A 90-es évek elején a tulipános szövetség első városvezetője, a Csíki Székely Múzeum akkori igazgatója és szerény személyem hivatalnoki minőségben tervbe vettük, hogy utánajárunk Petőfi Sándor 1849. július 23-án Csíkszeredában töltött éjszakájának. Miért jött ide? Mi hírt vitt másnap Gál Sándortól Kézdivásárhelyre? Városunkban hol szállt meg? Mit vacsorázott? Megtudtuk, hogy az egykori tanító, Erőss László ősei voltak vendéglátói. Az említett időszakban 80-as éveiben lévő zsögödi lakos fogadott otthonában. Megsárgult, mintegy másfél évszázados papírokon tán a költő sorai is olvashatók, de a fenti kérdésekből egyre fény derült: a csíki pityóka csülköt körített, estebéd után kürtőskalács és ribizlibor került az asztalra. Hittem mit hittem, de irodalmi források közt bizonyítékra leltem: Kozma Dezső: Költői ősz, 1985 Dacia Könyvkiadó, 205. oldal: „Csik-Szerdának… gyönyörű vidéke van…” Tehát itt járt. Tudtak valamit jeles elődeink, akik ’48 után a sétálóutcánknak nevet adtak, mely maradt ’20. június 4., ’44. augusztus 23. viharai közepette is. A ’89. december 22-i „gengszterváltás” kopár örömet nyújt, hogy immár ez az utcanév az idők végezetéig maradandó, bármelyik titkos társaság igazgatja s fogja mozgatni magasabb elöljáróinkat. Szerencsénk, hogy a csíki ködben s szigonyban nem ezeknek terem Székelyföld! A lánglelkű költő nem tudta, hogy mit hoz a virradat, s később október 6. a Hargita fenyves erdő aljában s Aradon. Világos volt küldetése. Végigvitte. A forradalom nagyjai tudták, hogy a székely katona nem kap hátbalövést (mint azok, akikből való a nyergestetői áruló…) Itt keresendő Petőfi csíkszeredai s kézdivásárhelyi küldetése. Már akkor volt remény Kossuth, Petőfi, Vörösmarty, Gál Sándor utcanevekre itt, az Olt bal partján, pedig akkor a vér patakokban folyt… A kegyelet kötelez! 7 év, 7 hónap, 7 hét parlamenti tapasztalattal, Ráduly Róbert Kálmán első polgármesteri mandátuma első intézkedései között rendet vágott a szövetség írástudatlan helyi akarnokai között és lecseréltette a helyesírási hibás márványtáblát a ma olasz nevű vendéglátóegység homlokzatáról. Értékelendő, hogy a néhai talján tulajdonos a felújítás során megóvta az immár hibátlan emléktáblát, és az sem zavarta, hogy az Petőfi és a mi anyanyanyelvünkön állít emléket. Jelen írás elején említett első elöljáró ma is barátom. Azért vannak a jó barátok, hogy (többek között) korábbi kezdeményezésünk sorsát tovább kövessük. Jött egy ötletünk: jó lenne, ha az emléktáblát tartó falra felkerülne egy öt nyelven gravírozott réztábla a bejárat mellé, hogy tudják meg mások is, hogy itt járt Petőfi. Mindenki jól jár(na)… Szekeres Adorján szociológus