Hirdetés

Rászorulóknak gyűjtenek

HN-információ
Az adventi élelmiszergyűjtések sikerén felbuzdulva húsvéti adománygyűjtést szervez Gyer­gyó­szentmiklós Polgármesteri Hivatalának szociális osztálya. Már négy alkalommal szervezték meg Gyer­gyó­szentmiklóson az Együtt Egymásért, Szent­mik­lósiakért nevet viselő programot, amelynek során az adventi időszakban tartós élelmiszert gyűjtöttek, majd rászoruló családokhoz juttatták el a csomagokat. – Évről évre azt tapasztaljuk, hogy egyre többen felhívnak, megkeresnek, adományokat ajánlanak fel év közben is, de különösen a húsvétot megelőző hetekben – mondta Fórika Krisztina, a városháza szóvivője. Ezért döntöttek úgy, hogy a húsvétot megelőzően is meghirdetik a gyűjtést. Ezúttal azonban nem áll rendelkezésre több hét: csupán néhány napig lehet adakozni. Holnap 10 óráig fogadják az élelmiszereket a szociális osztály Kárpátok utcai székhelyén. A szóvivő megjegyezte, bármilyen csekély felajánlást szívesen fogadnak. A csomagokat hétfőn és kedden viszik el azokhoz, akiknek leginkább szüksége van rá, a szociális osztály nyilvántartásában sok ilyen család szerepel. Nagy Levente A cikk a Hargita Népe március 22-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!