Ragaszkodnak a hagyományos ünnepségekhez

HN-információ
Január második hétvégéjén, a külföldön vagy az ország más részén élő lövétei fiatalok is hazaértek, hiszen rövid szünet után ismét megszervezték a huszonöt évesek találkozóját. A kortársak idén csak a hagyományos hálaadó misére, valamint a szűk körű, csak az ünnepeltek közt megszervezett bálra gyűlhettek össze, hiszen a koronavírus-járvány megfékezése miatt bevezetett korlátozások a 2022-es eseményeket is szűkebb keretek közé szorítják egyelőre. Viszont a lövétei lakosság továbbra is ragaszkodik a kulturális és közösségi rendezvényekhez, ezért alkalmazkodva, de megszervezték az ünnepséget. Hagyomány és közösség. A Kis-Homoród völgyében fekvő Lövétén erre a két alappillére építik a jövőt. Évtizedek óta dicséretesen tartják egyben a közösséget ezen a településen, hiszen a járványidőszak előtt sorban váltották egymást a programok és az ünnepélyek. Legalábbis erről számolt be lapunknak Egyed Réka lövétei származású fiatal. Szerinte ez a kulturális és szociális összhang adja a falu markáns öntudatát és az együvé tartozás érzetét, ami a maga módján minden ott született vagy oda házasodott ember visszavágyódását, akár otthon maradását eredményezi. Néhány hete még Mihály Dénes polgármester, a korábban rendszeresen megszervezett kortárstalálkozók koronavírus miatti felfüggesztéséről panaszkodott lapunknak. A bő egy hónapnyi idő alatt viszont összedugta a fejét az a harmincöt Lövétén született vagy innen származó, valamint ide költözött fiatal, aki idén huszonöt éves, és alkalmat talált a járványügyi korlátozások megszegése nélküli kortárstalálkozó megszervezésére. Egyed Réka – aki Budapestről érkezett haza az eseményre – számolt be lapunknak arról, hogy a szokásostól eltérő módon tudták kivitelezni az idei rendezvényt. Tavaly teljesen elmaradt a találkozó, ezért 2022-ben inkább kompromisszumokkal, de kitartottak a hagyományos rendezvény mellett. – Az ötvenévesek találkozójával kezdődött itt Lövétén ez az ünnepség, de idővel egyre több generáció csatlakozott. Olyan hagyomány lett belőle, ami megmozgatja az egész falut, és kortól függetlenül egyként ünnepel mindenki – mesélte idén a szervezők közt ülő Egyed Réka. Az idén huszonöt éves lövétei fiatal elmondta, hogy az ünnepséget mindig az adott évben születettek közös megegyezése alapján, összefogva, közösen szervezik meg. Az eseményt indító, hálaadó szentmisét követően a temetőben is le szokták róni kegyeletüket az elhunyt kortársak előtt, akik nem lehetnek már jelen a találkozón. Nem mellesleg: ezt megelőzően, egy nappal korábban már megkoszorúzzák ezeket a sírokat. Az esemény mindenkori emblematikus része a kultúrházban tartott előadás, amelyet az ünnepeltek repertoárjából állítanak össze. Egyed Réka szerint valójában mindenki azzal készül, amihez ért. – Jellemzően néptánc és népzene alkotja a műsort, de aki inkább a háttérben húzódna meg, mert valamilyen hangszeren játszik, vagy esetleg épp külön, valamilyen szavalattal, énekkel készülne, annak is megteremtjük a lehetőséget a fellépésre. Az a lényeg, hogy a jelen levő családtagok, barátok és falutársak átfogó képet kapjanak az éppen soron levő huszonöt évesek talentumairól. A bemutatkozó után következik a rendezvény egyik legfontosabb része, amikor mindenkit felköszöntenek és megtelik nyüzsgéssel a kultúrotthon. Ez a ricsaj és a tömegtumultus a lenyomata ennek az egész ünnepségnek, hiszen mindenkinek van egy rokona, szomszédja, aki éppen az ünnepeltek között van, így az esemény lényegében megmozgatja az egész falut. Sajnos idén ebből nekünk ki kellett maradnunk. A misét követően csak mi, az ünnepeltek – sajnos közülünk sem mindenki – tudtunk összeülni és megtartani a bált, mert a templomon kívül, a közösségi terekben már nem tudtunk ekkora számban gyülekezni – számolt be az idei rendhagyó rendezvényről Egyed Réka. A közösség viszont örül ennek is, hiszen a hosszú szünet és csend után végre meg tudták tenni az első lépéseket. Egyed Réka meggyőződése, hogy ha igazodva is, de töretlenül ragaszkodniuk kell a falu hagyományaihoz. Bár a lövetei közösségi életet megbénították az utóbbi évek egészségügyi óvintézkedései, a jelenlegi helyzet megköveteli az alkalmazkodást, főleg ha szeretnék megőrizni a falu hagyományos arculatát.

Demeter Adél-Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!