel. Ugyanakkor a saját ellentmondásaiba keveredik, a lábjegyzetben megjegyzi, hogy Székely Zoltán az ásatási naplóban nem tüntette fel a szelvények számát, később viszont kitűnik, hogy az alaprajz alapján sikerült azokat azonosítani. Később pedig az 1960-as kutatóárkokra szám szerint hivatkozik. Az öt ásatási évad eredményei nyomán, felhasználva a geomágneses kutatások eredményeit is, a korábbi, késő középkori keltezéssel szemben, a vár tornyának korát a 13. századra teszi. Legközelebbi párhuzamai a székelyföldi környezetben elég gyakoriak. Érdekes módon, a modern eljárások, a talajradarral végzett mérések, a szerző vallomása szerint, semmi új információt nem hoztak. A szakemberek számára fontos és hasznos a Both vára állatcsontleletei című, Tugya Beáta által jegyzett tanulmány, amely rámutat a háziállatok abszolút fölényére, a vadászat minimális szerepére a várban. A leletek szegényessége azt bizonyítja, hogy a várat csak időnként használták. A következő fejezetben Demjén Andrea összegzi a gyergyószentmiklósi plébániatemplom régészeti feltárásának eredményeit. A templom belső javítási munkálatai során végeztek itt először rendszeres régészeti kutatásokat 1964-ben Molnár István és Tarisznyás Márton, a barokk templom belsejében. A szerző ismerteti az akkori ásatások eredményeit, a továbbiakban pedig a 2013-ban végzett feltárásokat elemzi. A kutatásokat a római katolikus plébánia kezdeményezte, célja részben a ma álló barokk templomhajó és a torony alapozásának statikai vizsgálata, valamint a középkori templom feltárása volt. Az ásatások nyomán, a szerző véleménye szerint, számos olyan kérdés merült fel, amelyet további régészeti feltárás hiányában, csak feltételesen válaszolhatunk meg. A templom körül feltárt temetőrészlet alapján a kutatás csak részeredményekkel szolgál. A temető szerkezetének rekonstruálása további kutatásokat igényel. Egy sír kivételével, az előkerült elég szegényes leletanyag a temető, illetve a templom Árpád-kori szakaszáról vajmi kevés adattal szolgált. A humán csontanyag antropológiai elemzését Claudiu Radu végezte el. Következtetései számos adatot nyújtanak a város korabeli népességének megismeréséhez. Számtalan betegség és alultápláltság nyomai észlelhetők. A következőkben a Tóth Boglárka, Botár István és Grynaeus András összetételű kutatócsoport által összeállított dendrokronológiai vizsgálat eredményeivel ismerkedhetünk meg, amelyet a gyergyószentmiklósi római katolikus plébániatemplom tornyának tetőszerkezetén végeztek. Ez az interdiszciplináris tanulmány kétségkívül a kötet leghasznosabb és legjelentősebb fejezete. A vizsgálat célja az volt, hogy a torony eredeti faelemeinek keltezésével meghatározható legyen annak adott szakaszainak építési ideje. A vizsgált minták alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a torony öt emelete 1498 nyarán épülhetett, de építésekor korábban, az 1470-es években kivágott fákat is felhasználtak. A további vizsgálatok eredményei alapján a templom barokk tetőszerkezetének ácsolási idejét az 1753–54 és 1754–55 évek telére datálják. A tanulmánykötet utolsó, nagy terjedelmű írása a pricskei erődnél és vesztegintézetnél végzett régészeti kutatások eredményeit összegzi. A bevezetőben a szerző – Demjén Andrea – a vesztegintézet stratégiai szerepéről, a történelmi háttérről beszél. A földrajzi helyzet ismertetése során olyan pontatlanságokra lelünk, mint az Ojtozi-szoros ismételten hibás megnevezése: „Ojtuzi-szoros” néven, ami se nem román, se nem magyar. Lehet, hogy egyszerűen egy elírásról van szó? A következőkben a vesztegintézet fogalmát tisztázza, a hely, ahol a gyó­gyulásra várnak. A vesztegintézetek kérdésköre és kutatása a szerző megállapítása szerint a történetírás egyik elhanyagolt területét képezik. A székely határőrség feladata volt a keleti határok védelme, az egészségügyi vesztegzár a keletről fenyegető járványok ellen és a csempészet megakadályozására. Az erőd régészeti kutatása 2013-ban kezdődött. A leletanyag a 18. századra keltezhető. A szerző megállapítása szerint a korabeli források alapján, Gyergyószentmiklós a 18. században az egyik legjelentősebb székelyföldi város volt, fellendülését és virágzását éppen a pricskei átjárónak köszönhette. A vesztegintézet régészeti kutatását 2009 nyarán kezdték. Fura módon, az ásatási beszámolók nem tartják be a kronológiai sorrendet, a fejezeten belül – értelmetlen módon – először a 2013-as kutatások eredményeivel ismerkedhetünk meg, majd azt követik a korábbi, 2009-es kutatások, amelyeket a későbbi, 2012-es, 2013-as és 2015-ös geofizikai vizsgálatok követtek. A kutatási eredmények összegzése alapján megállapítást nyert, hogy a pricskei vesztegintézet a 18. század második felében élte virágkorát. Az ásatási eredmények – és nem az ásatások, amint azt a szerző írja – megmutatták, hogy egy épületrendszerrel van dolgunk. A hazai újkori régészeti kutatások terén, ez a feltárás teljesen újszerű. Fontos adatokkal szolgál a 18. századi Kelet-Erdély anyagi kultúrájának megismeréséhez. A kötetet a veszteglőhely területéről begyűjtött csontleletek elemzése zárja, melyet Tugya Beáta jegyez. Megállapítása szerint a háziállatok teljes fölénye látható. A csontok mennyisége alapján a szarvasmarha volt a leggyakoribb faj, a húst valószínűleg a közeli Gyergyószentmiklósról szállították. Összegzésül elmondhatjuk, hogy a Gyergyó­szent­miklós a régészeti kutatások tükrében című kötet egy érdekes tudományos kísérlet a székelyföldi magyar nyelvű régészeti szakirodalomban. A Gyer­gyói-medencéből az első olyan publikáció, amely rámutat, hogy az írott források mellett a régészeti és interdiszciplináris kutatásoknak is jelentős szerepük van egy tájegység történetének rekonstruálásában. A különösen igényes nyomdai kivitelezésű kötet tartalmi szempontból nem mindig felel meg az elvárásoknak. Valójában a szerző, Demjén Andrea három régészeti ásatásának átfogó jelentését közli, a vonatkozó interdiszciplináris tanulmányok kíséretében. Az első beszámoló a bizonytalanság jeleit hordozza, a régész szakmai tapasztalatlanságára utalnak ellentétes, határozatlan megállapításai, következtetései. A második ásatási jelentés már valamivel határozottabb, konkrétabb, talán még hasznosabb is. A pricskei kutatások újszerűek a hazai újkori régészetkutatás terén. A kötet összetétele alapján műfaja megkérdőjelezhető, az indokolatlanul sok fölösleges színes fotó elviszi a publikációt a turistakalauz jellegű albumok világába. Az ásatások idején készül életképek, az ebédszünet utáni szundikáló kollégákat ábrázoló fényképek családi fotóalbum benyomását keltik. Hasznosnak tartjuk, hogy minden fejezet után részletes román és angol nyelvű összefoglaló van. A kötet fülszövegében található megállapítás valós, miszerint ez egy tudományos kísérlet, egy próbálkozás. Hiszünk benne, hogy a következő talán már tudományosabb lesz.