Hirdetés

Példaértékű tevékenységeket díjaztak

HN-információ
Díjazással egybekötött ünnepélyes tanácsülést tartott Hargita megye önkormányzati testülete december 22-én, múlt pénteken a csíkszeredai megyeházán. A soros ülés napirendjéről való szavazás előtt kitüntették azokat a személyeket, akik kiemelkedően tevékenykednek saját szakterületükön, és díjazták a megye mintagazdáit is. [caption id="attachment_62524" align="aligncenter" width="1000"] Mintagazdákat is kitüntettek. Érdemes volt dolgozni Fotó: HMT sajtószolgálat[/caption] A megyei tanács testülete minden év végén díjakat ad át azoknak, akik a kultúra, az egyház vagy éppen a magyar–román kapcsolatok javítása érdekében emberfeletti tevékenységet fejt ki. Négy kategória, hét díjazott Kájoni János-díjat kapott Köllő Ferenc zenetanár, Lövétei Lázár László költő, műfordító, szerkesztő, és Kelemen Erzsébet, a székelyudvarhelyi Boróka Néptánccsoport vezetője. A Kájoni János-díjat a megyei tanács azoknak a személyeknek adományozza, akik a kultúra, az irodalom, a művészetek területén alkotnak maradandót. A laudációkban elhangzott Köllő Ferenc népnevelő munkájának méltatása, Lövétei Lázár László eddigi szakmai elismeréseinek pedig megerősítése a legújabb díj. Kelemen Erzsébetet a kitartás, az önzetlenség megtestesítőjeként jellemezték. Az egyházi képviselők kitün­té­sére szolgáló Márton Áron-díjat ez alkalommal Lőrinczi Lajos csehétfalvi unitárius esperes és Veress Sándor, Kászonújfaluban szolgáló atya vehette át. Lőrinczi Lajosnak lelkészi munkája mellett közösségépítő tevékenysége is kiemelkedő, Veress Sándor nevéhez pedig az iskolások támogatása, illetve beruházások sora kötődik. A Mihai Eminescu-díjjal Pop Dobrean Maria Cristina romántanárt díjazták oktató tevékenységéért, amely a közösségre is rányomja bélyegét. Hargita Megye Tanácsa a fiatalokat Heuréka-díjjal tünteti ki, ezt Bustya Attila drónfejlesztő világrekorder vehette át. Mint elhangzott, a fiatal mérnöknek köszönhetően Csíkszereda a drónok fővárosává vált. Elismerték a mintagazdákat Ez alkalommal díjazta Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete a mintagazdákat is. Ezzel a jó példákat szeretnék népszerűsíteni, hiszen a mintagazda program a bizonyítéka annak, hogy itthon is meg lehet élni – mondta Márton István, az egyesület vezetője. Öt kiváló gazdát díjaztak: a csíkkarcfalvi Bartalis Attilát állattenyésztésért, a tekerőpataki Bálint Attilát tejfeldolgozásért, a kobátfalvi Deák Dénest takarmánytermesztésért, a gyergyóremetei Ferencz Csibi Pétert a modern felszerelésekkel működtetett családi gazdaságért, illetve a csíkszenttamási Kozma Vilmost zöldségtermesztésért. – Mindannyian büszkék vagyunk a díjazottak teljesítményére, és ezeket a jó példákat láthatóvá kell tenni. Ezt kívánja szolgálni Hargita Megye Tanácsának kitüntetése – mondta Borboly Csaba megyeelnök. Utoljára módosult a költségvetés Az év utolsó soros ülésén költségvetés-módosításról döntött a tanács, alintézménye, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kifizetései, projektek finanszírozása, illetve a közösségi fejlesztési társulásoknak fizetendő tagdíjak függvényében. Az ülésen Borboly Csaba ismertette, a korábbi tanácsülésen a költségvetésbe befoglalt, a kormány által a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak kiutalt 2,6 millió lejből több mint kétmillió lej kifizetését elfogadta a minisztérium. A múlt héten is érkezett kórházi műszer Németországból, ennek értéke 470 ezer lej, aminek kifizetését – remélik – szintén elfogadja a minisztérium, mondta a megyeelnök. Ha mégsem, Hargita Megye Tanácsa meghitelezi a kifizetést. Átvesz Csíkszentsimonban egy területet a megyei tanács, erre a hulladékgazdálkodási projekthez van szükség. A megyei tanács átvállal bizonyos költségeket a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központtól, erre szükség van a gyerekek, a közösségi célok érdekében, hangsúlyozta előterjesztésében Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba. Az orvoslakások kedvezményes bérbeadásáról is szavaztak, ennek célja a jó szakemberek idevonzása és az egészségügyi ellátás folyamatos fejlesztése. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!