„Biológiai véletlen, ki hová születik, milyen nemzetiségű, nyelvű, vallású stb.” (Nemere István) 1961! Megnyertük a bajnokságot! Ötödször 1942, 1952, 1957 és 1960 után. Igaz, utána 34 év következett, amikor csak a bukaresti katonacsapat nyerhetett egészen 1997-ig, de ez már más világ volt. 1963-ban nagy volt az izgalom, mert leszerelt Varga, és azt tartották, ahol Varga, ott a bajnokság. Különben is jó volt a csapat, mint mindig általában. László Ferenc néhai sportújságíró is felpörgött, s a jégkorongsportot mint a hideg évszak fociját emlegette. Azt hiszem, ennél nagyobb marhaságot nem tudott volna kitalálni. Szóval nagy volt az izgalom. Be kellene menni Bukarestbe, a mindent eldöntő mérkőzésre. El is kértük Geréb igazgatótól a vállalat autóját. A sofőr nem merte vállalni, fejfájásra panaszkodott, így az én nevemre állították ki a menetlevelet. Nagy tél volt. Predealnál sok autó nem tudott kimenni, de mi (öten voltunk) a négykerék-meghajtás és az új gumik birtokában (még nem volt ismerős a téli-nyári gumi) vidáman integettünk a bámulóknak. A fővárosban a Mihai Flamaropol Műjégpálya előtt fékeztünk. (Ó, ha nekünk is lehetne egy ilyen Szeredában!) A mérkőzés két szünetében kiszaladtam megjáratni a motort, hogy bele ne fagyjon a hűtővíz. Fagyállóról már hallottunk ugyan, de az nálunk akkor még nem termett. A stadionban a szeredai csapat cserepadja mögött álltunk és beszélgettünk is a fiúkkal. A bukarestiek – halk szavú, mosolygós arcú úriemberek, gondolom – a játék láttán odajöttek, szorongatták a kezünket, gratuláltak, bravo domnule, és integettek játékosainknak is. Tudták, hogy az ellenfél is tőlünk elzabrált játékosokból áll, akiknek parancsra kell nyerniük. Rangokkal jutalmazták őket, nem egy ezredesig vitte. Meg is mondták ott 1963-ban, hogy ti, szeredaiak az életben soha többé nem fogtok bajnokságot nyerni. A közönség azonban igazi jégkorongszerető és -értő volt, nem a futballpályáról terelték oda, amikor már esélyük sem volt a győzelemre. Szó ami szó, örültünk a győzelemnek és annak, hogy 1963-at írunk, nem pedig 2019-et. Akkor még útban hazafelé a Băneasánál éjszaka megállított egy milicista, és le akart beszélni az utazásról. Várjuk meg a reggelt, mert rossz híreket kaptak Predealról. És az arcán látszott az aggodalom. Szerencsére épségben hazaérkeztünk, és meséltünk, meséltünk nagy hévvel és örömmel. Ma már – hogy szegény Ambrus Zoli bácsi szavaival éljek – ha éjjel álmából keltenék a csapatot, akár pizsamában is vernék a Steauát. A csőcselék pedig, amely a játékszabályokat sem ismeri, tele torokból üvölti „afară, afară cu ungurii din țară!”. Elvégre demokrácia van, szólásszabadság, mindent szabad. Úgy tudom, a demokráciát a görögök találták ki és ők is jellemezték. Platón, akit ma is annyian idéznek, úgy nyilatkozott, hogy a demokrácia a csőcselék diktatúrája. Azt hiszem, ha egy őshonos kisebbséget csupán származása miatt bánt a többség, nem tűri annak nyelvét, szokásait, szimbólumait, az nem egyéb, mint primitív intolerancia. A rokonszenvek, amelyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és hiúság mocsarába (Márai Sándor). Akik 1963-ban részesei voltak az eseményeknek, nagy részük már az örök vadászmezőkről örül a sikernek és csóválják a fejüket a képtelenségeken. Azok pedig, akik e sorokat olvassák, jó részük akkor még meg sem született, de ma ugyanazt teszik, mint elődeik odafent. Kopacz Zoltán, Csíkszereda